Óriási meglepetést tartogat a nyár – nem olyan lesz az időjárás, mint amire eddig számítottunk

előrejelzés nyár kánikula időjárás
A korábban jósolt negyven fok helyett inkább harminc körüli csúcsokra számíthatunk, de a csapadékosabb napok száma is nőhet.

Meglepő fordulat következhet be a nyári időjárásban. Míg korábban az előrejelzések hosszan tartó, extrém hőséget vetítettek előre – negyven fok körüli csúcsokkal és szinte csapadékmentes hónapokkal –, a legfrissebb modellek szerint a nyár három hónapja hűvösebb és csapadékosabb lehet a megszokottnál.

nyári időjárás
Nyári időjárás: nem olyan lesz, mint amire számítottunk
Forrás: Shutterstock

Nyári időjárás: csapadékosabb hónapok jöhetnek

Előrejelzések alapján a június, július és augusztus időjárása elmaradhat az előző évek kánikuláitól. Júliusban például a korábban várt forróság helyett gyakrabban maradhatnak a nappali maximumok 30 Celsius-fok körül, sőt, a hónap elején és végén csapadékosabb periódusok is előfordulhatnak. Egyedül július közepén számítanak hosszabb, szárazabb szakaszra, de a tartósan negyven fokos hőhullám elmaradhat.

Augusztus sem hoz extrém forróságot a jelenlegi számítások szerint. Ehelyett zivatarok, időszakos lehűlések és változékonyabb időjárás jellemző a hónap első felére. Ez azoknak lehet jó hír, akik eddig inkább a légkondicionáló mellett vészelték át a nyári napokat.

68 évesen is lenyűgöző a 70-es évek szexszimbóluma: Bo Derek mindenkit elvarázsolt a vörös szőnyegenFérjhez ment Demi Lovato - Elképesztő ruhakölteményben állt az oltár eléBono megtörte a csendet: felesége és legjobb barátja, The Edge viszonyáról és kapcsolatuk válságáról beszélt

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.