Felduzzadt a feje, leállt a légzése: az illegális botoxért majdnem az életével fizetett az anya

Kaylie Bailey a nehezebb úton tanulta meg, hogy miért nem szabad illegális botoxhoz folyamodni.
Ha azt hittük, hogy a kétezres évek kóros soványságot éltető szépségkultusza volt veszélyes, akkor itt az ideje, hogy szembesüljünk a 2020-as tökéletes, ránctalan arcaival, megduzzadt ajkaival és csodálkozó tekinteteivel, amelyeknek az eléréséhez vezető út semmivel sem kevésbé káros.
Sokan már egészen fiatalon elkezdik a „megelőző” kezeléseket, míg mások olyan, ellenőrizetlen helyekről származó anyagokat fecskendeznek az arcukba, amik nem várt következményekkel járhatnak.
Így tett a 36 éves Kaylie Bailey is, aki csupán feszesebb arcot szeretett volna a magának, de a mellékhatásokba kis híján belehalt.
A háromgyerekes családanya az interneten szúrt ki egy elképesztően kedvező botoxkezelést, ami fele annyiba került, mint bármelyik, amivel eddig találkozott. A plasztikai beavatkozás után azonban fura tüneteket tapasztalt: a felső szemhéja megduzzadt, majd jócskán megereszkedett, a szeme pedig könnyezni és égni kezdett.
Ekkor a 36 éves nő azonnal kórházba ment, ahol orvosai ptózist diagnosztizáltak nála, amely egy ritka szembetegség, ami a szemhéj megereszkedését eredményezi.
Ezután hazaküldték és pihenést javasoltak, azonban figyelmeztették Bailey-t, hogy azonnal jöjjön vissza, ha a tünetek erősödni kezdenek.
A következő napokban Kaylie Bailey borzasztó állapotba került: lázas volt, alig látott és az egész feje duzzadt és vörös volt. Azonnal az intenzív osztályra került, ahol kiderült, hogy botulizmusa van, ami egy életveszélyes, ritka betegség, amit az ellenőrizetlen anyagban lévő baktériumok okoznak, amit az arcába fecskendeztek.
Egy ponton a nő légzése is leállt és félő volt, hogy egyáltalán életben marad-e. Három napot töltött az intenzív osztályon, ahol többször újra is kellett éleszteni, és ahol folyamatosan rettegett, mert biztos volt benne, hogy meg fog halni.
Szerencsére azonban az orvosoknak sikerült megmenteni az életét, bár a szemén lévő kötés egy jó darabig emlékezteti majd arra, hogy milyen árat kellett fizetnie a hőn vágyott szépségért. Az édesanya azóta minden lehetséges fórumon hirdeti, hogy senki ne dőljön be az olcsó plasztikai beavatkozásokat ígérő oldalaknak és csak olyan orvoshoz forduljanak, aki diplomával és jó pár év tapasztalattal rendelkezik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.