Ő akart lenni a legnagyobb szájú nő: most az ajkai miatt pokoli szenvedést kell átélnie

A bolgár Andrea Ivanova úgy döntött, hogy mindent megtesz azért, hogy neki legyenek a világon a legnagyobb ajkai. A nőt nem érdekelték a költségek, és a beavatkozásokkal járó fájdalom sem. A családja könyörgött neki, hogy ne kezdjen bele a feltöltésekbe, de ő mégis belevágott. Ő lett a legnagyobb szájú nő, most azonban éppen emiatt kell szenvednie.
Az ajakfeltöltés egy kozmetikai kezelés, amely során hialuronsavat fecskendeznek az ajakba, így növelik annak térfogatát. Az eljárás során egy vékony tűvel juttatják be az anyagot, és az eredmény 6-12 hónapig tarthat. Andrea havonta járt a kezelésekre, pedig az orvosok figyelmeztették, hogy ez veszélyes lehet.
Andreával egy mogyorós csoki babrált ki. Éppen az édességet rágcsálta, mikor beletört a foga. Kínzó fájdalmat élt át, de hiába ment vele fogorvoshoz, nem akartak segíteni rajta, és egyszerűen elutasították. Andrea most segédápolóként dolgozik, és azt mondja, ez egy felháborító eset, rendkívüli módon bosszantja a "kollégák" professzionalizmusának hiánya. A nő állítólag értesítette a rendelőt, hogy nagyobb szája van az átlagnál, amire azt mondták neki, hogy nem jelent gondot, de amikor megérkezett, állítása szerint furcsán néztek rá. Tiszteletlenségnek tartja, hogy szerinte a szája miatt nem akarnak rajta segíteni. Andrea bízik abban, hogy Bulgáriában találja meg majd a segítséget, és nem kell esetleg külföldre utaznia emiatt.
Alapvetően a szakemberek azt mondják, a friss ajakfeltöltés után legalább két hétig kerülni kell a fogászati beavatkozásokat. Andrea esetében a kezelés már régebbre nyúlik vissza, de az orvosok neki is elmondták, és valószínűleg ez a helyzet, hogy ekkora ajkaknál nem tudnának veszélymentes hozzá férni úgy a fogához, hogy azzal ne okozzanak sérüléseket neki. A nő természetesen nem akarja kisebbíteni az ajkait, így ez egy parttalan vitának tűnik.
A megdöbbentő plasztikai beavatkozásokat kérők a pszichológia szerint, általában súlyos önbizalomhiányban, testképzavarban szenvednek. Ezeket gyakran valamilyenfajta trauma táplálja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.