Így nem bűzlöttek ők! Hogyan védekeztek a testszag és izzadás ellen a dezodor előtt?

Modern ember el sem tudja képzelni az életét rendszeres fürdés, illatszerek és dezodor nélkül. De vajon mi volt az izzadásgátlók feltalálása előtt, milyen keverékekkel küzdöttek a testszag, izzadás ellen a történelem során? A válasz egyszerre meghökkentő és gyomorforgató.

Ínycsiklandó mediterrán reggeli? Dehogy! Ókori dezodorok strucctojással és zabkásával

Mivel az őskorban relatíve távol éltek egymástól az emberek, kevésbé volt zavaró a másik testszaga. A nagy ókori civilizációk létrejöttekor változott meg a helyzet. Azonban a korai izzadás elleni receptek hozzávalóit elnézve hamarabb jut eszükbe egy ínycsiklandó reggeli, mint a dezodor őse.

Bár el sem merjük képzelni, hogy a nyers tojásos keverék pár nap után milyen szagot árasztott, ám a hónalj alá ragasztott, tömjénnel illatosított zabkásagolyók talán még ennél is meghökkentőbbek voltak. Emellett a szentjánoskenyérből készült paszta volt a népszerű izzadásgátló a piramisok árnyékában.

Az ókori Görögország és Róma népe az univerzális olívaolajba áztatott fűszereket, például fahéjat, leveleket, citromfüvet, liliomot, rózsát kentek magukra, de rendszeresen illatosították a levegőt füstölőkkel. Nagy hangsúlyt helyeztek a higiéniára, rendszeresen fürödtek illóolajokkal telehintett vízben, a Római Birodalom gazdag fürdőkultúráját számos régészeti emlék őrzi. Aztán eljött a testszag sötét középkora…

Bor, mámor, vizelet: izzadás elleni (nem) védekezés a középkorban

Amikor a kereszténység utat tört magának és Róma bukása után beköszöntött a sötét középkor, az emberek elkezdtek irtózni a fürdéstől, legfeljebb alkoholos parfümöt, illóolajat használtak. Az orvosok úgy vélték, hogy a rendszeres fürdés felpuhítja a bőrt, tágítja a pórusokat, beengedve a fertőzéseket, így legfeljebb kezet és arcot mostak. Amikor nagy ritkán fürdésre adták a fejüket, számos óvintézkedést tettek: vízálló olajjal kenték be magukat, és szoros rongyokba csavarták a testüket.

Olyan feljegyzések is fennmaradtak, melyek bort javasoltak a kellemetlen testszag ellen, melynek alkoholtartalma valóban bírhatott izzadásgátló hatással. Ezek azonban nem változtattak azon a tényen, hogy egyes emberek életük során néhány alkalommal fürödtek, legfeljebb fehérneműt cseréltek.

Az újkor kevésbé bűzös szelei, avagy a kétarcú higiéniai szokások

Noha az emberi tisztálkodás mélypontja a középkor volt, az újkor beköszönte sem hozott rögtön világosságot: leginkább a szagok elfedésére törekedtek, mely valójában csak kiemelte a testszagot, semmint segítette volna a szaglószerv munkáját. (Egy történelmi anekdota szerint, amikor a fürdőkultúrájáról híres Japánból érkeztek követek a 18. századi francia udvarba, órákig öklendeztek a bűztől.)

Felfedezték, hogy a nyugat-indiai babérlevél semlegesíti a szagokat, melyet eleinte egyszerűen a bőrükbe dörzsöltek, aztán egy élelmes tengerész rumba áztatta és fahéj, szegfűszeg hozzáadásával létrehozott egy egyszerű kölnit. A keverék csakhamar világszerte népszerű lett, ám a higiéniai szokások ettől függetlenül továbbra sem voltak ideálisak.

Igazi változás a 19. században jött el az ipari forradalom hatására, amikor tömegek költöztek a városokba, ahol a zsúfoltság, szoros napirend, valamint a kéményekből gomolygó füst megváltoztatta a felfogást. A rendszeres fürdés, izzadás elleni fellépés és higiénia a magas státusz, erkölcs, kifinomultság jelképe lett, míg az ápolatlanság alantasnak minősült. Elterjedt szokássá vált, hogy utazófürdőt, szappanokat vittek magukkal utazásaikra, az alsóbb rétegek is elkezdték utánozni az arisztokraták szokásait, szélesre tárva a piacot az illatszermárkák előtt.

Bőrünket az izzadás ellen? Az első dezodorok zavarba ejtő összetevői

Amikor az első dezodorok megjelentek a 19. század végén és felfedezték a savanyú testszag okait, véget ért a bűz évszázada, 1888-ban pedig az első kereskedelmi forgalomba szánt dezodor is megjelent. Csakhogy ez zsíros nyomokat hagyott a ruhán, cink-oxidot tartalmazott, illata sem volt elég kiforrott, ennek ellenére vitték, mint a cukrot. Alumíniumsók a mai napig megtalálhatók a dezodorok összetevői között, azonban száz évvel ezelőtt még maró savval igyekeztek úrrá lenni a szagokon, ami a bőrt is lemarta.

Az orvostudomány fejlődése és a vegyészet finomodása révén a huszadik században aztán megjelentek a dezodorok modern, biztonságos képviselői, melyekkel végre eredményesen vettük fel a harcot az izzadás és testszag ellen.