A valódi Rhaenyra Targaryen: Matilda császárné története, amely a Sárkányok házát is ihlette


Matilda császárné I. Henrik király egyetlen életben maradt törvényes gyermeke volt a White Ship-katasztrófa után, amelynek következtében 1120-ban meghalt Anglia trónjának várományosa, I. Henrik fia. Egy ideig úgy nézett ki, hogy a Matildából még Anglia első királynője is lehet, de ez végül meghiúsult. Hogy miért? Alább mutatjuk!

Matildát testvére halála után, mindössze nyolcévesen Németországba küldték házasság céljából a Német-római Császárhoz, V. Henrikhez. A királyné – aki nem a világ legrettegettebbje volt – külföldi udvarban tanulta ki a politika művészetét. Matildát végül nemcsak császárnéként, hanem politikai tanácsadóként és helytartóként is elismerték, amíg férje háborúkat vívott. 1125-ben, V. Henrik halála után Matilda császárné visszatért Angliába, ahol apja támogatásának hála ő lett az ország elsőszámú trónörököse. I. Henrik 1135-ben bekövetkezett halála után azonban a nemesség egy része ellenállt, mivel idegennek és gyengének tartották az uralkodásra. A trónját végül unokatestvére, István szerezte meg, aki megszegte az esküt, és ezzel több mint tizenöt évig tartó polgárháború vette kezdetét.
A Sárkányok háza című sorozatban a Targaryen-ház belső konfliktusait mutatják be, amely körülbelül 200 évvel a Trónok harca eseményei előtt játszódik. A történet középpontjában a trónutódlás és a Targaryenek belső hatalmi harcai állnak. A fő szál Rhaenyra Targaryen körül forog, aki férfi örökös híján lenne vastrón örököse, de a nemesség és a család egy része nem ismerte el uralkodóként. Ez véres polgárháborúhoz vezetett, amely az úgynevezett „Sárkányok táncaként” vonult be a fantasyvilág történelmébe. Ugye érthető a párhuzam?
Matilda eleinte kitartott a polgárháborúban és féltestvére, Robert Gloucester segítségével hadjáratokat vezetett, miközben pénzt és szövetségeseket is gyűjtött, valamint diplomataként is helytállt. 1141-ben sikeresen elfogta Istvánt, de mint utólag kiderült, hatalmas hibát követett el, amikor elcserélte Istvánt a szintén foglyul ejtett Robert visszaszerzéséért cserébe. A következő tíz évben véres és hosszadalmas harcok folytak, amelyek során többször fogságba is esett, de valahogy mindig sikerült megszöknie – írja a National Geographic.
Végül 1153-ban, miután elfáradt és kimerült mindkét fél, Matilda fia, II. Henrik vált a trón örökösévé István halála után. Matilda így nem koronáztatta magát királynővé, politikai és diplomáciai tudásával azonban biztosította fia uralmát, és közvetve hozzájárult Anglia történelméhez. Matilda végül 1167-ben, 65 éves korában halt meg Normandiában. Anglia első királynőjét pedig csak majdnem 400 évvel később koronázták meg, ő volt I. Véres Mária, aki az egyik legkegyetlenebb uralkodónő volt.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.