Az egész világ a csodájára jár annak a 13 éves kisfiúnak, aki az emberi test határait átlépve megmentette a családtagjainak életét. Austin Appelbee 4 órán keresztül taposta a hullámzó óceán cápákkal teli vizét, hogy segítséget kérjen a családtagjainak. A fiú édesanyjának, Joanne Appelbeenek és a két kistestvérének ugyanis nem volt más esélye a túlélésre, csak ha ő sikeresen partot ér. Austin pedig halált megvető bátorsággal teljesítette a küldetését.

Forrás: Getty Images North America
Austin Appelbee levette az mentőmellényét, hogy gyorsabban tudjon úszni
A 47 éves Joanne Appelbee és három gyermeke Ausztrália délnyugati részén, Quindalupban nyaraltak, amikor az erős szél besodorta a felfújható szörfdeszkáikat és kajakjukat a Geographe-öbölből a nyílt vízbe, ezután kellett az anyának egy nagyon nehéz döntést meghoznia. A The Sun számolt be az ausztrál kisfiú elképesztő teljesítményéről. A lap arról írt, hogy Austin hosszú kilométereken keresztül úszott mentőmellényben a part felé, azonban lassította a haladását az eszköz, ezért megvált tőle és csak a saját erejével folytatta az útját. Végül 4 kilométernyi tempózás után félájultan ért partot. A gyermek először összeesett a fáradtságtól, ám kivételes mentális kitartásról tett tanúbizonyságot, amikor mégis felállt és addig ment, amíg meg nem találta az édesanyja telefonját a homokban, amivel segítséget kért. Utólag kiderült, hogy legalább 2 kilométert kellett még futnia a szárazföldön, mire megtalálta a cuccukat. Ezután elveszítette az eszméletét.
Joanne Appelbee eközben a kisebb gyermekeibe tartotta a lelket, akik vele maradtak a kajakban. Az édesanya szerint legszívesebben ő úszott volna a partra, azonban nem tudta volna magára hagyni a gyermekeit a nyílt tengeren. Ezért meghozta élete legnehezebb döntését:
„Láttam a veszélyt. A hullámok és a szél folyamatosan beljebb sodort minket. Életem legsúlyosabb döntését hoztam meg, amikor azt mondtam Austinnak, hogy próbáljon meg partra érni és segítséget kérni. Szinte a biztos halálba küldtem a fiamat."
Austin érezte mennyire komoly a feladata és tudta, hogy képes lesz rá. Gyakorlott úszóként addig nem adta fel, amíg el nem érte a partot. Miután néhány órára kórházba került az életmentés után, sírva hívta fel az édesapját, hogy megérdeklődje, sikerült-e megmentenie a családtagjait.
Végül 10 órányi hánykolódás és bizonytalanság után Joanne meglátta a távolban, hogy egy mentőhelikopter pásztázza a tengert. Az esti órákban pedig sikeresen kimentették a család összes tagját a vízből. Austin pedig 13 évesen Ausztrália legnagyobb hősévé vált.
Ha kíváncsiak vagytok az életmentés további részletére, akkor a családdal készült interjút itt tudjátok megtekinteni:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


