Hihetetlen, mégis igaz : Mehran Karimi Nasseri 18 évig volt egy repülőtér foglya


Az iráni származású férfi, Mehran Karimi Nasseri élete sok alkotót megihletett. Amikor a szerencsétlen körülmények rabja leszel, és a bürökratikus patthelyzetből nem tudsz szabadulni – ez Mehran életének története.

Persze, imádjuk a repülőgépes utazásokat, hiszen így egy távoli desztináció is könnyen megközelíthető. Ám előtte még vár ránk a reptér, ami olyan liminális tér és idő, ahol senki nem néz ki, ha mackónadrágban flangálunk, bármikor koccinthatunk egy pohár pezsgővel és senki nem szól ránk, ha az indokolatlanul túlméretezett bőröndünkhöz ragasztva létezünk.
Ma már rengeteg olyan internetes tartalommal találkozhatunk, amelyben reptéri túlélőleckéket kapunk légiutas-kísérőktől, ezzel is megkönnyíthetjük a saját utazásunkat, ám amit az egyszeri utazónak át kell élnie ilyenkor, az semmi ahhoz képest, ami egy férfira várt, akinek szó szerint túl kellett élnie a reptéren.
Nasseri egy iráni származású férfi volt, aki menekülni kényszerült a hazájából, majd többévnyi ide-oda limbózás után végre menedékjogot kapott Belgiumtól. Egy idő után viszont úgy döntött, hogy Londonban telepszik le, ám út közben ellopták a táskáját minden iratával. Innentől kezdődött csak az igazi kalamajka.
Mivel papírok nélkül érkezett Angliába, így a brit hatóságok nem engedték be az országba, helyette visszaküldték őt Franciaországba, ahonnan érkezett. Így jutott el a legkilátástalanabb jogi helyzetbe: nem utazhatott máshova, de el sem hagyhatta a repteret, mert nem volt érvényes útlevele vagy tartózkodási engedélye. Ez az „átmeneti zóna”, a párizsi Charles de Gaulle repülőtér egyik terminálja vált végül az otthonává.
Nasseri napjai egyszerűen teltek a párizsi repülőtéren: egy piros padon aludt, újságokat olvasott, rádiót hallgatott, jegyzeteket írt, sőt még közgazdaságtant is tanult. A reptéri személyzettel jó viszonyt ápolt, akik Sir Alfred Mehrannak hívták őt.
Először csak biográfia készült az életéből, majd egy hollywoodi filmnek is a múzsájává vált. A 2004-es A terminál című Steven Spielberg-filmet – melyben Tom Hanks játszotta a főszerepet – ugyanis az ő élete ihlette.

Bár a nagy rivaldafény miatt pénzhez is jutott és 18 év után a papírjai is rendezve lettek, egy idő után mégis visszatért az otthonául szolgáló terminálra. Itt is érte őt a halál 2022-ben – a helyszínen, ahol élete nagy részét töltötte.
Az iráni férfi története egyszerre abszurd, szomorú és elgondolkodtató. A patthelyzetben megrekedt Nessari ugyanis arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen következményekkel járhat, ha valaki papírok és hivatalos státusz nélkül reked egy olyan világban, ahol a bürokrácia gyakran fontosabb, mint az emberi sors.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.