Ha már unod a minimalista lakberendezési stílust, akkor örülni fogsz: 2026-ban végre búcsút mondhatunk a szürke-fehér párosításnak. A belsőépítészek szerint ugyanis egészen más szín fogja uralni a legtrendibb lakások tereit. Mutatjuk, mi veszi át a főszerepet.

Forrás: Shutterstock
Melegkávé-árnyalat váltja a szürkét: viszlát, minimalista lakberendezés
Azt hittük sosem lesz már vége a szürke-fehér egyeduralmának, de végre megtörtént a csoda. 2026-ban már egyáltalán nem menő a minimalista stílus. Helyette a melegebb földszínek viszik majd a prímet, főleg a kávé árnyalatai – írja a Mirror. Idén a cél, hogy az otthonunk egyedi legyen és emberközeli, ne tömeggyártott.
A polírozott felületek helyett jönnek az egyenetlen vakolatok, a kézzel kidolgozott fa és a változatos kő, kifejezetten barna, meleg kávé árnyalatban.
Egy új kutatás szerint 2026-ban az lesz a trend, hogy az emberek úgy alakítják az otthonukat, mintha egy igazi pihenő oázis lenne. Az anyaghasználat is természetközeli és kifinomult, mintha egy szállodába lennénk, meleg, otthonos hangulattal.

Így hat az agyunkra a lakásunk színe
A színeknek jelentős pszichológiai hatásuk van a lakberendezésben. Befolyásolják a hangulatot, a koncentrációt és az általános közérzetet is. Ráadásul a személyiségünkről is sokat elárulnak. Bár a fehér a tisztaság, frissesség és egyszerűség színe, ha túlzásba visszük, túl steril, hideg és személytelen lesz tőle a lakásunk. A szürkével is óvatosan kell bánnunk, a sötétebb árnyalata ugyanis lehangoló, depresszív hatású lehet, a túl sok szürke pedig unalmassá teheti a teret és energiahiányt is sugallhat.
Ezzel szemben a barna és a különböző kávészínek egészen másként hatnak az agyunkra. Biztonságérzetet adnak, csökkentik a stresszt, de szorongás és túlpörgés esetén is jó. Meleg tónusuk miatt pedig kifejezetten pozitív, barátságos érzetet adnak.
Ha tehát unod már a szürkeséget és a letisztult, steril enteriőrt, itt az ideje váltanod. Ha pedig mindig is jobban szeretted a meleg, otthonos színeket, akkor idén már hivatalosan sem követsz el vele divatbakit az otthonodban. 2026 lakberendezési trendje tehát a barna és a kávé különböző árnyalatai, úgyhogy irány a festékbolt!
Ezeket a cikkeket olvastad már?


