Nincs is cukibb látvány, mint egy cuki kutya alvás közben, aki ütemesen rángatja a mancsait, mintha épp egy láthatatlan réten sprintelne, vagy halkan, csukott szájjal vakkantgat. Gazdiként hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy ilyenkor a kutyaparkban ugrándoznak, vagy a kedvenc labdájukat kergetik. Dr. Deirdre Barrett, a Harvard Medical School klinikai és evolúciós pszichológusa azonban utánajárt a rejtélynek, és kutatásai egészen zseniális eredményt hoztak.

Forrás: Shutterstock
Íme a kutya alvásának rejtelmei
A szakértő szerint a kutyák az alvás során az emberekhez hasonlóan a mindennapi élményeiket dolgozzák fel. Mivel pedig az életük középpontjában te állsz, a válasz egyértelmű: a kutyád szinte biztosan rólad álmodik!
„Az emberek arról álmodnak, ami napközben is foglalkoztatja őket, csak épp sokkal vizuálisabb és kevésbé logikus formában. Semmi okunk sincs azt hinni, hogy az állatoknál ez másképp működik. Mivel a kutyák rendkívüli módon kötődnek a gazdáikhoz, nagyon valószínű, hogy a kedvenced a te arcodat, látja maga előtt, a te illatodat érzi, vagy épp arról álmodik, hogyan csaljon mosolyt az arcodra – esetleg hogyan bosszantson fel” – nyilatkozta Dr. Barrett a People magazinnak.
Miért remeg a kutya alvás közben?
Bár pontosan sosem láthatunk bele a fejükbe, a doktornő szerint a fizikai jelek sokat elárulnak. Amikor a kutya lábai megmozdulnak, valóban a futás élményét éli át, a halk vakkantások pedig arra utalnak, hogy épp interakcióba lép egy másik kutyával vagy épp veled. A kutatások szerint a legtöbb emlős alvási ciklusa kísértetiesen hasonlít az emberére: ők is átmennek a felületes, a mély, valamint az úgynevezett REM-fázisokon. Az embereknél a REM-fázis alatt születnek az álmok, és a szakértők biztosak benne, hogy a négylábúaknál is ekkor indul be az álomgyár.
Dr. Barrett kiemelte: gazdiként mi magunk is tehetünk azért, hogy a kutyánknak szép álmai legyenek. Ehhez mindössze két dolog kell. Gondoskodj róla, hogy napközben sok pozitív élmény, játék és szeretet érje. Illetve teremts számára nyugodt, kényelmes és biztonságos alvóhelyet.
Ha rémálma van, eszedbe se jusson felkelteni!
Sajnos a kutyák világa sem csak játékból és mókából áll. Az Amerikai Kennel Klub (AKC) komoly figyelmeztetést adott ki a gazdiknak: „Az alvó kutyát hagyni kell aludni.” Ahogy az emberi álmok sem mindig kellemesek, úgy a kutyáknak is lehetnek rémálmaik. Bár szívszorító látni, ahogy a kedvencünk remeg vagy nyüszít álmában, a hirtelen felébresztés komoly veszélyt hordoz magában. A megijesztett állat ugyanis agresszívan, támadással reagálhat a hirtelen ébresztésre, ami különösen a gyerekekre nézve lehet veszélyes. A legbölcsebb, amit tehetsz, ha megvárod, amíg magától felébred, majd utána alaposan megnyugtatod.
Végezetül a kutyák alvási szokásairól
Kis kedvencünk jobban hasonlít ránk, mit azt elsőre gondolnánk. A pihentető, mély alvás ugyanolyan fontos számukra, mint számunkra. Ezért érdemes odafigyelned, mit kommunikál egy esetleges álom közben. Az ugatások és a rángatózások azt is jelenthetik, hogy épp a te kezedbe fut az álmok rejtelmes mezein.
Hasonló állattartással fogalakozó cikkeink is érdekelhetnek:


