Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huAki egy görögországi nyaralás során Krétát választja, jó eséllyel találkozik Balos nevével: a különleges lagúna a sziget egyik legismertebb úti célja. Most azonban nem kristálytiszta vize, hanem az elképesztő tömeg miatt került reflektorfénybe.

Forrás: Instagram/warumpenny
Görögország, Kréta: Balos Beach már napi több ezer turistát fogad
A közösségi médiában terjedő videón turisták tömege zsúfolódik össze a Balos Beach keskeny kikötőjénél. „Ez maga a pokol” – írta az egyik kommentelő, mások pedig az Instagramot és a TikTokot hibáztatták azért, hogy egyre több gyönyörű hely válik a túlturizmus áldozatává. Görögországban ráadásul nem ez az első eset, hogy a hatalmas turistaforgalom miatt a nyaralóhelyeket érintő változtatások kerülnek napirendre.

Forrás: Shutterstock
Egy helyi ugyanakkor árnyalta a képet: szerinte a felvétel éppen azt a pillanatot mutatja, amikor az egyik csoport leszáll a hajóról, a másik pedig felszállásra vár. A szűk kiszállóhely ráadásul éppen azt szolgálja, hogy minél kisebb területen érintkezzenek a látogatók a védett természeti környezettel. Balos ugyanis a Natura 2000 hálózat része.
Előre kell majd időpontot foglalni a strandoláshoz?
Balos, Elafonisi és Falassarna naponta akár 4-5 ezer látogatót is fogadhat, ezért a helyi hatóságok szigorúbb létszámkorlátozást sürgetnek. Az egyik felmerült megoldás egy kötelező online rendszer lenne, amelyben előre kellene lefoglalni a látogatás dátumát és időpontját.
Emellett minden helyszín maximális befogadóképességét is meghatároznák, hogy a tömeg ne károsítsa a környezetet és ne terhelje túl a helyi infrastruktúrát. A szabályokat egyelőre nem vezették be, de a tervek szerint a 2027-es nyári szezon előtt megszülethet a konkrét intézkedési terv.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


