Bereczki Zoltán musical zene szerep Játékkészítő Budapesti Operettszínház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pár éve csak prózai szerepet vállal, de A Játékkészítő című szuper pop-musicalnek azonban nem tudott ellenállni. Bereczki Zoltán lelkesen készül a december végi bemutatóra.

Két éve jött el a Budapesti Operettszínházból, azóta csak prózai szerepet vállal Bereczki Zoltán, aki tizennégy év zenés színházi múlt után döntött így.

Fotó: Margitay Klára - Life.hu

"A Rebecca című musical főszerepét játszottam utoljára és az Operett után úgy határoztam, hogy egy hosszabb szünetet tartok, búcsút intek a musical műfajának" – mesélte Bereczki, aki persze csak a zenés színháznak és nem a zenélésnek mondott akkor búcsút, mert zenekarával továbbra is koncertezett.

Zoli a Játékkészítő felkérésére nem tudott nemet mondani. "Amikor a producer, Illés Gabriella felkért és mesélt a darabról, nem sokat gondolkodtam" – vallotta be Bereczki, aki A Játékkészítőben Hüvelyk Matyi szerepébe bújik majd. "A szerep szerint én leszek a "szupersztár", akiért mindenki odavan. Az emberek – főleg a nők – imádják, tetszik a karakter" – mesél nevetve szerepéről az énekes-színész.

Szerelmesek éjszakája és sokféle kikapcsolódási lehetőség az ünnepek előtthttp://www.life.hu/kult/20141210-kulturalis-programajanlo-december-11-es-22-kozott.htmlA karácsony közeledtével egyre több a dolgunk: ajándékvadászat, nagybevásárlás, receptek keresgélése, túlórák a munkahelyen. Éppen ezért szüksége van mindenkinek egy kis pihenésre az ünnepek előtti hajrában. Mutatjuk is, mit ajánlunk!Kult--A kis herceg lesz 2015 leggyönyörűbb mesefilmjehttp://www.life.hu/kult/20141211-a-kis-herceg-lesz-2015-leggyonyorubb-mesefilmje.htmlAz örök klasszikus hamarosan új köntösben kerül a mozikba: a francia előzetes alapján lesz mit várni jövőre is!KultOrigoNem lesznek új Harry Potter-történetekhttp://www.life.hu/kult/20141209-nem-lesznek-uj-harry-potter-tortenetek-karacsonyig-felreertettek-j-k-rowling-bejelenteset.htmlJó néhány Harry Potter-fan karácsonyát rontotta most el J. K. Rowling: félreértették az írónő bejelentését, nem lesznek új történetek.Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.