Elhunyt Meggyes Roland "Mohaman", a Happy Gang együttes alapítója

Thinkstock -
Happy Gang
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt Meggyes Roland "Mohaman", a Happy Gang együttes egyik alapító tagja - közölte vasárnap egy családtagja az MTI-vel.

A 45 éves zenész szombaton éjjel érte a halál szívelégtelenség következtében - mondta el nevelőapja, Maruzsi László.

Thinkstock

A Mohaman művésznéven ismert rapper-előadóművészt az 1990-es évek elején a Happy Gang együttes tagjaként ismerte meg a közönség. Az együttes honlapja szerint 1994-ben jelent meg első albumuk Zimme-zumm címmel, amit a második album, a Boojaka 1995-ben követett. 1996 májusában telt házas koncertet adtak a Petőfi Csarnokban, majd a Bravo újság közönségszavazásán megválasztották őket az év legnépszerűbb zenekarának. Ugyanebben az évben jelent meg harmadik albumuk Dauer címmel. 1997 áprilisában felléptek a Total Dance Fesztiválon, és megjelent negyedik lemezük, a Freestyle.

Legismertebb számaik a Sokáig voltam távol, a Fiatal szerelem és a Kérek egy kulcsot a szívedhez, Lógatom a lábam, Minő guminő, Lopják a Dzsekimet, Szentkarácsony.

A csapat 1999-es feloszlása után Meggyes Roland szólókarrierbe kezdett, és a 2000-es évek elején több önálló lemeze jelent meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.