A Voice első élő műsorából nem maradhatott ki a dráma. Mohamed Fatima hangja nem engedelmeskedett az énekesnő akaratának, aki így képtelen volt száz százalékos teljesítményt nyújtani.

Mohamed Fatima az egyik nagy visszatérő a Voice-ban. A Fekete vonat egykori énekesnője az első élő adásig könnyedén vette az akadályokat, mind a nézőket, mind a Mestereket lenyűgözte. Ahogy azt a Life.hu is megírta és ahogy a produkció előtti kisfilmből is kiderült, betegsége miatt bármikor elmehet Fatima hangja. Az énekesnő éppen ezért visszafogottan énekelt az élő show-ban, de megtette, amit tőle tellett.

 

Mező Misi szerint ezen túl kellett volna lépnie, hiszen a Voice és a tehetségkutatóhoz hasonló verseny olyan lehetőség, ami csak egyszer adódik az életben. Malek Andrea ezzel nem értett egyet. Azzal viszont igen, hogy valószínűleg Fatimának túl nagy teher volt a vállán, amit nem tudott feldolgozni, ezért ment el a hangja. Somló Tamás annak örült, hogy Fatima egyáltalán tudott énekelni. Fatima mestere, Caramel szerint a verseny miatt 70 kilót fogyott lány hangja nem volt tökéletes, ahogy ő maga sem.
 
Rasszizmus áldozata lett a Voice versenyzőjehttp://www.life.hu/legykepben/20121221-nguyen-anh-quan-a-voice-versenyzoje-rasszizmus-aldozata-lett.html Kiderült! Megasztárba szerelmes a Voice versenyzőjehttp://www.life.hu/legykepben/20121219-veres-monika-a-voice-versenyzoje-es-toth-adam-a-megasztar.html Versenytársa lett a Mestere a Voice versenyzőjénekhttp://www.life.hu/legykepben/20121214-gajer-balint-a-voice-versenyzoje-caramel-a-voice-mesterevel-egyutt.html Veszélyben a Voice versenyzői!http://www.life.hu/legykepben/20121218-veres-monika-a-voice-versenyzoje-es-mohamed-fatima-a-voice.html Hiába vágyott családra a Voice versenyzője, nem adatott meg nekihttp://www.life.hu/legykepben/20121214-czerovszky-henriett-a-voice-versenyzoje-csaladra-vagyott-kulfoldre-menekult-a.html Megvan a Voice 24 továbbjutójahttp://www.life.hu/legykepben/20121214-megvan-a-voice-24-tovabbjutoja-jovo-heten-mar-elo-adasban.html Születési rendellenessége miatt szenvedett a Voice versenyzőjehttp://www.life.hu/legykepben/20121214-olasz-csaba-a-the-voice-versenyzojet-szuletesi-rendellenessege-miatt-csufoltak.html