A Szombat Esti Láz ötödik élő adásában a döntőbe jutás volt a tét. A táncosok és a sztárok ezúttal is két tánccal készültek: diszkót és angolkeringőt vagy tangót adtak elő. A Life.hu megmutatja a három legemlékezetesebb produkciót.


Szilveszter gazda és Molnár Andrea diszkója
Lehet-e valami emlékezetesebb a botlába ellenére közönségkedvenc Szilveszter gazda tangójánál? Amilyen elképzelhetetlennek gondoltuk, pont annyira leptek meg bennünket. Molnár Andrea angyali türelemmel terelgeti a Szőlöskert bisztró nagymenőjét, aki egyben már biztosan nagyon jó: szépen szállítja táncpartnerét a parkett egyik részéről a másikra. Mégis a másik táncuk lett a kedvencünk, amelyet az est csúcspontjának nevezett Szirtes Tamás, Esztergályos Cecília vérnyomáscsökkentőért kiáltott a produkció után. Megértjük. 

 

Varga Izabella és Cseh-Szakál Tibor angol keringője
A Barátok közt sztárja és táncpartnere immár teljesen egymásra hangolódtak a szombati adásra - állapították meg a zsűritagok. Esztergályos Cecília azonnal közös ágyba parancsolná a párt, Keleti Andrea pedig megjegyezte, soha ennyi profi versenytáncos mozdulatot nem látott még tőlük. A szakmai részhez ő jobban ért, mi csak egy gyönyörű, érzéki, lágy angol keringőt láttunk. Varga Izabella kitáncolta magából az érzelmeit és könnyekig hatódott a produkció végén. A színésznő csak elcsukló hangon tudott válaszolt Lilu kérdéseire, majd inkább átadta a szót Cseh-Szakál Tibornak.

 

Hasonlóan könnyekig táncolta magát Tóth Gabi és Markó Róbert is, akiknek szintén angol keringő volt a második táncuk.



Varga Izabella és Cseh-Szakál Tibor diszkója
Hiába táncolt tüzes tangót Vastag Csaba és Máramarosi Tünde, hiába volt oltári jó Tóth Gabi és Markó Robi diszkója, Varga Izabella és Cseh-Szakál Tibor diszkótánca mindkettőt felülmúlta. A Barátok közt színésznője hadonászott, ugrált, cigánykerekezett a színpadon, mindezt olyan ritmusérzékkel, hogy tátva maradt a szánk.

 

Istenes Bence búcsúzott a Szombat Esti Láztólhttp://www.life.hu/szorakozz/20130330-istenes-bence-es-sudi-iringo-tavozott-a-szombat-esti-lazbol.html Félmeztelen tánc a Szombat Esti Lázbanhttp://www.life.hu/szorakozz/20130330-szilveszter-gazda-es-molnar-andrea-rumbaja-szexi-lett-a-szombat.html Visszatér Toncsi a Szombat Esti Lázbahttp://www.life.hu/legykepben/20130326-balint-antonia-visszater-a-szombat-esti-lazba-parjaval-angyal-andrassal.html A Szombat Esti Láz románcahttp://www.life.hu/life/galeria/20130325-a-szombat-esti-laz-parosa-toth-gabi-es-marko-robert.html Jön a baba a Szombat Esti Láz táncosánálhttp://www.life.hu/legykepben/20130325-gyorfi-pal-az-orszagos-mentoszolgalat-szovivoje-a-szombat-esti-laz.html Szenvedély a Szombat Esti Láz színpadánhttp://www.life.hu/life/galeria/20130324-szombat-esti-lazban-a-parok-tangot-es-chachachat-tancoltak-toth.html