Történelmi pillanat! Oscar-díjat nyert a Saul fia

Forrás: MTI/EPA/Paul Buck -
Oscar-díj film Oscar 2016 Nemes Jeles László Saul fia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kitartóak hétfő hajnalban élőben is végignézhették, ahogyan 34 év után végre újra aranyszobrocskát vehetett át egy magyar csapat. 

"Köszönöm az akadémiának ezt a fantasztikus megtiszteltetést, és Magyarországnak, hogy finanszírozta a filmet. Szeretném a díjat megosztani Röhrig Gézával és a fantasztikus szereplőgárdával, akik hittek ebben a filmben, amikor senki nem tette azt. Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk, erről szól ez a film" - mondta köszönőbeszédében Nemes Jeles László.

A Saul fia stábja a Los Angeles-i Dolby Színházba 2016. február 28-án. (MTI/EPA/Mike Nelson) Forrás: MTI/EPA/Mike Nelson

Kilencszer jutott be eddig magyar nagyjátékfilm az Oscar-gálára, de a Mephisto győzelme után harmincnégy évet kellett várnunk, hogy ismét egy magyar alkotást hozzon ki a legjobbnak az amerikai filmakadémia.

A helyszínen volt a Saul fia alkotócsapatának több tagja is: Sipos Gábor, Nemes Jeles László, Rajna Gábor, és Röhrig Géza együtt vonult végig a vörös szőnyegen.

Persze több tévécsatorna is elkapta őket egy rövid interjúra a gála előtt. Erről egy rövid videó is felkerült a világhálóra:

A Magyarország hivatalos nevezettjeként szereplő holokausztdráma több mint egy tucat díjat nyert már: a cannes-i filmfesztiválon a zsűri Nagydíját, januárban Golden Globe-díjat a legjobb idegen nyelvű kategóriában, a nagy tekintélyű National Board of Review of Motion Pictures (NBR), emelett a Los Angeles-i, a New York-i, a bostoni és a washingtoni filmkritikusok is az év legjobb külföldi filmjének ítélték a magyar alkotásnak. A díjátadó előtti napon pedig a Saul fia nyerte meg a legjobb külföldi filmnek járó díjat a 31. Independent Spirit Awardson.

"A holokauszt megmutatta, hogy meddig tud fajulni egy civilizált társadalomban a gonoszság, hogy az ember miként tud szörnyeteggé válni. A jövőben is bekövetkezhet, ha nem figyelünk oda. Elfelejtettük az arcot, az egyes embert, amikor a holokausztot ábrázoljuk. Arra akartam emlékeztetni a nézőket, hogy ez bárkivel megtörténhet, bárki kerülhet ilyen helyzetbe."

/1602/A_88_2016229102338

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.