Elképesztő energiák veszik körül, még beszéd közben is táncol a teste. Jantner Emese, a Frenák Pál Társulat táncosa igazi ösztönlénynek vallja magát, aki a színpadon hol végzetes vonzerejével, hol törékenységével bűvöli el a nézőket. Terhessége miatt most egy időre el kell köszönnie a tánctól – erre azonban már régóta készíti magát lelkileg. Addig ugyanis nem szeretett volna gyereket vállalni, amíg nem érezte, hogy mindent elért már szakmailag.

Még interjú közben is úgy vibrál, akár a színpadon, tánc közben szokott. Minden gesztusával olyan elemi erőt sugároz, ami egy álmos délutánon is betölti a teret, és nem enged el. Elég néhány pillanat, és világossá válik, hogy Frenák Pál, a számos hazai és nemzetközi díjjal elismert koreográfus-társulatvezető miért rá osztotta ikonikus nőalakjainak megformálását a színpadon.

Jantner EmeseFotó: Frenák Pál Társulat/Boczkó Tamás

Emese lassan húsz éve Magyarország egyik legismertebb kortárstánc társulatának az oszlopos tagja, és most, közel negyvenévesen anyai örömök elé néz. A babával addig várt, amíg nem érezte, hogy mindent megélt volna már a színpadon, amit szeretett volna. Ennek ellenére mégis sok időbe telt, mire felkészítette magát arra, hogy egy időre el kell köszönnie a tánctól, hogy át kell adnia szerepeit a Frenák Pál Társulatnál, az InTimE és a Tricks&Tracks 2 című darabokban. Emese lehengerlő őszinteséggel mesélt a kettősségről, amit mostanában él meg: a kislánya érkezése miatt érzett örömről és a testén végbement változások miatti elégedetlenségről. De azt is elárulta, milyen érzés a színpad nélküli lét, és hogy mit tanult magáról a tánc által.

A szerepeidben mindig erős, ízig-vérig nőket alakítottál, olyanokat, akik elsöprő kisugárzással rendelkeznek és tisztában vannak a vonzerejükkel. A nőiességről, a finomságról a nagymamádtól tanultál, aki revü- és steptáncos volt?

Igen! De kezdetben inkább ösztönösen, mint tudatosan éltem ezekkel a dolgokkal. A nőiességemmel bőven huszonéves korom felett kezdtem tisztában lenni,akkor kezdtem el igazán használni a színpadon is. A Palival (Frenák Pál táncművész, koreográfus – a szerk.) való munka rengeteget segített ebben: a rám osztott szerepek által ő világított rá először, hogy szép nő vagyok, olyan, aki nem csak dögös, hanem törékeny is tud lenni a színpadon. Ő volt az első, aki globálisan tekintett rám: a technikai tudásomat és a személyiségemet figyelembe véve kaptam tőle szerepeket.

Fotó: Frenák Pál Társulat

Korábban is nyilatkoztad, hogy Frenákkal dolgozni olyan, mintha egy folyamatos pszichoanalízisen vennél részt. A közös munkátok alatt mi volt a legnagyobb felismerés magaddal kapcsolatban?

Nagyon önbizalomhiányos voltam már gyerekkorom óta. Pali tanított meg arra, hogy ne féljek egyedül a színpadon, olyan bázist tett mögém, melynek segítségével kezdtem elhinni, hogy meg tudom tölteni a teret, egyedül is érdekes tudok lenni – nőként és táncosként egyaránt. A vele való munka tényleg nagyon jó önismereti utazás, amibe, ha őszintén és teljes átéléssel belemegy az ember, nagyon sok mindent tud meg magáról. Pali egy mágus, a szerep kedvéért lerombol és beléd mászik, ugyanakkor nem engedi el a kezedet, hanem segít, végigvisz ezen a sokszor nehéz, önismereti úton, ami által hitelesebb és erőteljesebb karaktereket viszünk a színpadra. Nagyon szeretem benne, hogy nem csak az a fontos neki, hogy szép testeket mutasson meg a színpadon, hanem azt is, ami mögöttük van.

Fotó: Frenák Pál Társulat

Öthónapos terhes vagy, hiányzik a színpad?

Most már nem, mert tavaly május óta nem volt már előadásom. A Tricks&Tracks 2-ben még felléptem, és utána jött volna az új bemutató, a Birdie, amiben már úgy beszéltük meg Palival, hogy nem dolgozom. Utána elmentem egy irodába klaviatúrát pötyögtetni: egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégnél lettem személyi asszisztens, mert amellett, hogy a táncstúdiómban tanítottam, kellett valami, amivel pénzt kereshetek és időt tölthetek. Persze nem szakadt meg a kapcsolat az együttessel, most pedig a szerepeim átadása miatt fontos, hogy ott legyek velük.

Mindent összevetve két nagyon fontos darab volt az életemben: az egyik a Tricks&Tracks, a másik az InTimE.

Azt hittem, hogy az előbbit lesz nehezebb átadnom, hiszen tényleg az volt az első olyan meghatározó darab, amely során rengeteget tanultam magamról és az egész frenáki mozgásnyelvről. De valamiért nem így lett, az InTimE-ot sokkal nehezebb volt elengednem, hiszen azt felnőtt fejjel, érett táncosként csináltam, tudatosan tettem bele magamból érzéseket, mozdulatokat. Viszont örülök, hogy ezt a szerepet pont Marie Julie Debeaulieu-nek tudom adni, benne ugyanis megvan a karakter ábrázolásához szükséges érettség.

Fotó: Szabó Gábor/Origo

Lelkiekben mennyire készültél rá, hogy a terhesség miatt abba kell hagynod a táncot – legalábbis egy időre?

Úgy tudtam csak gyereket vállalni, hogy jó ideje tudatosan készítettem fel magamat arra, hogy a táncnak egy bizonyos ponton túl a baba miatt vége fog szakadni. Lépésről lépésre dolgoztam ezen, hogy ne azt érezzem, valami elveszett, hanem, hogy mindent elértem a táncban, amit akartam, Palitól mindent megkaptam művészként, a terhesség pedig nem vesz el tőlem semmit, egyszerűen csak másra helyezi a hangsúlyt az életemben.

Az ugyanakkor sokat segít, hogy tudom, a társulatban visszavárnak, februártól talán már újra színpadra fogok állni. Mert, ha Frenák valakihez ragaszkodik, akkor nem nagyon engedi el. A társulatunk olyan, mint egy család, nagyon nehéz elszakadni tőle, pedig tényleg vannak olyan pillanatok, amikor az ember legszívesebben elmenekülne – mert pont az elvárt őszinteség, a magunkkal való szükségszerű szembenézés miatt azért nem könnyű Palival dolgozni. És azt se felejtsük el, hogy itthon borzasztóan nehéz kortárs táncművészként, egyre kevesebb a pénz, csökkennek a területen a támogatások, független társulatként saját próbatermünk sincs, holott a Frenák Pál Társulatról beszélünk, amelynek külföldön is komoly reputációja van és megkerülhetetlen a szakmában.

Fotó: Frenák Pál Társulat

Idén leszel negyvenéves. Tudatos döntés volt a késői gyerekvállalás?

Táncosként erősen dolgozott bennem a szakmai ego: korábban azt a döntést hoztam meg, hogy csak akkor szeretnék szülni, amikor már úgy érzem, mindent elértem, amit szerettem volna. Voltam annyira önző, hogy magamat szerettem volna először kiteljesíteni. Nem akartam megtörni a pályafutásomat, nem akartam, hogy később hiányérzetem legyen. Addig szerintem nem is érdemes egy művésznek gyereket vállalnia, amíg nem érzi, hogy emberileg készen áll és szakmailag is mindent kitolt a csövön.

Én nem bírtam volna azzal a tudattal gyereket vállalni, hogy valamiről lemaradok.

Persze egy idő után a biológiai órám is ketyegett már, így a leendő kislányom apjával, Zolival (Feicht Zoltán táncművész, aki a Frenák Pál Társulat előadásaiban is rendszeresen szerepel – a szerk.) megbeszéltük tavaly nyáron, hogy nem várunk tovább. Két-három terhességi tesztet csináltam meg úgy, hogy nem történt semmi, kicsit kezdtem is elkeseredni, pedig akkor még csak néhány hónapja próbálkoztunk. Aztán októberben kimaradt a menstruációm, ami addig sosem fordult elő, és akkor már reménykedtem. Izgatottan vártam, hogy mikor vehetem már meg a terhességi tesztet, ami ezúttal pozitív lett. Később pedig kiderült, hogy kislányunk lesz, így tényleg elmondhatom, hogy minden vágyam teljesült.

Fotó: Frenák Pál Társulat/Boczkó Tamás

Hogy viseled a terhességet: leginkább azt, hogy a tested – ami korábban a „munkaeszközöd" volt – teljesen megváltozott?

Nagyon nehezen! Az első trimeszter borzasztó volt, mert sárgatest-hormont kellett szednem, mivel nem volt elég a szervezetemben – valószínűleg a koromból kifolyólag. Az orvosom eltiltott a tánctól, a tréningezéstől, az óraadástól, egyáltalán a mozgástól. A gyógyszertől pedig minden nap rosszul voltam, és minden olyan dolog megváltozott a testemen, amire előtte büszke voltam. Hirtelen kerekebb lettem és idő előtt elkezdett vizesedni a lábam is. Ugyanakkor nemcsak a testi változásokkal szembesültem, hanem hirtelen a korommal is. Annak ellenére, hogy szerencsére a genetikai vizsgálatok azt mutatták, hogy a kislányom egészséges, a nőgyógyásznál az arcomba vágták, hogy negyvenéves vagyok, és lehet, hogy táncosként még van bennem energia, de nőként, ebben a korban már mindenre figyelni és vigyázni kell, ha babát vár valaki.

Ez sokkolt?

Hihetetlenül! Ahogy ugye az is, hogy kerekebb vagyok.

Zavar, hogy megváltoztak az arányaim, és nem érzem sajátomnak most ezt a testet,

ugyanakkor meg tudom, hogy ezeket a gondolatokat el kell engednem és igyekeznem kell jól és teljességében megélni a terhességemet, és nem azzal foglalkozni, mi volt előtte. De őszintén, ez nagyon nehéz! Amikor édesanyámmal először mentünk el egy kismama boltba terhes gatyát meg melltartót venni, konkrétan elsírtam magam a próbafülkében. Hiszen én lényegében a testemből éltem, azt használtam a színpadon, most pedig rá sem ismerek.

Fotó: Frenák Pál Társulat/Puskel Zsolt

Gondolkodtál már azon, hogy majd a gyermekedből is táncost nevelsz?

Benne van a pakliban, hiszen a párommal mindketten táncosok vagyunk: Zoli eredetileg a klasszikus szférából jön, az Operaházból, én pedig mindig is a kortárs tánc területén dolgoztam. De ha nagyon reálisan nézem a dolgot, akkor azt mondanám, hogy remélem, valami jobban jövedelmező, kiegyensúlyozottabb szakmát választ (nevet)! Ugyanakkor, annyi már most biztos, hogy igazi Frenák-gyerek lesz!

Az InTimE című emblematikus Frenák-előadás új szereposztással március 10-11-én, majd június 5-6-án látható a Trafó Kortárs Művészetek Házában. Az együttes május 28-án az UN című előadás premierjére készül: a bemutató Veszprémben, a Tánc Fesztiválján lesz, június 8-án pedig német turnéja után végre ismét itthon látható a fesztiválgyőztes BIRDIE című előadás, a Művészetek Palotájában.