Dirty Dancing Patrick Swayze évforduló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
57 évesen, 2009. szeptember 14-én hunyt el az imádott hollywoodi sztár. 

A halálát hasnyálmirigyrák okozta, ami már akkor végső stádiumban volt, amikor még csak felfedezték. Patrick Swayze hihetetlen akaraterővel, 2 éven át küzdött a betegség ellen, míg az végül legyőzte őt. A Ghost sztárja texasi farmja hálószobájában töltötte utolsó óráit feleségével, Lisával, akivel évtizedeken át volt együtt.

Patrick Swayze feleségével, Liza Niemivel Forrás: AFP

Swayze mögött sikeres filmes karrier áll, hiszen jópár munkája igazi klasszikus lett. 3 alkalommal jelölték Golden Globe-díjra, 1991-ben pedig ő lett a People Magazin szerint a világ legszexibb férfija. Ezen mi sem csodálkozunk, hiszen imádtuk minden mozdulatát, a Dirty Dancing pedig főképp miatta lett az a film, amit nők milliói néztek és néznek unásig, azóta is.

Itt A szürke ötven árnyalata 2 első előzetese: erotika a köbön! http://www.life.hu/kult/20160913-a-szurke-otven-arnyalata-2-elso-elozetes-igy-fog-kinezni-christian-grey.htmlKedden érkezik meg A sötét ötven árnyalata első igazi előzetese, addig is pillants bele a filmbe. KultOrigoÉljen az ősz! Ezekkel a programokkal te sem unatkozol majd a hétvégén http://www.life.hu/kult/20160901-kulturalis-programajanlo-szeptember-1-4-mozi-es-szinhaz-a-hetvegen.htmlMozi, színház, és érdekes előadás is szerepel a listán, úgyhogy bárki megtalálja a kedvére valót a következő összeállításunkban. Nem kell bezárkoznod, hiszen a jó idő közeledtével egyre több szabadtéri program vár rád, főleg a belvárosban. Vedd elő a naptárad, és írd be a következő eseményeket. KultOrigoMa lenne 70 éves Freddie Mercuryhttp://www.life.hu/kult/20160905-ma-lenne-70-eves-freddie-mercury-45-evesen-hunyt-el.htmlFreddie Mercury karizmatikus és különleges előadó egyben dalszerző volt. A Queen énekeseként ismerte meg a világ pótolhatatlan, kivételes tehetségét, akitől fájdalmasan korán kellett megválnunk. Kult--Irány Európa! Kulturális programok őszrehttp://www.life.hu/kult/20160830-europai-kulturalis-programok-oszre.htmlMíg a nyár a szikrázóan kék tengerpartoké, addig az ősz a kulturális kalandozásoké, az európai hosszúhétvégeké. De mégis hova érdemes ellátogatni? Nézzük! Kult--Drogfüggősége végzett a Red Hot Chili Peppers egyik alapítójávalhttp://www.life.hu/kult/20160830-drogfuggosegebe-halt-bele-a-red-hot-chili-peppers-egyik-alapitoja-hillel-slovak.htmlA Red Hot Chili Peppers alakulása után keményen belevetette magát a forgatagba: turnébuszban, vagy nőknél töltötték az éjszakákat és rengeteget drogoztak. Egyikükkel éppen a kokain végzett, nagyon fiatalon. Kult--Micsoda elismerés! Jackie Chan Oscar-díjat kaphttp://www.life.hu/kult/20160902-jackie-chan-eletmudijat-kap-a-sztar-nyolcevesen-debutalt-a-filmvasznon.htmlA világhírű akciósztár Jackie Chan, a vágó Anne V. Coates, a casting director Lynn Stalmaster és a dokumentumfilmes Frederick Wiseman kiemelkedő szakmai pályafutását ismeri el idén életműdíjával az Amerikai Filmakadémia. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.