Férfiműszak tabutéma tabu könyv Domszky László
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elmúlt napokban bemutattuk riporterünk, Domszky László könyvét, a Férfiműszakot, ami a férfi luxusprostituáltak életét mutatja be. De ahogy a könyv szerzőjétől megtudtuk, egyáltalán nem könnyű egy ilyen feltárt témát az emberekhez eljuttatni. A tabudöntögetés elutasításáról és annak pszichológiájáról a szerző, Domszky László, valamint a könyv klinikai szakpszichológusa, Makai Gábor adott interjút.

Gondoltad, hogy a könyv témája sokakból elutasítást vált ki?

Domszky László: Amikor a könyv tematikájával elkezdtem foglalkozni, kis naivsággal ugyan, de elnyomtam magamban azt a tényt, hogy általánosságban egy melegekkel foglalkozó téma sokakban még mindig negatív érzetet vált ki. Próbáltam meggyőzni magam azzal, hogy a tényfeltárás még mindig sokakat érdekel. Mivel nem találkoztam férfi luxusprostik életét feltáró önálló könyvvel, úgy gondoltam, hogy érdemes feldolgozni ezt a témát. Nőkről szinte havonta adnak ki hasonló könyvet, ember legyen a talpán, aki még bármiféle újdonsággal elő tud rukkolni. Meglepő volt számomra, hogy mindenféle indoklás nélkül utasított el több könyvesbolt is, ugyanakkor pozitív benyomásként ért, hogy az egyik legnagyobb könyvkereskedelmi hálózat azonnal polcra és kirakatba tette a Férfiműszakot.

,,Mivel nem találkoztam férfi luxusprostik életét feltáró önálló könyvvel, úgy gondoltam, hogy érdemes feldolgozni ezt a témát" Forrás: Shutterstock

Nem érett még meg arra a társadalom, hogy férfi prostituáltakról is halljon?

Makai Gábor: Minden, ami az átlagtól, tehát a normától eltér, attól az emberek többsége megriad és téves következtetéseket von le. Ilyenkor jön a struccpolitika. Nem megérteni szeretnék a helyzetet, hanem általánosítva menekülnek a tisztánlátás elől. Megjelenik egyfajta elutasítás és elzárkózás. Ez a típusú magatartás tudja a tabukat fenntartani. A 21. században ezekre jobban kellene figyelni: ami eddig tabu volt, értsük meg, miről szól, miért vált tabuvá. Az, hogy tabuvá teszünk valamit, az nem egy pozitívum, hanem kifejezetten negatív. Hajlamosak vagyunk arra, hogy zsigerből, átgondolatlanul utasítsunk el egy témát. Többek egyszerűen azt gondolhatják, hogy ez gusztustalan, undorító. Az az érdekes, hogy azt nem tudja megmagyarázni senki, hogy miért.

Változhat az emberek tabukhoz való hozzáállása akár egy tabudöntögető témával?

Makai Gábor: Zsigeri elutasításkor érzelmi töltetű döntésről van szó. Az ilyen döntéseket meghozó embereket nem lehet racionális érvekkel meggyőzni. A drog is sokáig tabutéma volt, és nem lehetett erről beszélni, miközben ma már lassan kötelezővé válik a prevenció.

Az emberekből egy melegekkel foglalkozó téma továbbra is negatív érzéseket vált ki Forrás: Shutterstock

Domszky László: Bízom abban, hogy egyre felvilágosultabb társadalomban fogunk élni. Megdöbbentő olvasni a kommenteket sokak számára tabunak ítélt témák alatt, ugyanakkor látom az érdeklődést. Nem csak fiataloktól kapok jó visszajelzéseket, de már az idősebb korosztály is jelezte, hogy tetszik nekik a könyv, aminek a témájára azonnal ráugrottak.

Mi lehet az oka annak, hogy mégis tapasztalható a könyvtől való elzárkózás?

Domszky László: A borító kapcsán felmerült többekben az, hogy ezt a könyvet nem lehet majd metrón olvasni. Véleményem az, hogy ha valaki annyira korlátozza saját magát, hogy görcsöl pusztán a tényen: mit szól majd a vele szemben ülő ahhoz, hogy ő mit olvas, az ilyen embernek sürgősen pszichológusra van szüksége, mielőtt nagyobb lesz a baj. Ugyanakkor a másik oldal hozzáállását is furcsállom, vagyis, ha valaki arról ítélkezik, hogy mit lát egy idegen kezében. Illetve még azt is felrótták nekem néhányan, hogy majd egy ilyen könyvet kellemetlen lesz a könyvesbolt pénztárosa elé letenni. Felmerült bennem a kérdés, vajon aki ezt gondolja, hogyan tud óvszert vagy síkosítót venni a szupermarketben? Ezeket a rossz beidegződéseket ideje lenne elengedni. Természetesen az online vásárlás adta lehetőség segít azoknak, akik nem mernek boltban egy ilyen témájú könyvet nyilvánosan megvenni.

Nem szabad azon görcsölni, hogy mit szól majd a szemben ülő ahhoz, hogy mit olvasok Forrás: Giphy

Makai Gábor: Aki könyvkereskedőként pusztán a téma vagy a borító miatt elutasít egy tényfeltáró riportkönyvet, az nem veszi észre, hogy ezzel a témával nagyon sok emberen segíteni is lehetne. Hiszen egy olyan témát dolgoz fel a könyv, amiben a társadalom tévesen ítél meg embereket. Erkölcsileg ítélkeznek, és ez baj, egyfajta önbecsapás. Az ilyen emberek az illúzió világában akarnak élni, és nem akarják látni a valóságot, mégpedig ez esetben azt, hogy vannak férfi prostituáltak is. Ha azt mondjuk, hogy minden szép és minden jó, az gyerekes, infantilis dolog. Meghamisítani a valóságot? Ez a valóság: vannak fiúkurvák is. Saját magunkat pedig nem szabad becsapnunk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.