Kleopátra, Erzsébet, Viktória és a többiek: a filmvászon legemlékezetesebb királynői

film mozi királynő filmvászon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Január végén kerül a hazai mozikba a Két királynő című film, amelyben I. Erzsébet angol és Stuart Mária skót uralkodónő rivalizálásának történetét láthatjuk megelevenedni. Ennek apropóján listára gyűjtöttük azokat a (valóságban is élt) királynőket, akik a mozivásznakról is korlátlanul uralkodni tudtak.

Kleopátra (1963)

A történelem egyik leghíresebb uralkodónője és leghírhedtebb csábítója a hatvanas évek „szandálos filmes" lázában egy hollywoodi szuperprodukció főhőse is lett – amely az inflációt is beleszámítva máig a legdrágább filmnek számít. A főszereplő Elizabeth Taylornak például királynői, egymillió dolláros gázsi járt, mellé pedig megkapta Richard Burtont is – a mozivásznon és az életben egyaránt.

Elizabeth (1998) és Elizabeth: Az aranykor (2007)

A 16. századi Angliát kereskedelmi és tengeri világhatalommá tevő I. Erzsébet mindig is nagyon foglalkoztatta a filmesek fantáziáját – főleg a magánélete, hiszen sosem ment férjhez, ami a maga idejében és az ő pozíciójában egészen rendkívülinek számított. Eljátszotta őt a filmvásznon többek között Bette Davis (Szerelem és vérpad) és Judi Dench (Szerelmes Shakespeare) is, de a „szűz királynő" életét a legátfogóbban Skekhar Kapur indiai-angol rendező dolgozta fel, aki két epikus mozit is készített a témában, Erzsébet uralkodásának egy-egy meghatározó időszakát a középpontba állítva bennük. És mindkétszer Cate Blanchettet láthattuk a főszerepben, aki így az egészen fiatal és naiv, valamint a tapasztalt és középkorú Erzsébetet is eljátszhatta, nem is akárhogyan.

Marie Antoinette (2006)

A világtörténelem egyik legtragikusabb sorsú királynője volt Marie Antoinette, aki Habsburg hercegnőből lett a francia király felesége, a lehető legrosszabb időzítéssel: egyrészt túl fiatal volt még hozzá, másrészt épp közeledett az a bizonyos forradalom. Sofia Coppola filmje a maga szabad értelmezésében egy olyan, szinte modern tinilányt mutat be a korabeli viszonyok között, akinek fogalma sincs, mibe keveredett.

A királynő (2006)

Szintén angol és szintén Erzsébet, de már a II., azaz a mostani: Helen Mirren Oscar-díjat is kapott azért, mert olyan élethűen formálta meg a jelenlegi angol királynőt ebben a filmben, hogy arra még az érintett is elismerően bólintott. A Diana hercegnő halála után játszódó történetben Erzsébetnek szembe kell néznie a monarchia válságával és az alattvalói szeretet megrendülésével, ráadásul egy fiatal és akaratos miniszterelnök, bizonyos Tony Blair is a nyakára jár – emiatt pedig hosszú uralkodása legnehezebb érzelmi döntéseit kell meghoznia.

Az ifjú Viktória királynő (2009)

A két Erzsébet mellett Viktória volt az a királynő, aki a leginkább meghatározta az angol történelmet, még korszakot is elneveztek róla: a „viktoriánus" 19. századot. Ebben a filmben Emily Blunt alakította a 18 évesen a trónt megöröklő, későbbi férjével szerelembe eső ifjú királynőt, akinek nemcsak uralkodóvá, de felnőtté is nagyon gyorsan kellett válnia. Természetesen készültek filmek az uralkodásának későbbi szakaszairól is, legutóbb a Viktória királynő és Abdul, amiben a „királynő-specialista" Judi Dench játszotta az idős uralkodót.

Két királynő (2018)

A világtörténelem egyik leghíresebb női rivalizálása elevenedik meg ebben a filmben Stuart Mária skót és I. Erzsébet angol királynő között, akik nemcsak vetélytársai, de rokonai és sok tekintetben sorstársai is voltak egymásnak: egy férfiak uralta világban próbálták meg kiharcolni a jussukat és a függetlenségüket, ehhez viszont épp egymás legyőzésén keresztül vezethetett csak az út. A magyar mozikban január 30-án debütáló film főszerepeiben a fiatal hollywoodi színészgeneráció két tündöklő csillaga, Margot Robbie és Saoirse Ronan látható:

A kedvenc (2019)

A közeljövőben sem maradunk emlékezetes filmes királynők nélkül, hiszen február 7-én érkezik majd a hazai filmvásznakra A kedvenc című film, amelyben Anna brit királynő, a Stuart-ház utolsó uralkodója áll a középpontban, pontosabban az ő ellentmondásos viszonya a gyakran helyette is irányító, „kedvenc" udvarhölgyeivel. Amiért pedig már most biztos, hogy ez a királynős film is mozitörténelmet ír, az a csupa figyelemreméltó alkotója (Yorgos Lanthimos rendező, Emma Stone, Rachel Weisz, Olivia Colman színésznők) mellett a nemrég kiderült 10 Oscar-jelölése, amivel a listánk összes korábbi szereplőjét lepipálja.

Amikor a szer nem ereszt: a legsúlyosabb filmek a drogfüggésrőlhttp://www.life.hu/kult/20190128-a-legsulyosabb-filmek-a-drogfuggesrol.htmlJanuár végétől játsszák a hazai mozik a Csodálatos fiú című filmet, ami megtörtént eset alapján mesél egy kábítószerfüggő fiatal esetéről, a szülői nézőpontot is bemutatva. Ennek apropóján összegyűjtöttük a téma legemlékezetesebb filmjeit, amelyek ugyanolyan hatással voltak ránk, mint a drog a főhőseikre. KultOrigo20 érdekesség a filmvászon leghíresebb bokszolójáról, Rockyrólhttp://www.life.hu/kult/20190122-20-erdekesseg-a-rocky-cimu-filmrol.htmlMár látható a mozikban a Creed II. című film, amelyben Sylvester Stallone immár nyolcadik alkalommal játssza el Rockyt – ráadásul a saját bevallása szerint utoljára. Így nem is találhattunk volna megfelelőbb alkalmat arra, hogy összegyűjtsünk egy nagy adag érdekességet a valaha volt leghíresebb mozis bokszolóról. Kult--Nicolas Cage 55 éves: egy különleges filmsztár legfontosabb szerepeihttp://www.life.hu/kult/20190110-nicolas-cage-55-eves-szerepei-a-multbol.htmlMost töltötte be jubileumi születésnapját Nicolas Cage, aki az egyedi kisugárzásával és szuggesztív tekintetével számos különféle szerepet és filmet tudott már emlékezetessé tenni — és noha a karrierje az utóbbi években inkább a félresikerült szerepválasztásokról híres, így is csak nagyon nehezen tudtuk leszűkíteni a legemlékezetesebb alakításait összegyűjtő toplistánkat. KultOrigo5 film és sorozat, amit vétek lenne kihagynod januárbanhttp://www.life.hu/kult/20190107-ot-film-es-sorozat-amit-vetek-lenne-kihagynod-januarban.htmlRovatunkban minden hónapban összegyűjtjük azokat a mozis és televíziós bemutatókat, amelyek a legfontosabb eseménynek számítanak, és amelyeket szerintünk érdemes lesz megtekinteni olvasóinknak az adott időszakban. Jöjjenek hát az új év első hónapjának ajánlott filmjei és sorozatai! KultOrigoEgyedi Artúr rejtélyes halála - A mosdóra akasztva találták meg a versenyistállósthttp://www.life.hu/kult/20181206-egyedi-artur-rejtelyes-halala.htmlKözel száz évvel ezelőtt az egész ország egy krimibe illő esetről beszélt. Szokatlan körülmények között találtak rá az Egyedpusztán lévő uradalom 67 éves urára. Már a ravatalon feküdt Egyedi Artúr a szerettei gyűrűjében, amikor a detektívek ellepték a Kerepesi temetőt és lefoglalták a testét. Hiába ámultak és kiabálták a rokonok, hogy ez kegyeletsértés, a törvénynek engedelmeskedniük kellett. KultOrigoAmi nem öl meg: 20 érdekesség A tetovált lány-filmekrőlhttp://www.life.hu/kult/20181203-20-erdekesseg-a-tetovalt-lanyfilmekrol.htmlLisbeth Salander bőrébe új színésznő bújt egy új film kedvéért, ami egyszerre folytatása is meg nem is a korábbi felvonásoknak. Összegyűjtöttünk egy nagy adag érdekességet a november óta a hazai mozikban futó Ami nem öl című film meg kapcsán. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.