Kudlik Júlia elárulta tévés sikerének titkát: nem mindegy, hogy néz valaki a kamerába

tévé Kudlik Júlia bemondó kamera
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú csönd után a Magyar Krónikának adott hosszabb interjút Kudlik Júlia, amiben arról is beszélt, mi volt tévés sikerének a titka.

Kudlik Júlia az interjúban elmondta, hogy az első nagy falat a Delta vezetése volt számára. Az egész szöveget megtanulta, mert ha előrehajolva olvasta volna, a nézők csak a feje tetjét látták volna. A tévés sikereit annak tudja be, hogy jól nézett a kamerába.

Kudlik Júlia pályája kezdetén a Delta című tudományos híradó stúdiójában 1970-ben Forrás: Fortepan/Rádió és Televízió Újság/1970

"Ami a tévét illeti, az a titka, hogy jól kell nézni a kamerába. A csőbe nézek, de ha egy milliméterrel följebb vagy lejjebb, akkor már nem a néző szemébe nézek. Mondták is nekem, hogy senki nem tud úgy belenézni, mint én. A bemondó egyedül ül egy szobában, néz bele egy fekete csőbe, és ebből a helyzetből kell valami emberit kihozni. A másik pedig, hogy soha nem játszottam el semmit. Az volt a szerencsém, hogy a nézők elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. Erre én se rá nem tettem, se el nem vettem belőle" - mondta a népszerű bemondó, aki ma már nem vállal tévés szerepléseket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.