Nincs is jobb időtöltés ebben a hideg időben, mint bekuckózni a tévé elé és filmet nézni, és ehhez még a lakásból sem kell kimozdulni. Elhoztunk néhány sportos filmet, amit feltétlenül látnod kell.

2002. Csavard be, mint Beckham

David Beckham kultuszát mi sem mutatja jobban, minthogy 2002-ben az ő nevével hódított a film, miközben a labdarúgó nem vállalt benne nagy szerepet. A történet középpontjában két 18 éves barátnő áll, akik teljesen más életet élnek. Ami közös bennük, az kitűnő focitudásuk. Jess indiai származású, ezért a szülei azt erőltetnék, hogy férjhez menjen és fordítson hátat a sportnak, míg Jules-t szülei támogatják, hogy Amerikába költözzön, ahol megfizetik a női labdarúgókat is.

Csavard be, mint BeckhamForrás: Collection ChristopheL via AFP/© Bend It Films / Roc Media/Bend It Films / Roc Media

2004. Millió dolláros bébi

Frankie nagyszerű bokszedző, de mióta lánya elidegenedett tőle, azóta senkit nem engedett magához közel. Egyetlen barátja Hepaj, aki segít neki rendben tartani az edzőtermét. Egy nap besétál Maggie, a 31 éves pincérnő, aki mindent hajlandó megtenni azért, hogy profi ökölvívó legyen. Eleinte Frankie hallani sem akar arról, hogy egy nő edzője legyen, de Hepaj nyomására végül elvállalja a munkát. Mester és tanítványa megtalálja egymásban a rég keresett kötődést, és Maggie világszerte  hírnevet szerez azzal, hogy bárkit képes kiütni az első menetben. Az igazi megpróbáltatások azonban csak a világbajnoki címmérkőzése után kezdődnek...

Millió dolláros bébiForrás: Collection ChristopheL via AFP/© Lakeshore Entertainment / Malpaso Productions/Lakeshore Entertainment / Malpas

2017. A nemek harca

A nemek harcaként elhíresült, 1973-ban lejátszott teniszmérkőzést és előzményeit mutatja be a film. Billie Jane King szinte megállíthatatlan a női tenisztornákon. Nap mint nap a női egyenjogúságért küzd, hiszen számtalanszor találkozik a problémával a sportban: például tizedannyi a női tenisztornák pénzjutalma, mint a férfiaké. Bobby Riggs, korábbi kiváló teniszező szerint egy nőnek sem lenne esélye ellene, hiába vonult már vissza. Szerinte a nőknek a konyhában a helyük. Billie Jane minden nőért küzdve vállalja a mérkőzést. A csata nemcsak a pályán, de azon kívül is zajlik.

A nemek harcaForrás: Collection ChristopheL via AFP/© Cloud eight films / Decibel films / Fox searchlight pictures / TSG Entertainment/Cloud Eight Films / Decibel Film

2017. Én, Tonya

A 90-es évek egyik legérdekesebb és legmegbotránkoztatóbb sportsztorijának egy újabb megközelítésében Tonya Harding életét ismerhetjük meg. Ő egy elképesztően tehetséges műkorcsolyázó, akinek élete számos nehézséget rejt a sikerek és a hírnév mögött. Édesanyja nem a lányaként, hanem sportolóként tekint rá. Az edzésmódszerei korántsem normálisak. A lány megismerkedik egy férfival, és ez megváltoztatja az életét. Legnagyobb riválisát, Nancy Kerrigent kétes körülmények között éri támadás a nemzeti bajnokság előtt. Az biztos, hogy Tonya ex-barátjának köze van a dologhoz, de vajon a lány is bűnös?

Én, TonyaForrás: Collection ChristopheL via AFP/© Luckychap entertainment / Clubhouse pictures/Luckychap Entertainment / Clubho

2018. The Miracle Season

A West High School női röplabdacsapata címvédőként játszik az állami bajnokságban. A csapat sztárja Caroline „Line" Found, akinek a vezetésével veretlenek az idényben. Egy este a lány bulit tart, de elszökik róla, hogy meglátogassa beteg édesanyját a kórházban. Line halálos balesetet szenved, és nemcsak az iskola, hanem az egész város gyászol. A csapat teljesen összezuhan, de Kathy Bresnahan edzőnő próbálja tartani a lelket lányaiban. A megoldást Caroline legjobb barátnője, Kelley jelentheti a csapatnak. Igaz történet alapján...

The Miracle SeasonForrás: LD Entertainment