VV Seherezádé plasztikai beavatkozás implantátum Való Világ 5 fájdalom mellműtét egészségkárosító anyagok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egészsé­géért és az életéért retteg VV Seherezádé. A villa egykori szenvedélyes nőjének ugyanis szintén a betiltott francia PIP-implantátummal töltötték fel évekkel ezelőtt a mellét.

A szőke villalakó a Blikknek elárulta, hogy már hosszú ideje erős fájdalmakkal küzd, aminek ­eredetéről semmit nem tudott, most azonban, hogy kiderült, veszélyben van az egészsége, azonnal kés alá is fekszik.

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence



"Már a beköltözésem előtt is voltak olyan iszonyatos fájdalmaim, hogy nem tudtam edzeni, de még csak emelni sem. Akkor az orvos, aki több mint két évvel ezelőtt műtött, csupán annyit mondott, hogy biztos én erőltettem meg, nem figyeltem oda eléggé, vagy sokat napoztattam. Bent a villában is sokat fájt, nem igazán értettem, hogy miért" - panaszolta Seherezádé, aki csupán egy véletlennek köszönheti, hogy megtudta: ő is a mérgező implantátumot kapta. Még csak nem is sejtette, hogy ekkora lehet a baj, hiszen bent volt a villában, amikor kirobbant a PIP-botrány.

"Néhány napja beszéltem a barátnőmmel, akinél kiderült, hogy PIP-implantátuma van, és már olyan súlyos az állapota, hogy elváltozások, ciszták vannak a mellében. Mivel ő egy évvel korábban ugyanannál a dokinál műttette magát, mint én, elkezdtem gyanakodni, és azonnal hívtam én is a belvárosi rendelőt. Akkor közölték, hogy engem is ezzel az anyaggal tömtek tele, így nekem is azonnal ki kell cseréltetnem az implantátumokat" - mesélte a villa szenvedélyes nője a Blikknek. VV Seherezádé ezután teljesen kiborult az orvosok felelőtlensége miatt.

"Felháborító, hogy ha én nem telefonálok, akkor ők soha nem szóltak volna, hogy te idióta, azonnal cseréltesd ki az implantátumot, mert baj van. Szó nélkül hagyták volna, hogy szenvedjek. Ki tudja, hogy már most is milyen súlyos betegségem lett tőle" - méltatlankodott Seherezádé, aki retteg attól, hogy a vizsgálatok eredményei nála is elváltozásokat fognak mutatni. Ráadásul ­saját magának kell finanszíroznia az újabb műtétet, ami nagyjából 800 ezer forintba kerül.

"Hétfőn megyek orvoshoz, megröntgenezik a mellemet, és akkor fogom megtudni, hogy kialakultak-e már ­bennem is ciszták, vagy bármilyen el­változások. Rettenetesen ­félek az eredménytől, hiszen a PIP-es nők 90 szá­zaléka komoly veszélyben van" - mondta a fiatal lány, aki egy percet sem szeretne vesztegetni, és amint lehet, kés alá fekszik.



Szabó Zsófit csúnyán átverte Berki Krisztiánhttp://www.life.hu/legykepben/20120317-szabo-zsofit-atverte-berki-krisztian-aki-titokban-a-volt-baratnojehez.htmlMegasztár 6: Réti Nóra az első kiesőhttp://www.life.hu/legykepben/20120317-megasztar-6-reti-nora-az-elso-kieso.htmlEltitkolt leszbikus kapcsolatok a történelemben (18+)http://www.life.hu/legykepben/20120306-leszbikus-ledik-a-tortenelemben-eleanor-roosevelt-virginia-woolf-janis-joplin.htmlMindenáron vissza akarja kapni férjét a megcsalt színésznőhttp://www.life.hu/legykepben/20120314-demi-vissza-akarja-kapni-a-ferjet-ashton-kutchert.htmlNem úszták meg! 10 sztár, aki csúnyán elherdálta az összes vagyonáthttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20120314-10-hollywoodi-sztar-aki-elherdalta-a-vagyonat.htmlLeszbikus kapcsolatai is voltak kedvenc sorozatsztárunknakhttp://www.life.hu/szeress/20120314-leszbikus-kapcsolatai-is-voltak-kedvenc-sorozatsztarunknak-gillian-andersonnak.htmlEz már igencsak fiús külső: Shiloh-t ismét meglepő ruhában kapták lencsevégrehttp://www.life.hu/anyaskodj/20120314-ez-mar-igencsak-fius-kulso-shiloht-ismet-meglepo-ruhaban-kaptak.htmlProvokáció és szex - Betiltott divatkampányokhttp://www.life.hu/legytrendi/20120314-betiltott-divatkampanyok-2000-utan.htmlTeljesen átalakul: Megműtteti arcát az RTL Klub sztárjahttp://www.life.hu/legytrendi/20120316-teljesen-atalakul-megmutteti-arcat-a-valo-vilag-szereploje-veronika.htmlVV Seherezádé nem kapja vissza a kutyáját egykori szerelmétőlhttp://www.life.hu/legykepben/20120311-vv5-vv-seherezade-nem-kapja-vissza-kutyajat-egykori-szerelmetol-claudiotol.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.