percről percre döntő X-Faktor 2013
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Krasznai Tünde a célegyenesben esett ki a tehetségkutatóból, a közönség Danics Dórát, és fiúkat szavazta a vasárnapi döntőbe. Se nő, se zenekar nem tudott még nyerni ebben a műsorban - írja az Origo az adás összefoglalójában, amelyet itt olvashatsz.

A Life.hu a backstage-ből követte a szombati műsort, és közvetítette azt, amit a képernyőn nem láthatsz. A percről percre közvetítést itt olvashatod vissza.

22:40
Ennél izgalmasabb csak a vasárnapi végső finálé lesz. A szombati percről percrét ezzel a mondattal zárjuk.

22:30
Hatalmas az ováció a backstage-ben, mert a versenyzők nagy kedvence, a ByTheWay továbbjutott.

22:29
Krasznai Tünde az X-Faktor harmadik helyezettje
.

22:22
Hunyadi Laci, a BTW-énektanára azt mondja, most nem izgul annyira, mert a fiúk tökéletesek voltak: "Volt sírás, volt buli" - mosolyog.

22:17
Tetőzik a feszültség: Danics Dóra sápadtan várja az eredményhirdetést.

22:11
A közös produkció után a backstage-ben Péterffy Lili arról beszél, milyen jó volt újra színpadra állni. Szikora Robi magába fordulva bolyong a folyosón, Danics Dóra Alföldivel sustorog. "Maga ne nevessen ki engem" - mondja Danics a mentornak.

21:55
Nem könnyű egy hoszabb szünet után összeszedni az énekeseket. A ByTheWay-t a lihegőbe parancsolják. Reméljük, riporterünknek azért sikerült mindent megtudni tőlük, amire kívancsi volt. "Mi a jó abban a lihegőben?" - kacsint ránk Sziki. A BTW-srácok közül ma az amúgy dumagép Olivér a legfeszültebb.

21:54
Változott a szavazás állása: 34-32-34. Aki korábban vezetett, most kieső helyen van!

21:50
Geszti Péter Keresztes Ildikóval beszélget a szünetben. Már most felhívjuk a figyelmet az énekesnő holnapi fellepőruhájára, amit sajnos most még nem mutathatunk meg. Geszti Peterrel, aki pénteken a kulisszák mögött kalauzolt el bennünket, mi is váltunk néhany szót. Hogylétünkről érdeklődik, de mielőtt hoszabb diskurzusba bonyolódnánk már el is kell foglalnia a helyét a stúdióban.

21:44
Na, Bozsek Márk így szeret zenélni: percekkel a produkció után is a dalt énekelgeti.

21:30
A ByTheWay és Bozsek Márk produkciója alatt hatalmas buli kerekedett a backstage-ben is. A kiesett versenyzők szinte mind a négy fiúnak szurkolnak. A még mindig náthás Péterffy Lili egy hosszú kardigánba burkolózva ugrál. "Rohanok, szavazok rájuk egyet..." - mondja.

Ölelés a backstage-ben Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

21:22
Egyre tapinthatóbb a feszültség a backstage-ben. Tünde a duett miatt izgul, ByTheWay Olivér nem nyugodott még meg. Most talán Dóra tűnik a legfegyelmezettebbnek.

21:08
Tünde és duettpartnere
már a backstage-ben. A helyszínen lévő kollégáink szerint ezt a produkciót imádni fogjuk. A szünet közben Alföldi Róbert mosolyogva hagyja el a stúdiót. Úgy tűnik, elégedett azzal, amit eddig látott.

21:07
Még kiélezettebb a helyzet a döntősök között! 33-34-33 százalék a pillanatnyi állás - aki az előbb vezetett, már nem vezet, aki veszélyben volt, már nincs veszélyben.

21:02
A ByTheWay újabb sztriptízt nyom a színfalak mögött. Olivér szeme még mindig könnyes. Zabálnivaló. Pár pillanat és kiderül, hogy áll a szavazás.

20:52
Amíg Tünde énekel, a fodrász Dóra frizuráján dolgozik. A szőke énekesnő mosolyogva nézi vetélytársa produkciójat. Szikora értékelésén már kifejezetten nevet: a kapitulálok szó verhette ki nála a biztosítékot. Tünde a backstage-ben a lélekmentor, Szily Nóra nyakába ugrik, majd táncra perdül. Minden oka meg is van rá, hiszen pozitív kritikát kapott a mentoroktól.

A backstage-ben Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

20:44
Az állás elképesztően szoros a döntősök között: 37-32-31 százalék - egyelőre nem tudni, ki vezet.

20:35
Peterffy Lili Vavra Bencével pacsizott. "Jók voltatok!" - gratulál a srácoknak. Krasznai Tündén egy kis frufruigazitást végeznek. Szünet.

20:30
A ByTheWay tagjai megkönnyebbülten ölelkeznek. Az első produkción túl vannak. Szily Nóra szemmel láthatóan nagyon izgul Danics Dóraert. Úgy tűnik, nagyon közel kerültek egymáshoz, az adás előtt is elmélyülten beszélgettek. A már kiesett versenyzőket teljesen lenyűgözte Dóra dala. Itt izgul a lányért duettpartnere is, akivel fantasztikus produkcióval készültek.

Szily Nóra és Danics Dóra Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

20:22
Tünde a produkciója után máris a színpad mögött, a kamerák előtt pózol. Mosolyog - úgy tűnik, jól sikerült az első produkciója. A ByTheWay rajongók a studióban tombolnak.

20:12
Danics Dóra és Krasznai Tünde a színpad után azonnal az öltöző felé vették az irányt, a ByTheWay-fiúk a stúdió mögött öltöznek át. A tini rajongók most biztosan helyet cserélnének velünk... A srácok übercukik. "ByTheWay az emelkedőre, lányok jobb egy, bal egy" - hangzik az utasítás - bármit is jelentsen.

20:06
Lilu már a színpadon is megmutatta a ruháját, a Life.hu a backstage-ben fotózta le.

Lilu a színpadra lépés előtti pillanatokban Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

20:00
A stúdió ajtaját bezárták, elkezdődött az élő show. Batánovics Lili MDC-Danit keresi, a stáb egy része a backstage-ből követi az eseményeket.

19:55
A már kiesett versenyzők lelazultan várják az adást, Csordás Ákos a produkció egyik táncoslányát köszönti cuppanós puszival.

19:50
Már csak pár perc és elkezdődik az X-Faktor élő adása. A produkció összes résztvevője egy hangos X-Faktor kiáltással hangolódik. Lilu csodaszép ruhájában sétal fel és alá a backstage-ben, a bejelentkező szöveget próbalja éppen, majd a bytheway-es Patocska Olivért bátorítja egy hatalmas öleléssel.

Krasznai Tünde Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.