Lajhárkölyök, kengurubaba, muflonbárány: 4+1 kihagyhatatlan állatkert Magyarországon

2016.04.29. 10:24

Szinte nincs olyan társaság, ahol, ha az állatkertekről esik szó, ne lenne valaki, aki kifejtené, hogy ő bizony azok látogatásával nem támogatja az állatok rabságban tartását. A téma megosztó, sokan úgy gondolják, felesleges és teljesen szükségtelen az élőhelyüktől elszakítva látványosságként mutogatni az állatokat. Viszont még többen vannak, akik vagy tudományos alapokon - amely szerint ezek az intézmények sokat segítenek a védett vagy ritka állatfajok megmentésében - vagy egyszerűen csak az élmény felől megközelítve remek ismeretterjesztő, illetve szabadidős programnak tartják az állatkerti sétákat. Nos, itt a jó idő, a legtöbb állat valószínűleg a nap nagy részét a szabadban tölti, így kedvünkre gyönyörködhetünk bennük. Íme, néhány magyarországi állatkert, amelyeket mindenképpen érdemes meglátogatni, akár többször is. 

 

Fővárosi Állat- és Növénykert  

A Budapest XIV. kerületében, a Városligetben található Budapesti Állat- és Növénykertet 1866-ban alapították, így ez Magyarország legrégebbi - és legnagyobb - állatkertje. Kevesen járják be egyszerre a parkot, a több mint kétezer növény- és hétszáz állatfaját tényleg csak több alkalommal lehet megcsodálni, kis túlzással, az ember akárhányszor látogat ki, mindig talál olyat ami addig elkerülte a figyelmét.  Az intézmény területe természetvédelmi körzet, fő tevékenységi köre a természetvédelem, az oktatás, természetközeli szabadidős programok biztosítása, valamint a tudományos kutatás és kulturális örökség védelme.

Kétujjú lajhár nőstény kölykével a Fővárosi Állat- és Növénykert PálmaházábanForrás: MTI/Kovács Attila
Zabálnivaló lajhárkölyök

A Banya névre hallgató lajhármamit követően a másik lajháranyának, Lilinek is kölyke született. Ezeket a cukiságokat a Pálmaháznak abban az oldalszárnyában nézheted meg, ahol a lajhárok, az éji majmok és az aranykezű tamarinok közös otthona van.

A megfelelő környezetnek köszönhetően egyre több állatnál láthatunk kölyköket, fiókákat, amelyek különösen nagy érdeklődésre tartanak számot. 

Pelikánfiókák a Nagy-tónál

A pelikánoknál például három fióka is cseperedik, amelyek áprilisban születtek, de a rózsás gödényeknél és vannak kicsik. Jelenleg közel 50 pelikán lakja az állatkerti Nagy-tó térségét.

 

Muflonbárány született
Március végén látta meg a napvilágot a muflonbárány. A Bagolyvár mellett, az oroszlánfókákkal szemközti muflonkifutóban bárki megcsodálhatja a fiatal állatot felnőtt társaival együtt.

 
Az állatkert honlapján webkamerás linkeken keresztül is leselkedhetsz, a legnagyobb állatrajongók pedig csatlakozhatnak a több mint 20 éves múltú örökbefogadási programhoz. Az örökbefogadást egyre többen gondolják jó ötletnek ajándékul is, születésnapra, évfordulókra, karácsonyra, az örökbefogadó szülők pedig oklevelet kapnak az állat örökbefogadásáról, valamint életrajzot a kis kedvencről.  

Nyíregyházi Állatpark
A Nyíregyházi Állatpark a várostól 5 km-re a sóstói üdülőövezetben egy tölgyerdő mélyén található. A parkot 1998-ban hozták létre egy régi szabadidőpark helyén.  Az intézmény 500 faj körülbelül 5000 egyedét 300 000 négyzetméteren mutatja be.

Vörös óriáskenguru baba kibújt anyja erszényébőlForrás: sostozoo.hu
Tarajos sül bébi született
A Nyíregyházi Állatpark sülkölyke 105 napnyi vemhesség után, szőrös-sörtés bundával jött a világra. Egyelőre még szopik, de lassan szilárd takarmányt is fogyaszt majd a sülbaba.

A Sóstó Zoo a budapesti után az ország második legnagyobb állatkertje.  Az állatok földrészenként csoportosítva láthatók, a kifutók kialakításánál pedig igyekeztek az állat természetes élőhelyéhez minél inkább hasonló környezetet kialakítani a szakemberek. Fehér tigris, pápaszemes medve vagy az ománi tehénorrú ráják egyedül itt láthatók az örszágban.

A Life.hu extra tippje
Kösd egybe az állatkert látogatást egy kis wellnessel. Csodás élményekben lehet részetek Nyíregyházán. Csobbanjatok egyet Sóstónál a jacuzziba vagy a meleg termálvizes medencébe és kapcsolódjatok ki 11.400 forint/fő/éjtől!

 

Átadták a Dél-Amerika állatvilágát bemutató látványosságot
Sóstó-projekt részeként, csaknem 400 millió forintos állami forrásból felépített épületben és a hozzá tartozó függőhidakról többek között jaguárokat, pumákat, pápaszemes medvéket, kapucnis majmokat, tapírokat és vikunyákat, alpakát, lámákat, nandukat, feketenyakú hattyúkat, ormányos medvéket és nagy marákat tekinthet meg a közönség, a létesítményben kialakított inka templomban pedig az Andok egykori indián őslakosainak kultúrájával ismerkedhetnek meg a látogatók.

A fák koronaszintjén kanyargó, hat kifutót összekötő függőhidakba több száz méter hálót, több ezer méter kötelet és acélhuzalt építettek be, a látogatók ezeken lépkedve nézhetik az alattuk élő állatokat. Az épület közelében kapott helyett a nagy kondorkeselyűröpde is.

 

Búcsút vett az erszénytől a kiskenguru
Kengururajongóknak kötelező! A Nyíregyházi Állatpark vörös óriáskenguru bébije április közepén  véglegesen elhagyta anyja erszényét s már mellette ugrándozik.

 

 

Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark, Veszprém  

1958 óta működik Veszprémben a híres Afrika-kutató, Kittenberger Kálmán nevét viselő állatpark, amely a Közép-Dunántúl egyik legkedveltebb turisztikai célpontja. A közelség miatt a Balatonnál nyaralóknak is remek kirándulóprogram az állatkert meglátogatása, amelynek a gyűjteményében a hazai és európai állatfajok mellett helyet kaptak az egzotikus nagymacskák, az orrszarvú, a zsiráf és a különleges majmok is. A kert az állatmentésben is komoly szerepet játszik, számos veszélyeztetett állatfaj mentési programjában vesz részt.

Forrás: Veszprémi Állatkert
Radír, a látogatók kedvence
2016-ban többek között egy kis tapírral bővült a lakók sora, aki a látogatóktól a Radír nevet kapta.

 

Őslénypark nyílik Veszprémben
Életnagyságú dinoszaurusz szobrok lesznek láthatók nyár elejétől a veszprémi állatkertben nyíló őslényparkban, ahol a látogatók egy földtörténeti kiállítást is megtekinthetnek. Összesen 30 dinoszaurusz életnagyságú mása lesz látható a kéthektáros őslényparkban, ahol a munkálatok már zajlanak. 

 

Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium  

Az állatkert 1960-ban épült, 1985-ben viszont egy akvárium-terrárium is csatlakozott hozzá, amely a belváros alatt húzódó középkori pincerendszer kiépítésével nyerte el mai formáját.  Az akvárium-terrárium 138 állatfaj közel 800 egyedét mutatja be a halaktól a krokodilokig és az óriáskígyókig.

Forrás: Facebook/Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium

Május 20-án nyílik meg a nagyközönség előtt a régi létesítmény helyén kialakított új pécsi állatkert, ahol immár a kisebb testű állatok mellett pumával, perzsa leopárddal, varacskos disznóval, bengáli tigrisekkel, gyűrűsfarkú makikkal, zebra- és szirti cápával, hiúzzal és oroszlánokkal is találkozhatnak majd a látogatók, akik nagy örömére a jövőben zebrák, ormányos medvék, egy barnamedve, ragadozó madarak, kaméleonok és fapitonok is érkeznek.

Tematikus szekciók épültek
Az új állatkerti részen tematikus szekciókat alakítottak ki, így állatsimogató és madárröpde, majomház, nagymacskaház, ragadozó- és vízilóház, Afrika-kifutó, krokodilház, fókamedence, csimpánzkifutó is készült.

 

Gyöngyösi Állatkert  

2004-ben nyitotta meg kapuit Magyarország egyetlen magánkézben lévő állatkertje, amely közel 2 hektáron 84 állatfaj 300 egyedét mutatja be, mint például az oroszlán,szurikáta, zebra, óriáskígyó, láma, teve. A parkban nagyon népszerű az állatsimogató is, ahol a gyerekek testközelből ismerhetnek meg kisállatokat. 

Oroszlánkölykök születtek...
...március 5-től láthatóak is, de a törvényi szabályozás értelmében már nem lehet belépni közéjük, nem simogathatók

 A hazai állatkertek fiatal cukiságairól az Origó készített videót, nézd csak!

 

VeszprémBudapestPécsNyíregyházi Állatparkállatkertveszprémi állatkertBudapesti Állat-és NövénykertGyöngyösi ÁllatkertPécsi ÁllatkertNyíregyháza