Hős tanár mentette a diákokat az égő buszból a veronai balesetben

Verona buszbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tizenhat súlyosan megégett holttestet emeltek ki a tűzoltók a Verona mellett balesetet szenvedett, magyar középiskolás diákokat szállító autóbusz roncsai közül - közölte szombat reggel a veronai közlekedési rendőrség parancsnoka, Girolamo Lacquaniti.

Közlése azt jelenti, hogy a 16 halálos áldozat mindegyike azok közül került ki, akik nem tudták elhagyni az ütközés után azonnal kigyulladt járművet. Tájékoztatása szerint 13 fiatal úgy menekült meg, hogy az ablakokon keresztül kimászott a buszból.

Timaffy Judit milánói magyar főkonzul elmondta, hogy a buszon hátul ülők az ablakokat kitörve, teljes pánikban jutottak ki a járműből. Sokan közülük aludtak, és az ütközéstől ébredtek fel. Többüket egy testnevelő tanár mentette meg, aki többször visszament a buszba, hogy onnan újabb diákokat hozzon ki, őt kórházba vitték súlyos égési sérülésekkel - mondta el a főkonzul.

A veronai rendőrparancsnok azt is elmondta, hogy ismereteik szerint más jármű nem volt érintett a balesetben, és egyelőre vizsgálják, hogy az autóbusz miért szaladt le az útpályáról.
Az olasz állami RAI rádió közlése szerint egy szlovén kamionsofőr, aki a busz mögött haladt, valamilyen problémát látott a busz egyik kerekénél, és próbálta jelezni a sofőrnek, aki azonban nem tudott elég gyorsan reagálni. A szlovén sofőr a baleset helyszínén segített a mentésben is.

Az autóbuszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai utaztak, és a jármű az autópálya melletti korlátnak, majd egy felüljáró tartóoszlopának csapódott. A hivatalos adatok szerint 54 utas - köztük felnőtt kísérők - és két sofőr volt a buszon, de információk szerint ennél többen voltak rajta, egyelőre tisztázatlan okból.

Ezek voltak az elmúlt évtizedek legsúlyosabb magyar buszbaleseteihttp://www.life.hu/news/20170121-halalos-magyar-autobusz-balesetek-kulfoldon.htmlTizenhatan haltak meg a középiskolás diákokat szállító magyar autóbusz péntek éjjeli veronai balesetében, a sérültek száma 26. Szijjártó Péter szombat délelőtt adott sajtótájékoztatót a súlyos balesetről. NewsSzijjártó Péter sajtótájékoztatót adott az olaszországi buszbalesetrőlhttp://www.life.hu/news/20170121-szijjarto-peter-sajtotajekoztatot-adott-a-veronai-buszbalesetrol.htmlMegrendülve, könnyeivel küszködve adott sajtótájékoztató az olaszországi buszbalesetről Szíjjártó Péter szombat délelőtt. Új információkat közölt a tragédiával kapcsolatban. NewsEzek voltak az elmúlt évtizedek legsúlyosabb magyar buszbaleseteihttp://www.life.hu/news/20170121-halalos-magyar-autobusz-balesetek-kulfoldon.htmlTizenhatan haltak meg a középiskolás diákokat szállító magyar autóbusz péntek éjjeli veronai balesetében, a sérültek száma 26. Szijjártó Péter szombat délelőtt adott sajtótájékoztatót a súlyos balesetről. NewsSzörnyű videó: Így égett a magyar diákokat szállító buszhttp://www.life.hu/news/20170121-videon-az-olaszorszagban-szerencsetlenul-jart-busz.htmlA veronánál történt buszbalesetben a Szinyei gimnázium tanulói utaztak, akik síelni voltak Franciaországban. A jármű teljesen kiégett. NewsVégleges a mérleg: 16 magyar fiatal halt meg a veronai buszbalesetbenhttp://www.life.hu/news/20170121-16-halott-es-36-serult-a-veronai-buszbalesetben.htmlTizenhatan haltak meg a középiskolás diákokat szállító magyar autóbusz péntek éjjeli olaszországi balesetében, a sérültek száma 39 - jelentették hírügynökségek az olasz tűzoltóság közlésére hivatkozva. NewsBudapesti gimnázium diákjai utaztak az Olaszországban kigyulladt buszonhttp://www.life.hu/news/20170121-budapesti-gimnazium-diakjai-utaztak-az-olaszorszagban-felborult-buszon.html--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.