Weinstein-ügy: a Brit Filmintézet törölte a filmmogult tagjai közül

Forrás: Getty Images/Alexander Koerner -
metoo Harvey Weinstein szexuális zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Brit Filmintézet (BFI) törölte a szexuális zaklatással és erőszakkal vádolt Harvey Weinstein hollywoodi producert a tagjai közül. Közben az egyre dagadó Weinstein-botrány nyomán a Spiegel német hetilapot is számos nő kereste meg, akiket a német szórakoztatóiparban ért zaklatás.

A BBC News csütörtöki cikke szerint Harvey Weinsteint fivérével, Bob Weinsteinnel együtt 2002-ben tüntette ki a Brit Filmintézet legrangosabb elismerésével, a tagságával. A BFI ezt a címet arra érdemes személyek televíziós és filmes kultúra terén végzett munkája elismerésére adományozza.
A BFI közleményében hangsúlyozta, hogy a Harvey Weinsteinnel kapcsolatban felmerült "komoly és széles körben elterjedt gyanúsítások szemben állnak az intézmény által vallott értékekkel".
Mint írták, a szexuális zaklatás, erőszak és megfélemlítés "semmilyen körülmények között nem elfogadható", mindenkinek, aki a filmiparban és más munkahelyeken dolgozik, kijár a biztonság és a tisztelet.
"Teljes szívünkből támogatjuk mindazokat, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy előálljanak és megszólaljanak. A filmipar minden területén több nőre van szükség, a kamera előtt és mögött is" - fogalmazott a BFI.

Harvey Weinstein, a zaklató producer Forrás: Getty Images/Alexander Koerner

Bár Weinstein tagadta az ellene felhozott vádakat, több tucatnyi áldozat számolt már be arról, hogy szexuálisan zaklatta, helyzetével visszaélve megalázta őket, és voltak, akik szexuális erőszakkal is vádolták. Köztük volt Angelina Jolie, Gwyneth Paltrow és Rose McGowan is. Legutóbb Lena Headey, Lauren Holly és Lysette Anthony színésznők mondták el a nyilvánosság előtt, hogyan zaklatta őket a producer.

A Weinstein-botrány nyomán egy német tévésztár, Nina Brandhoff arról beszélt a Spiegel magazinnak, hogy egy rendező zaklatta őt, és tanúja volt, amikor egy kolléganőjét is molesztálta. A német magazin riportjában azt állította, hogy több tucatnyi nő kereste meg a szerkesztőségüket, akiket a német szórakoztatóipar szereplői zaklattak, de mindegyikük ragaszkodott hozzá, hogy ne árulják el a nevét.

Holttestet találtak egy Dunából kiemelt autóban, Győrbenhttp://www.life.hu/news/20171019-holttestet-talaltak-egy-dunabol-kiemelt-autoban-gyorben.htmlLakossági bejelentés alapján vonultak ki a rendőrök és a tűzoltók a Mosoni-Duna győri szakaszához, oonnan emeltek ki egy elsüllyedt autót, amelyben holttestet találtak. NewsOrigoEsküvőjük után egy nappal autóbalesetben halt meg a magyar házaspárhttp://www.life.hu/news/20171019-eskuvojuk-utan-egy-nappal-balesetben-halt-meg-a-magyar-hazaspar.htmlÚszott a boldogságban a házaspár és a család is, de sajnos nem tarthatott sokáig az örömük. A szerelmesek ugyanis a nagy napjuk után életüket vesztették: autójukkal egy fának ütköztek. News--Körözik a metrón maszturbáló férfit (18+)http://www.life.hu/news/20171015-korozik-a-metron-maszturbalo-ferfit.htmlTöbbször is közerkölcsbe ütköző magatartást tanúsított, ezért a New York-i rendőrség körözést adott ki a 61 éves Robert Mannis ellen. A férfi konkrétan nem egyszer fogott maszturbációba a metrón. NewsThinkstockHalálos baleset az M1-esen, egy sávon halad a forgalomhttp://www.life.hu/news/20171018-halalos-baleset-az-m1-esen-egy-savon-halad-a-forgalom.htmlEgy kamion és egy személyautó összeütközött az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Tata térségében, egy ember meghalt, egy pedig megsérült - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság News--Veronai buszbaleset: 370 literes illegális póttank volt a buszonhttp://www.life.hu/news/20171017-veronai-buszbaleset-370-literes-illegalis-pottank-volt-a-buszon.htmlA veronai buszbalaeset 17 ember életébe került, de még mindig keresik a felelősöket és az okokat. Egy gyászoló édesapa levele szerint a busztársaság állításaival szemben volt póttank a buszon. News--Raudha Athif, a Vogue 21 éves modellje gyilkosság áldozata lehetetthttp://www.life.hu/news/20171017-raudha-athif-gyilkossag-aldozata-lehetett.htmlRaudha Athif holttestét egy bangladesi kollégium szobájában találták meg, akkor biztosak bvoltak abban, hogy öngyilkosság történt. A családtagok és egy szakértő azonban az ellenkezőjét bizonyítaná: biztosak benne, hogy a modellt meggyilkolták. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.