Hétfőre fogynak el a Föld éves erőforrásai: hamarabb jött el a túlfogyasztás napja

2019.07.23. 18:37

Az idén július 29-ére esik a túlfogyasztás világnapja, vagyis ekkorra fogynak el a Föld éves erőforrásai.

Évről évre egyre hamarabb jön el a túlfogyasztás világnapja, vagyis az a nap, amikorra elhasználjuk a Föld egész éves erőforrásait. Idén július 29-ére esik, tavaly még augusztus 1-jére, 2017-ben augusztus 2-ára esett ez a nap. 1970-ben pedig még csak december 23-án értük el a túlfogyasztás határát, azóta mintegy 5 hónappal korábban használjuk el a Föld egy évre elegendő erőforrásait.

Idén júliusban jött el a túlfogyasztásForrás: Global Warming Images / WWF/Ashley@Globalwarmingimages.Net

Jelenleg úgy élünk, mintha 1,75 Föld állna rendelkezésünkre, pedig csak egy van – írta a WWF az MTI-nek eljuttatott közleményében. Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője egy pénzügyi hasonlattal élve kiemeli: ha a természeti tőkének csak a kamataiból élünk, akkor a tőke még unokáink számára is elegendő anyagi forrást biztosít majd.  "Ha ezzel szemben mindig tovább nyújtózunk, mint ameddig a takarónk ér, és a kamaton túl az alaptőkéhez is hozzányúlunk, az elkezd fogyni, és végül teljesen kimerül a számlánk" – hangsúlyozza, hozzátéve, hogy még eltart bennünket a természeti tőke, de az extrém időjárási jelenségek, a biológiai sokféleség drasztikus csökkenése mind azt jelzik, hogy az ökoszisztémák összeomlása nincs messze. 
A túlfogyasztás világnapjának aktuális dátuma egy globális átlag. Ma a világ népességének 80 százaléka olyan országokban él, ahol több erőforrást használnak fel, mint amennyit az ökoszisztémák meg tudnak újítani. 
Az európai túlfogyasztás napja idén május 10-ére esett, vagyis ha mindenki úgy élne, mint az EU tagállamaiban átlagosan, akkor a Föld éves tartalékai már ezen a napon kimerültek volna. Magyarország az európai és a világátlag között helyezkedik el: a túlfogyasztás határát ebben az évben június 14-én értük el. 

Az országonkénti lista élén tavaly óta Katar áll, ahol mindössze másfél hónap alatt, február 11-én elérték a túlfogyasztás napját. A közel-keleti országot a tavalyelőtt még első helyen álló Luxemburg (február 16.), majd az Egyesült Arab Emírségek (március 8.), Bahrein (március 10.), Kuvait (március 11.), az Egyesült Államok (március 15.) és Kanada (március 18.) követi, de Dániában (március 29.) és Ausztráliában (március 31.) is már az év harmadik hónapjában eljön a túlfogyasztás napja. A legkisebb ökológiai lábnyom olyan országokban mutatható ki, mint Marokkó, Kirgizisztán, Niger, Albánia vagy Pápua Új-Guinea.

A WWF arra figyelmeztet, hogy a javulás érdekében sürgős lépéseket kell tennie az egész világnak.  A kormányok és a vállalatok felelőssége mellett hangsúlyozzák, hogy az egyének is sokat tehetnek ökológiai lábnyomuk csökkentéséért.

Kiemelik, hogy fontos az otthonok megfelelő szigetelése, továbbá autózás helyett a kerékpározást, gyaloglást és a tömegközlekedést ajánlják. Vásárláskor műanyag zacskó helyett vigyünk magunkkal vászonszatyrot vagy hátizsákot, és lehetőség szerint válasszunk olyan termékeket, amelyek nincsenek becsomagolva vagy csomagolásuk újrahasznosítható" – írják, hozzátéve azt is, hogy fogmosás, borotválkozás és mosogatás közben ne folyassuk feleslegesen a vizet, és a papírral bánjunk takarékosan.
Mint hangsúlyozzák, környezetbarát tisztítószerek használatával is sokat tehetünk környezetünkért, és az is fontos, hogy csak azt vásároljuk meg, amire valóban szükségünk van, és igyekezzünk tárgyaink élettartamát meghosszabbítani.

Földerőforrástúlfogyasztás