Elhagyott tengeri erődből hippi hercegség - Sealand, az illegitim miniállam

otthon erőd elhagyatott Sealand Hercegség elhagyott helyek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Maunsell-féle tengeri erődöket a második világháborúban építették Nagy-Britannia védelmére. A háború befejeztével az erődök többsége teljesen elhagyatottá vált, kivétel az U1 Rough Sands nevűt, amelyen egy hippi megszálló létrehozta saját tengeri miniállamát. 

A Maunsell-féle erődöket Guy Maunsell brit mérnök tervezte, és az Északi-tengeren, a kelet-angliai partoktól 7-10 mérföldnyi távolságra találhatók. A vízi erődök valójában mesterséges felfegyverzett szigetek voltak, amelyek előre jelezték, ha ellenséges repülőgépek közeledtek, lőhettek is rájuk, valamint ellenőrizték a hajózási útvonalakat.

A tengeri erődök a II. világháború alatt Forrás: AFP

Az építményeket a világháború után nem küldték rögtön nyugdíjba, fegyverzetüket és felszerelésüket a hidegháború első éveiben korszerűsítették, ám 1960-ban aztán végleg leáldozott nekik. A katonai vezetők belátták, hogy a tengeri erődök elavulttá és drágán fenntarthatóvá váltak, ezért a legtöbbjükről elvitték a fegyverzetet, az összekötő hidakat lebontották. Egy ideig még maradt rajtuk négyfős karbantartó személyzet, mára azonban a tornyok többsége teljesen elhagyatottá vált. Egy kivétellel.

Paddy Roy Bates brit őrnagy világéletében kedvelte a kalandokat, így hát gondolt egyet, és 1967-ben családjával beköltözött az egyik üresen álló, U1 Rough Sands névre hallgató erődbe.

U1 Rough Sands nevű erődöt mára már belakták Forrás: AFP

A mindössze 550 négyzetméteres kis szigeten még abban az évben kikiáltotta a Sealand hercegséget, önmagát pedig megajándékozta a hercegi, feleségét a hercegnői címmel.

1968-ban Nagy-Britannia haditengerészete megpróbálta kilakoltatni a hippi herceget, de Bates megvédte hazáját és figyelmeztető lövésekkel riasztotta el a támadókat. A bíróság később úgy döntött, hogy mivel az erődítmény kívül esik Nagy-Britannia felségvizein, így az uralkodó megtarthatja öntörvényűen szerzett területét. Bár egyetlen állam sem ismerte el Sealand hercegségét, Bates úgy gondolta, a bírósági döntés legitimálta állama létezését. Ennek örömére kidolgozta az állam alkotmányát, készített saját zászlót, himnuszt is szerzett, útlevelet is kibocsátott, sőt arany és ezüst pénzérmeket is veretett. Az állam hivatalos pénzneme a sealandi dollár.

Forrás: Wikipédia

Paddy Roy Bates, a világ legparányibb és legkevésbé elismert államának alapítója 2012-ben elhunyt, helyét és trónját James nevű fia vette át.

A hónap színe: az egzotikus karibi kékhttp://www.life.hu/otthon/20160704-a-honap-szine-a-lakberendezesben-a-karibi-kek.htmlCsempéssz a szürke hétköznapokba egy kis romantikus, vérpezsdítő karibi hangulatot: mutatjuk, hogyan használd július hónap színét otthonodban. Otthon--Dobd fel a gyerekszobát névre szóló dekorációvalhttp://www.life.hu/otthon/20160704-molnar-gina-a-ginappi-a-muhely-vloggere-girlandot-keszit.htmlDobd fel a gyerekszobát kreatív, mégis egyszerű dekorációval! A gyerekek garantáltan oda lesznek Molnár Gina, a Ginappi, a műhely vloggerének girlandjai láttán. Otthon--A szükség nagy úr - Vécék a világ körülhttp://www.life.hu/otthon/20160701-vecek-a-nagyvilagban.htmlHa menni kell, akkor menni kell. Lehetsz otthonod biztonságos falai között, bóklászhatsz az utcán, vagy töltheted éppen pihentető vakációdat egy egzotikus tengerparton, ha rád jön a szapora, bizony könnyítened kell magadon. OtthonAFPÖt praktikus találmány, amivel átvészelheted otthonodban a forróságothttp://www.life.hu/otthon/20160628-ezekkel-a-kutyukkel-hutsd-le-a-forro-lakast.htmlImádjuk a nyarat, imádjuk a forróságot, ez nem is kérdés. De a panel tizedik emeletén senki sem szeret 40 fokban párolódni – erre jöttek rá az alábbi praktikus kis kütyük feltalálói is. Hűtsd le magad otthonodban egy takarószellőztetővel vagy egy jeges párnával. Otthon--Az Egyesült Államok kísérteties, elhagyatott városaihttp://www.life.hu/otthon/20160622-az-egyesult-allamok-kiserteties-elhagyatott-varosai.htmlAz Egyesült Államok területén számos kísérteties, kihalt település létezik. Ezekből a szellemvárosokból a lakosok kitelepültek, vagy éppen elmenekültek, és az egykor élettel teli utcák helyét romos épületek és poros utak vették át. OtthonAFPCsinosítsd ki otthonod a nyár ragyogó színeivelhttp://www.life.hu/otthon/20160621-nyari-falfestek-szin-trend.htmlVilágos színek, hamvas árnyalatok, igazi nyári életérzés - mutatjuk, hogyan csalogasd be otthonodba a nap melengető sugarait falfestékek segítségével. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.