Őszi pedikűr - így ápold a lábad a hideg időben

Forrás: Shutterstock -
szépségápolás lábápolás pedikűr ősz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Beköszöntött a hűvös idő, előkerültek a zoknik és a zárt cipők. Sokan abba a hibába esnek, hogy ilyenkor már nem igazán folgalkoznak a pedikűrrel. Pedig a lábápolás nem csak a szandálos, nyári időszakban fontos, hanem hideg időben is. 

Tudtad, hogy lábunkat nem csak a nyitott cipős időszakra, de a csizmás, zárt cipős hónapokra is fel kell készíteni? Attól még, hogy nem látszik a lepattogott körömlakk, vagy a berepedezett sarok, fontos, hogy ugyanúgy ápoljuk.

A lábunknak a hideg időszakban is havonta legalább egyszer szüksége van a törődésre, ápolásra. Ha nem akarsz pedikűröshöz járni ilyenkor, mutatunk néhány szuper hatásos otthoni lábápolási módszert, amivel garantáltan selymes és ápolt lesz a lábad a zokni és a cipő alatt is.

Előkészületek

Ahogyan a pedikűrösnél is, az otthoni lábápolás esetén is alaposan be kell áztatnod a lábadat.

Készíts egy relaxáló lábfürdőt, kézmeleg vízzel, amihez adj egy kis hidratáló lábsót és 4-5 csepp finom levendula olajat - utóbbi nem csak a lábadnak tesz jót, de belélegzeve az idegszálakat is kisimítja, így a pedikűr végére teljesen ellazult lehetsz.

Tipp: kösd össze a lábápolást egy jó kis arcregenerálással. Mialatt beáztatod a lábad, dobj fel egy fátyolmaszkot, vagy akár egy általad készített őszi ehető ételekből készült simogató pakolást.

Ha megvagy a lábfürdő elkészítésével, 15-30 percre áztasd bele a lábad. Ha nagyon repedt és száraz a sarkad fél órát, ha csak kicsit, 15 percet áztasd. Mindenképpen legyen a kezed ügyében egy törölköző, amivel a végén alaposan szárazra dörzsölöd a lábaidat.

Készíts egy relaxáló lábfürdőt, kézmeleg vízzel Forrás: Shutterstock

Reszelj, radírozz

Ha kellően felpuhult a bőr a sarkadon és a talpadon, egy jó minőségű sarokreszerővel kezd el finoman reszelgetni. Először a sarkakat, majd a láb két oldali részén és a talppárnákat is dörzsöld át. Távolítsd el a felpuhult, száraz bőrrészeket, de nagyon figyelj, hogy ne reszeld túl a bőrödet. Nagyon fájdalmas és fertőzésveszélyes is lehet, ha elvékonyítod a bőrt. Látni és érezni fogod, mennyit kell belőle leszedni.

Figyelem! Ne használj olyan termékeket, eszközöket, amik sérülést, okozhatnak és balesetveszélyesek. Kerüld a pengét és a sajtreszelőhöz haosnlító reszelőket.

Körömformázás

Miután megvagy a reszeréssel jöhetnek a lábkörmeid. Ha lakkozva van, távolítsd el azt lemosó segítségével, majd formázd megfelelő hosszúságúra a körmeidet. Vannak olyanok, akik a nyári időszakban szeretik hosszabbra hagyni körmeiket.A hosszú köröm télen nem túl szerencsés, ugyanis zárt cipőben folyamatos nyomásnak lesz kitéve a köröm és a lábujj, ami zsibbadáshoz, gyulladáshoz vezethet. Éppen ezért úgy vágd vagy reszeld formára a körmeidet, hogy a lábujjadon ne lógjon túl.

Finoman szabadulj meg a körömre nőtt bőrtől (vannak, akik a felesleges bőrt levágják, de az is elég lehet, ha egy körömbőr feltoló eszközzel finoman felnyomkodod körömágyig a bőrödet), majd egy buffer segítségével picit dörzsöld fel a felüleltét. Ha ezzel megvagy, távolítsd el a keletkezett port és jöhet is a lakkozás. Alapként használhastz vitaminokban gazdag alaplakkot, majd a tetszőleges színnel fesd ki a körmeidet.

Tipp: ősszel és télen tökéletes választás lehet a bordó és a nude körömlakk.

Ha elkészültél a lakozzással, kutikula ápoló olajjal finoman dörzsöld be a lábkörmeid mentén a bőrödet.

Ősszel és télen tökéletes választás lehet a bordó és a nude körömlakk Forrás: Shutterstock

Hidratálásra fel

Miután kilakkoztad a körmödet, jöhet az alapos hidratálás. Normál bőr esetén elég egy hidratáló krémes kényeztetés, ha azonban úgy érzed, nem elég egy szimpla hidratáló krémes masszírozás, akkor peelingelheted is a lábadat, otthon elkészíthető kencékkel is.

Tipp: használhatsz olívaolajat is a láb hidratálásához: alaposan masszirod be a bőrődbe az olajat és húzz fel egy jó vastag zoknit a lábadara. Ezt a műveletet, száraz bőr esetén, fürdés után, és lefekvés előtt heti többször is elvégezheted.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.