2026.02.06.
A külsejükből profitáltak, éppen ezért szinte minden praktikát bevetettek, hogy bőrük, hajuk és illatuk tökéletes legyen. A 16. században is fénykorukat élték, de igazi sztárokká a 19. században váltak az örömlányok. Most megtudhatod, melyek voltak a leghíresebb kurtizánok szépségtrükkjei, illetve hogy milyen bizarr alapanyagokkal igyekeztek megőrizni vonzerejüket.
Nem voltak restek nyers hússzeletet tenni az arcukra bőrük fehérítése érdekében, szempilláikat pedig égetett élelmiszerekből nyert korommal sötétítették. Nos, igen, a kurtizánok szépségtrükkjei modern szemmel nézve meglehetősen bizarrnak hatnak. Mivel a rendszeres fürdés ekkor még nem volt alapvető, a kurtizánok erőteljes illatokkal például pézsmával és „okosító” rózsaolajjal fedték el testszagukat. Úgy tartották, a tisztességes nők nem, csakis a kurtizánok húznak maguk után illatcsíkot. Arcukat céklalével pirosították, amelyet a tartósság kedvéért méhviasszal elegyítettek.
Forrás: Shutterstock
Kurtizánok szépségtrükkjei
- Kik voltak a leghíresebb kurtizánok?
- Miért csepegtettek a szemükbe citrusfélét és miféle kozmetikumot készítettek brómból?
- Vajon hogyan szőkítették a hajukat és voltak-e körömápolási fortélyaik?
Veronica Franco, a 16. század kurtizánja a haját maratta
A reneszánsz Velencében tisztességes kurtizánként emlegették, és aki megfordult nála, nemcsak szépségét, de eszét is méltatta. Sikerült III. Henrik francia királyt is a bűvkörébe vonnia, a felsőbb körök férfitagjait pedig irodalmi és művészeti tudásával szórakoztatta. Rendszeresen írt verseket és novellákat, emellett igazi harcos amazonként állt ki a nők jogaiért és az oktatásban való részvételükért.
Amikor barna haját szőkére kívánta „festetni”, vitriololajat, vagyis gyakorlatilag kénsavat használt. Arról nincsenek források, hogy valaha hozzáért-e fejbőréhez a szer – nagyon reméljük, hogy nem.
Forrás: De Agostini Editorial
Kitty Fisher, a kurtizánceleb a cetvelőre esküdött
A 18. századi London egyik legikonikusabb kurtizánja volt, aki a szépsége mellett saját „brandjét" is tudatosan építette, méghozzá botrányokkal. Egyszer állítólag meztelenül lovagolt a Hyde Parkban, vagyis tényleg mindent megtett, hogy róla beszéljenek. Ragyogó bőre és vörös haja volt, és ha szépségápolásról volt szó, ő aztán valóban abból dolgozott, ami rendelkezésére állt. Méhviaszt, mandulaolajat és cetvelőt kevert el rózsavízzel, a könnyű textúrájú fehér állagot pedig hidratálónak használta.
Forrás: Universal Images Group Editorial
Sminkje eltávolításához minőségi vörösbort és szamártejet alkalmazott, merthogy egy orvos barátja felvilágosította: a tejsav tökéletes otthoni hámlasztó is. Bőre világosítására ő is (mérgező) ólmot használt, állítólag épp ez vezetett halálához 26 éves korában. Párszor megkísérelte szeme színét is megváltoztatni úgy, hogy narancslevet csepegtetett bele, tekintetét pedig nadragulya cseppekkel akarta fénylőbbé varázsolni. Elképesztően kellemetlen élmény lehetett mindkettő.
Cora Pearl, a 18. századi férfigyűlölő kurtizán brómmal rúzsozott
A férfiak a kegyeiért harcoltak, ő azonban megvetette és lenézte őket. Ebben az is szerepet játszatott, hogy fiatalon megerőszakolták. Nehéz sorból küzdötte fel magát a párizsi arisztokrácia világába, ahol egytől egyig rajongtak érte. Extrém dolgokat vállalt be, egy alkalommal például húslevesben, meztelenül tálalták fel vacsoraként a vendégeknek.
Forrás: Hulton Archive
Cora Pearl a vörös ajkak csábító erejét korán felismerte, és megpróbálta kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. Először tengeri moszat, jód és bróm elegyét használta rúzsként. A brómról nem tudta, hogy mérgező, de idővel észlelte a káros mellékhatásait, azaz az erős bőrirritációt, ezért áttért egy semmivel sem kellemesebb ajakpirosító alapanyagra, a méhméregre.
Marie Duplessis, a 19. századi valódi kaméliás hölgy
Marie Duplessis nem ért meg hosszú életet, de amennyi jutott neki, azt maximálisan kihasználta. A leghíresebb védjegye a kamélia virág volt, amit ékszerként a ruháján vagy a hajában viselt.
Forrás: Hulton Archive
Ha fehér díszelgett rajta, azt jelezte, hogy elérhető a kliensei számára, ha pedig vöröset vett fel, akkor pedig azt, hogy menstruál, vagyis a napokban nem fogad senkit. Nem akármilyen kurtizánikon volt a maga korában: ő ihlette Alexandre Dumas A kaméliás hölgy című művét és Verdi Traviata operáját.
Odavolt a színes kiegészítőkért és a körömlakk elődjét is előszeretettel alkalmazta: körmeit krétával és szarvasbőrrel polírozta fényesre, időnként pedig bogyós gyümölcsök levét használta a rózsaszínes árnyalat eléréséhez.
Liane de Pougy
Liane meglehetősen korán, 18 évesen lett a 19. századi Párizs kabarétáncosa és egyik leghíresebb kurtizánja. A kor legbefolyásosabb embereit látta vendégül, előszeretettel ismerkedett költőkkel, írókkal és festőművészekkel. Legkedveltebb elfoglaltsága a regényírás volt, műveiben a kurtizánok nehéz helyzetről és lelki gyötrelmeiről mesélt. Rajongott a divatos ruhákért,
és olyasmire is odafigyelt, amire akkoriban csak kevesen: az éjszakai arcápolásra. Minden este mézes-tejes arcpakolást alkalmazott, ha pedig reggelre szeme alatt táskák jelentek meg, a rózsavizes borogatást hívta segítségül.
Idősebb korában valami „átkattant" benne, és hátat fordított a kurtizánlétnek – 1910-ben belépett a dominikánus rendbe, ahol élete végéig nővérként szolgált.
Forrás: Hulton Archive
Nos, ilyen volt a szépségápolás egy olyan korban, ahol a nők kinézete és öltözködése a túlélési stratégia részét képezte. A szépség és az ápoltság egyet jelentett a testi-lelki és az egzisztenciális biztonsággal.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
