Megemeli, feszesíti és fiatalítja az arcot, pedig teljesen ingyen van - A koreai szakértő egyszerű lifting trükkje


Meghívást kaptunk a Koreai Kulturális Központ K-beauty szemináriumára, ahol a szépségápolás most a nem termékekről, hanem a szemléletről szólt. A koreai beauty világa – amelyet ma már a TikTokon a „glass skin” és az „inner glow” fogalmak uralnak – itt nem trendként, hanem hosszú távú bőrápolási filozófiaként jelent meg. A fókusz egyértelműen a bőr egészségén, egyensúlyán és természetes ragyogásán volt, nem pedig a gyors hatású megoldásokon.

A koreai szépségszemlélet egyik alapja, hogy a bőrre nem „javítandó felületként”, hanem egy élő rendszerként tekintenek, ami reagál mindenre: ápolásra, környezetre, és igen, még a mimikára is. Ebbe a gondolatvilágba vezetett be minket Bo Mi Ryu, a Korea Cosmetic Industry Institute (KCII) vezető szakértője, aki a szakmai előadások mellett egy egészen hétköznapi, mégis meglepően erős megfigyelést is megosztott velünk. A szakértő szerint az arc frissessége és feszessége nem kizárólag kezeléseken vagy kozmetikai rutinokon múlik. Sőt, egy teljesen ingyenes, mindenki számára elérhető „eszköz” is szerepet játszhat benne:
Az arcizmok tudatos mozgatása, vagyis a mosolygás.
Ahogy elmondta, a rendszeres mosolygás és az arcon végzett mimikai mozgások – akár tudatos „grimaszolás” formájában is – segíthetnek az arcizmok erősítésében. Ez pedig hosszabb távon hozzájárulhat ahhoz, hogy az arc tónusosabbnak, feszesebbnek és frissebbnek hasson, mintha csak egy természetes lifting hatást kapna bármiéle beavatkozás nélkül.
A gondolat persze elsőre szokatlanul egyszerűnek tűnik, főleg egy olyan iparágban, ahol a legtöbb ígéret különféle üvegcsékben érkezik. De pont ez adja a K-beauty egyik legérdekesebb rétegét: miközben technológiailag az élvonalat képviseli, közben folyamatosan visszanyúl alapvető, emberi működésekhez is.
A szemináriumon Kiss Dorottya Zsóka, a Skinexpresso és a K-Beauty FESTA Hungary alapítója is jelen volt, aki a koreai és magyar beauty kultúra közötti különbségeket emelte ki. Az egyik legizgalmasabb felismerés az volt, hogy míg a nyugati szépségipar gyakran „korrekcióban” gondolkodik, addig a koreai inkább „építkezik” – rétegről rétegre, hosszú távon.
Hogy 50 évesen is 30-nak nézzek ki.
− hangzott el a mondat, amivel minden egyes jelenlévő egyet tudott érteni.
És ahogy a beszélgetések a 2026-os trendek felé fordultak, egy dolog egyre világosabb lett. Az idő előrehaladtával a szépségipar lassan elveszíti a „tökéletesség” fixációját. Helyette jön a természetesség, a textúra, a karakter, és az, hogy a bőr ne hibátlan legyen, hanem élő és minél egészségesebb. Talán így, ebben a világban nem is annyira meglepő, hogy egy egyszerű mosoly – vagy az arcizmok tudatos használata – is a szépségápolás részeként kezd értelmet nyerni. Nem mint trükk, hanem mint emlékeztető: arcunk nem statikus, és néha a legtermészetesebb mozdulatok hatnak a leginkább.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.