Hajdu Péter: "Még félúton sem vagyok" - Szily Nóra interjúja

Amikor készültem rád, és beütöttem a neved a keresőbe, gyakorlatilag rám dőlt a világháló... Mennyire volt ebben tudatos imázsépítés, vagy mennyire sodor az ár?

Hát ez érdekes kérdés. Én is megnéztem, és körülbelül félmillió találatot dob ki a nevem, tehát Magyarországon feltehetőleg csak a vezető politikusok előznek meg, akik mindennap szerepelnek valamivel. De ez régebben abszolút tudatos volt. Azt vallottam - amit talán Gábor Zsazsa mondott -, hogy mindegy, hogy mit, csak írjanak rólam... Ez volt az a korszak, amikor kis tévécsatornán, kis rádióban dolgoztam. Ott nincs pénz hirdetésre, éppen ezért meg kellett szervezni, ki kellett találni, hogy az emberek megtudják: hahó, itt vagyok! Ezek tudatos és vicces dolgok is voltak, de most már nem így van.

Egyszer csak átfordult?

Átfordult igen, és most már nincs is szükségem erre. Már az újságok keresnek meg, nem én őket. Néha - szokták mondani az újságírók -, a sztárok elfelejtik, honnan jöttek, és egy idő után már fel sem veszik a telefont... De amikor napi 14 órát dolgozom, tárgyalásról tárgyalásra esek be, és felhív egy újságíró azzal, hogy: "Te, nincs valami jó sztorid?" - akkor azt mondom, hogy atyaúristen, miért nyúlok én bele ilyen hívásokba, amikor enni sincs időm! De nyilván sokszor együtt kell működni. Most csinálom A szépségkirálynőt, és megint partner vagyok sok mindenben, hogy az újságok rajtam keresztül többet írjanak magáról a műsorról.

Tehát a számodra fontos ügyekért tudatosan generálsz sajtómegjelenést.

Igen, illetve partner vagyok abban, hogy a magánéletemből dobjak esetleg egy-két csontot. Például azt a címlapot, hogy a feleségem annyira féltékeny, hogy gyakornok lett a szépségversenyről szóló műsorban. Hogy a zöld szemű szörny beleselkedett a hálószobámba. Ez vicces. De rengeteg emberhez jut el az információ, és profi producerként tudom, hogy az a produkció, amit most viszek, annak jónak és nézettnek kell lennie, ezért belemegyek ilyenekbe. Ha lehet olyan történeteket generálni, ami jó az újságnak, meg nekem is - akkor miért ne?

Mindig ennyire tudatos srác voltál?

A magam módján mindig. Anyukám nagyon maximalista volt, ha négyesnél rosszabb jegyet kaptam, akkor nem mehettem le játszani. Nagyon kemény volt. Tehát amikor tudtam, hogy meg kell tanulnom tíz Villon verset azért, hogy ötöst kapjak irodalomból, akkor bevágtam. Valaki azt mondta volna, tojok rá - jó a négyes is.

Azért nem volt jó a négyes, mert ilyen keményen fogtak, vagy ez már a te maximalizmusod volt?

Nem vagyok kényszeres... Ha felajánlják a lehetőséget, akkor megragadom. Amúgy nem dörömböltem volna a tanár ajtaján. Nekem általában szerencsém volt. Ha ajánlottak valamit, tudtam élni a lehetőséggel, és jól jöttem ki belőle.

Eminens kölyök voltál?

Nem. Nagyon rossz kölyök voltam, magatartás közepes, intő is becsúszott, de ugyanakkor nagyon jó eszem volt, csak a szorgalom hiányzott. És ezt a tanárok pontosan látták. Ezért kértek tőlem extra feladatokat. Tudták, hogy képes vagyok arra, hogy megtanuljak egy tantárgyat ötösre, de mivel lusta voltam, ezt valahogy ki akarták belőlem hajtani. Többnyire sikerült is.

Ehhez jöttek a szülők, akik elvárták, hogy teljesíts.

12 éves voltam, mikor elváltak a szüleim, és apukám nem foglalkozott velem igazán. Anyukámnak fontos volt, hogy gimnáziumban érettségizzek, és hogy legyen diplomám. Gyerekként az ember sok mindent elképzel, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Emlékszem, hogy amikor azt mondtam, hogy rendőr, akkor anyu kiborult. Amikor közöltem, hogy pilóta, akkor is kiborult, mert félt, hogy esetleg lezuhanok. Aztán egyszer azt mondtam, hogy színész leszek, és baromi boldog volt. De amikor rájöttem arra, hogy a színészek élete másból sem áll, mint a tanulásból, akkor erről hamar letettem. A szomszédban volt egy külkereskedő, aki rengeteget utazott, sokat mesélt, mindig hozott valami jópofa dolgot, amit itthon nem lehetett kapni, és kitaláltam, hogy külker főiskolára megyek. Ezt anyu rám is hagyta. De ott már nagyon előre tört az exhibicionizmusom, és elkezdtem a MUOSZ-nak a tévés szakát Szegvári Katinál...

Mit jelent, hogy nagyon "előre tört"? Mi motivált? Mi ösztönzött?

Nem tudom. Valamiért mindig vonzott a tévézés - tudat alatt is. Például készítettünk egy filmet gimiben VHS-kamerával. Kimentünk az utcára, és idióta dolgokat kértünk az utca emberétől. Hülyeség volt, és nagyon rossz, de élveztem, hogy ott van egy kamera, és én kérdezgethetek. Még a kérdésre is emlékszem: "Milyen fiziológiai és pszichikai traumákat okoz társadalmi presztízsének jól kitapintható negatív tendenciája, tehát ön, mint individuum, hogyan képes kompenzálni az egyre inproduktívabbá váló ökonómiai lét perifériákra szorító neurózisait?"

Ebből készült utcai montázs? Jaj... (Kuncogok.)

Ebből. És röhögtünk azon, hogy az emberek többsége nem tudott rá felelni... Hát ilyen hülyeségeket csináltunk.

A home-videozáson sokan túlesnek. De aztán mégsem kötnek ki ebben a szakmában.

Elmentünk a Rapülők búcsúkoncertjére. Ott volt Friderikusz, és mondott két mondatot a koncert elején. Utána kígyózó sor állt, több ezer ember tőle kért autogramot, akkoriban dübörgött a show-ja. Az egy nagyon nagy flash volt az életemben. Hogy úristen! De hát én is lehetnék ott! Kiálltam a sorból és azt hiszem, ott valami elindult bennem.

Híres akartál lenni? Mert ez a kép, amit leírsz, az maga a sztárság, de nem a kíváncsiság vagy az újságírói lét vonzása.

Igen. Az elsődleges motiváció az volt, hogy híres legyek. Ugyanakkor nem mindenáron, nem úgy, hogy ne tudják bekategorizálni, hogy mivel foglalkozom. Akkor már tudtam, hogy televíziós akarok lenni, tehát bármilyen társaságban én voltam a legérdeklődőbb. A kíváncsiság megvolt már bennem.

Amikor képernyőre kerültél - lehet, hogy most picit szigorú leszek és pimasz -, láttam egy viszonylag merev, zárt szájjal beszélő pasit, aki a gesztusaival sem tölti ki a dobozt. Sok olyan jelet figyeltem meg, ami nem arra predesztinált, hogy képernyős legyél. Ezt érezted? Vagy nem volt ilyen kételyed és önértékelési zavarod?

Ez tök sokáig így volt. Te tudsz síelni? Ha először felvisznek a pályára, nyilván nem megy úgy, mint egy versenyzőnek, és senki nem tudja megállapítani rólad, hogy tehetséges vagy-e. Ahhoz el kell telnie egy bizonyos időnek, amikor ráérzel a dologra. Ráadásul nem voltam a helyemen. Ez egy nagyon fontos dolog! Ahogy a híradóban sem lettem volna helyemen, vagy a Dáridóban sem, úgy a Névshowrban sem voltam a helyemen.

Akkor miért csináltad?

Mert nem volt más. Elindítottuk Dömsödi Gáborral, aki vér profi volt, egész más habitusú, és én nagyon sokáig kerestem a helyem. De egy konzervatív műsorban voltam, ami arról szólt, hogy bárki volt a vendégünk, udvaroljuk körül, mert névnapja, születésnapja van... És ez nem én vagyok! Én egy cserfes, pimaszul őszinte fiú vagyok. Tehát ez nem ment nekem.

Miért nem szálltál ki, ha kényelmetlen volt a kabát?

Hülye lettem volna kiszállni, ebből éltem. Tudtam, hogy végül is a nulláról egyre jutottam a Névshowrral. Én voltam a műsor producere, ott voltam a képernyőn, és kezdtek megismerni. De amikor olvastam a kritikákat, hogy csöpög a nyál a tévéből, akkor azt mondtam, hogy igen, én is erről beszélek, de nem tudtam a kollégákkal megértetni...

De volt egy víziód, hogy oké, most ezen az úton vagyok, ami nem kedvemre való, de merre is megyek?

Volt. De közben kialakult velem kapcsolatban egy prekoncepció. Akik csak a tévében láttak, azt gondolták, hogy itt van egy szerencsétlen hülye, aki ül a Dömsödi mellett, mosolyog, és tortát szeletel... És feltettem magamnak a kérdést: ez tényleg én vagyok? Miközben ha találkoztam valakivel, akkor megdöbbentek, hogy te nem ilyen vagy! Akkor miért csinálod? És azt mondtam, hogy azért, mert be fog érni. Eljön a pillanat, amikor olyan műsort fogok csinálni, amit szeretnék. De akkor nem adtak lehetőséget. Aztán kivágtak minket az MTV-ből. De hogy ha az nem történik meg, akkor lehet, hogy nem keres meg Rónai Egon a Budapest Rádiótól, hogy figyelj, azt beszélik, hogy benned több van, mint a Névshowrban. Mit csinálnál itt? Azt válaszoltam, hogy heti aktuális sztorikat, cool, laza stílusban - így született meg a Frizbi.

Ez adott helyet egy másik Hajdú Péternek. Ma mit gondolnak szerinted, ki vagy te?

Magyarország egyik legnézettebb talk show-jának vagyok a producere és a műsorvezetője, akinek exkluzív interjút adott Robert de Niro, Orbán Viktor, Roger Moore és Marian Cosma gyilkosa. Ezek az emberek az adott témában először nekem szólaltak meg. Szerintem látja a szakma is, hogy amit most csinálok, az jó. Nyilván sokan az ellenkezőjét állítják. De ha az ember mindenkinek meg akar felelni, akkor középszerű marad. Én pedig nem akarok az lenni. Az a jó, ha valaki megosztó. Én soha nem akartam beleolvadni abba a miliőbe, amiben vagyok. Ebben az étteremben mennyien ülünk, nyolcvanan? A fele utál, a másik fele nem. A szemembe mindegyik kedvel, bárhová megyek, mosolyognak és gratulálnak. Ezt komolyan mondom. Szerintem egy műsorvezetőt nem utálhatnak a tetteiért - csak prekoncepciókra épített ellenszenv van. És ezt csak a személyes találkozások alkalmával lehet lerombolni, és 90 százalékban sikerül is. Na, meg a Nagy duett nagyon jót tett. Pedig én nem akartam elvállalni! Amikor felhívtak, azt mondtam, ha tűz van valahol, akkor hívjatok, mert a hangommal kiüldözöm az embereket az égő házból, de egyébként nem. A gyerekem sem hallgatja végig elalváskor, ha a Micimackót énekelem neki. És aztán meggyőztek. Szerencsére...

Nem féltél, hogy ciki lesz?

Arra figyeltem, hogy ne ciki legyek, hanem inkább helyes. Ne ciki, hanem cuki. És az egyik főnökömtől kaptam is egy ilyen SMS-t: "Nem ciki voltál, hanem cuki." Akkor megnyugodtam.

Sokáig egyedül voltál, aki mellett időnként volt ismert vagy kevésbé ismert barátnő, aztán egyszer csak a családos Hajdú Péter lettél. Mennyire vagy meghatározó abban, hogy a párodból "Sarka Kata", egy önálló személyiség legyen? Hiszen ő gyakorlatilag melletted nő föl.

Ez így van. És Kata nagyon jól él ezzel a lehetőséggel, és nem visszaél. Amikor megismert, akkor én az ATV-n voltam. Azért az nem volt olyan trendi dolog a fiatalok körében, valljuk be őszintén. De hirtelen belecsöppent ebbe az egészbe, hogy újságcikkek születnek, és beszélnek rólunk, illetve internetes fórumokban kibeszélnek. Neki ez tetszett, de aztán jött egy pont, amikor túl sok volt számára is, és azt mondta, hogy nem szeretne szerepelni, mert bántják, és ezt nem akarja. Sokaktól megkapta, hogy ő nem tett semmit az ismertségéért, de hát ő nem tehet erről! Most is a TV2 akadémiájára jár, világ életében tanult, aztán meg gyereket nevelt. Miért és mivel is kellene neki ismertnek lennie?

Mennyit súgsz neki?

Próbálok mindenben, de ő dönt. Volt, hogy egyszer beszólt Kiszel Tündének. Akkor azt mondtam, hogy ezt nagyon nem kellett volna. Volt egy nagy vitánk. Elmondtam, hogy ilyesmik nem tesznek jót neki. Most már kezdi érteni. De nyilván ezen én is keresztül mentem. Már kijártam a magam iskoláját, és pontosan tudom, hogy hogyan kell ezeket a kommunikációs helyzeteket kezelni.

Ma kinek szólsz vissza? Hol van az ingerküszöb?

Hát ez egy elég önző és racionális válasz lesz: ha nekem érdekem fűződik ahhoz, hogy visszaszóljak, ha az a botrány promótálja a műsoromat, akkor megteszem, de egyébként nem.

Már megint a tudatosság...

Ez csak így működik szerintem. Nézd meg az elmúlt 10 évemet. 2001 júniusában még nem volt Névshowr. Augusztusban lesz 10 éve, hogy elindult. Ez a 10 év nagyon sok mindenre megtanított, és nagyon sok mindent jelentett nekem. 10 évvel ezelőtt nem ültünk volna ennél az asztalnál. Szily Nórát baromira nem érdekelte volna, hogy ki az a Hajdú Péter.

De már igen! Nincs benned néha szorongás? Vagy ha igen, meddig? Végül is minden sikerült...

Érdekes, mert van bennem hajlam a szorongásra. Én hipochonder vagyok. Egy dologtól félek, a betegségtől. Ez az egy ilyen hülyeség van az életemben, és azt is tudom, hogy a hipochondria a szorongás egyik fajtája. De ez sem kellene. Viszont ha megnézem, hogy hány kényszeres, tikkes ember van a színészek, tévések között. Vagy hányan isznak, drogoznak, akkor örülök, hogy én "csak" hipochonder vagyok. Valami biztos, hogy van mindenkiben...

Hogy a stressz utat talál?

Igen. Ez a jó kifejezés. És azt gondolom, hogy talán az enyém a legkevésbé fájó.

Ott tartottunk, hogy megérkeztél valahova...

Nem szeretnék még megérkezni, és tudom, hogy nem érkeztem meg. Azt gondolom, hogy még félúton sem vagyok.

Muszáj napi 14 órát dolgozni?

Szerintem pont most kell. Amikor van rá lehetőség. A mi szakmánkban egyik pillanatról a másikra penderülnek ki emberek. Tehát én azt gondolom, hogy ha most jön valami, és az számomra kihívás, akkor bevállalom. Soha nem voltam még ennyire értékes ebben a szakmában, mint most. Én megpróbálom megbecsülni azokat a sikereket, pillanatokat, amelyeket éppen boldogságként élhetek meg. De folyamatosan dolgozom értük. És komoly a felelősség rajtam, hiszen ott a családom. Nem csak a jelenről, a jövőről is gondolkodnom kell. Nem dőlhet össze a kártyavár.

Már éltek benne négyen. Mi a kulcsa annak, hogy Katával ennyire összeilletek?

Én hiszek a sorsszerűségben. Nagyon sok barátnőm volt, de soha nem éreztem azt, hogy bárki hozzám költözhetne. Jött Kata, és 2 hét után mondtam, hogy költözzön oda, mert rossz volt nélküle ébredni. Aztán volt egy szakítás az életünkben, ami annyira megviselt engem, mint egy komolyabb gyász. Nagyon nehéz volt. 2 hónap múlva kibékültünk, és talán mindketten éreztük azt, hogy "Ő az igazi". Én senkire nem tudtam úgy nézni, mint rá. Most meg már a gyerekeimet is annyira szeretem, hogy soha nem lennék hajlandó ezt feláldozni. Az tragédia lenne. Engem anyukám nevelt fel 12 éves korom óta, és minden tiszteletem az övé, de azért egy apa nagyon hiányzott... Én nem akarom azt, hogy ezt a gyerekeim átéljék.

A kísértések, amik érnek titeket, nem ingatnak meg benneteket?

Nem. Tudom kezelni ezeket a dolgokat. Szeretem a szép nőket, a szépség engem inspirál, jó kedvre derít, de ugyanakkor azért tudni kell, hogy valamit valamiért. Az ember nem áldoz fel és nem kockáztat már egy ilyen szituációban. Ha valamiért épp mosolyszünet lenne otthon, és jönne a világ legszebb lánya, hogy gyere, töltsél el velem egy estét - ott ülnék, mit mondanék? Nem juthatunk el odáig, hogy ez a kérdés felmerüljön. 4 éve vagyunk együtt Katával, és én ezeket a szituációkat nagyon profin kezelem. Korábban nem tudtam. Őszintén mondom neked, hogy szinte minden barátnőmet megcsaltam. Kata az első, akit nem. És nem is szeretném. De ő már nem a barátnőm, hanem a feleségem és a gyerekeim anyja.

10 éve volt egy srác, aki álmodott valamikről...

Amiről 10 éve álmodtam, abból minden teljesült. Tényleg minden. És ha a következő 10 évem hasonlóan sikeres lesz, de fele ennyire dinamikus, akkor nagyon boldog leszek. Szerettem volna megtalálni a párom. Akartam egy fiút és egy lányt. Esetleg még jöhet egy harmadik... Vágytam arra, hogy legyen egy heti vagy kétheti talkshow-m egy nagy csatornán. Szerettem volna egy szép úszómedencés házat. Amikért imádkoztam, azok megvannak. És vannak fontos emberek az életemben, akik fontos, hogy sokáig legyenek, hogy egészségesek legyenek - ilyen például az anyukám. Most már ezek az elsődleges dolgok. Ezekre figyelek!