Klapka György: "Ő csak a színpadnak és a szerelemnek élt" - Szily Nóra interjúja

"Mary Zsuzsi. Mit mondjunk? Mit tudunk egyáltalán mondani? Itt cseng a fülünkben a hangja, látjuk magunk előtt 'marizsuzsis' mosolyát, és legszívesebben csak szépen csendben lennénk most, és ha lehetne, nem is lennénk itt - mert az azt jelentené, hogy ami történt, az mégsem történt meg..."

Mondja, most milyen érzések kavarognak önben?

Én egy nagyon kemény ember vagyok, de, ha erről beszélünk, megkönnyezem. Amúgy túlteszem magam rajta, mert a halált nem büntetésnek veszem, nem úgy tekintek rá, mint az emberek többsége. Számomra az egy természetes valami. Az élet része, hogy meghalunk. Teljesen mindegy, hogy mikor jön el értünk. Nincs tovább. Amikor valaki meghal, akkor megszűnik a világ, megszűnik minden. Az is teljesen mindegy, ki hogyan élt előtte. Nem hiszek abban, hogy van lélekvándorlás, vagy hogy valaki a mennyországban köt ki. Elment, nincs többé...

De érti, hogy miért most, és miért így?

Minden kicsúszott alóla.

Azt mondja, hogy ön a halált elfogadja, de ha váratlanul történik, az mégiscsak sokkoló.

Mondtam, hogy mikor erről van szó - megkönnyezem. Amikor intézkednem kellett, ott is folyt a könnyem, pláne megrázó az, hogy hol égetik el. Hisz azt a hamvasztót Csömörön én építettem anno. Furcsa az élet, nem?

Azon gondolkoztam, hogy nem hiszem, hogy van ember, aki jobban ismeri őt, mint ön.

Hát persze. Zsuzsinak a következő problémája volt: neki nem lett volna szabad férjhez menni. Nem lett volna szabad gyerekeket szülni. Ő csak a színpadnak élt és a szerelemnek. Például az unokái sem érdekelték. Nem akart nagymama lenni. Zsuzsi színpadra termett, egy őstehetség volt, aki tudott hangulatot teremteni, magával tudta ragadni az embereket. Csak ennek élt. Ez volt az álma, vágya, mindene.

"A tehetség nem jóléti adomány. A tehetség természeti csapás, jellempróba, átok, átkelés égő, roskadozó hídon, kolonc a nyakban, száguldás hegynek felfelé..." - ezt Huszárik Zoltán mondta annak idején.

De itt hagyta ezt az egészet akkor, amikor Dobos Attilával kimentek Németországba!

Ez egy óriási tévedés. Kirohantak, mert azt hitték, hogy világsztárok lesznek. Zsuzsi Rita Pavone akart lenni, Dobos pedig Udo Jürgens. Mindketten azt hitték, hogy sikerülni fog, de nem kellettek. Hazajönni már nem tudtak. Ez az egész katasztrófa volt számukra. Vége lett a szerelemnek, az együttlétnek, vége lett mindennek...

Ez egy érdekes dolog. Nagyon szép lány volt, akivel jól ki lehetett jönni, mert nem volt veszekedős. Egy csendes, alkalmazkodó ember volt. Hogy mit szerettem benne? Az első találkozásunkkor a szokásos vadászösztön hajtott, ami minden férfiben benne van. Én akkor három nővel éltem effektív együtt, Zsuzsi volt a negyedik. Őt is megszereztem. Nagyon értettem a nőkhöz, az az igazság...

Azt mondta Zsuzsi, hogy imádta az ön humorát.

Azt most is szeretik. Akármi van, vagy ha valami rosszul megy, azt én humorral próbálom agyonütni. Ilyen vagyok és leszek, amíg világ a világ, mert az jön belőlem. Ez nyilván jó a körülöttem lévőknek.

24 évet éltek együtt - azért az rengeteg.

Hát persze, hogy rengeteg, de ebben az a kényszerhelyzet is közrejátszott, hogy Németországban voltunk, és nem tudtunk hazajönni - se ő, se én. Őt később hazaengedték, de engem '89-ig nem. Hozzátartozik, hogy én soha nem tudtam volna egy német nővel együtt élni. Ha azt mondja, hogy "Ich liebe dich", akkor elkezdek röhögni, szóval az nem az én világom.

Tehát ez is mellette tartotta?

Hogyne, és a gyerekek is. Zsuzsi nyolcszor volt halálosan szerelmes másba a házasságunk alatt. Szóval nem volt mindig kellemes és könnyű életem mellette.

"Az biztos, hogy ilyenkor meg kell állítanunk a pillanatot, mert ilyenkor szembesülünk azzal, hogy az életünk valóban véges, és érdemes annak minden pillanatát értelmesen és jól megélnünk, és azt a csodát, amit életnek nevezünk sohasem szabad haraggal vagy fölösleges konfliktusokkal leszűkítenünk."

A boldogtalanság csírája benne volt kint is?

Egyfolytában, megállás nélkül. A színpadhiány miatt. Ő is egy sikerorientált ember volt, én is az vagyok. Nekem óriási szerencsém volt, hogy mikor lejöttem a színpadról, újabb sikerélmények vártak rám. Ez így van a mai napig. Amikor csinálok egy üzletet, és van egymillió forint, akkor nem a pénznek örülök, az nem érdekel: se az egymillió, se a tízmillió, se a százmillió. Nincs igazán semmilyen viszonyom a pénzhez, mert mindig volt annyi, amennyi kellett. Én egy szerény, puritán ember vagyok. Paprikás krumplin is megélek, de siker nélkül nem.

Ő sem...

Nem... Az nagyon hiányzott neki. A gyerekek sem jelentettek úgy sikert a számára, mint másnak. Neki csak a színpad számított.

Amikor 52 évesen Zsuzsi hazajött, akkor hitt az újjászületésben, nem?

Igen, hitt az újjászületésben, de akkor is azért sikerült neki újrakezdeni, mert segítettem neki a visszatérésben. Akkor is támogattam anyagilag.

Miért?! Miért tartottam el 13 éven keresztül, amikor elváltam tőle? Hol van olyan férfi, aki eltartja az elvált feleségét? Tudja, miért? A négy gyerekem miatt. Én imádom a gyerekeket. Ő mindig azt mondta, hogy azért szül, mert neki az az életbiztosítása mellettem, hogy amíg ő él, és a gyerekei élnek, addig nem hagyom őt cserben.

Mert a családhoz maga mindig hűséges maradt.

Így van. Én imádom a kölyköket, akár húsz gyerekem is lehetett volna. Én mindent a gyerekeimért teszek.

Látta, hogy elindult a lejtőn? Hogy baj lehet?

Hogyne láttam volna, réges-régen - nem csak most. Akkor, amikor összeköltözött Gerivel, aztán Szabival, amikor hozta a 21 éves fiút. Hogyne tudtam volna, hogy ez egy lejtő, és azt is tudtam, hogy hova fog jutni.

És nem tartott neki tükröt?

Dehogynem! Milliószor! Nemcsak én, a gyerekei is, de nem törődött vele.

"Mary Zsuzsi minden rezdülése, minden tánclépése, minden mozdulata azt sugallta: nőnek lenni jó, nőnek lenni nem idő kérdése. Mindig ezt üzente azzal a napsugaras, verőfényes mosolyával, ahogyan ma milliók emlékeznek rá. Szóval erőt sugárzott és erőt adott nemcsak az énekével, de egész lényével a nagyközönségnek."

Ő nem tudta elengedni az időt? Annyira "NŐ" volt!

Nem, nem. Ő nem akart megöregedni. Nem fogadta el a 64 évét. Tini akart maradni világ életében. A színpadnak, a fiatalságnak, a miniszoknyának és a szerelemnek élt. Nagyon szeretett szerelmes lenni. Ilyen típus volt - meghalt a szerelméért, de hát az 3-4 év múlva elmúlik...

De maga is szerelmes volt belé?

Nálam a szerelem, az együttélés és a szexualitás három külön dolog. Ez mindig így volt. Én nemcsak a szívemmel élek, hanem az eszemmel is.

Zsuzsi a háromból az együttélés volt?

Igen. Zsuzsi egy tipikus másodhegedűs volt. Ő egy zenekarban, ahol van egy elsőhegedűs, egy prímás - aki ugye én voltam otthon -, ott remek kísérő hangszer volt. Ez fontos volt az én életemben, pláne kint, mert ott is volt 40 alkalmazottam, éjjel-nappal robotoltam. Meg akartam állni a helyem.

Ön egy puritán ember - ő milyen volt? Szerette a csillogást?

Nagyon. Luxust és mindent akart. Szegény körülmények között nevelkedett. Vettek 5 deka szalámit és elosztották nyolcfelé. Ráadásul Dobossal sem éltek könnyedén. Amikor először ott voltak nálam egy este, bécsi szeletet csináltam, ami lelógott a tányérról. Zsuzsi elájult, azt mondta, hogy ilyen nincs. Hogy egy férfi tud főzni, és ekkora bécsi létezik? Szerintem ő a bécsi szeletbe is szerelmes lett, nem csak belém.

Hallottam egy beszélgetést, ahol azt mondta, hogy a legnagyobb hiba, amit elkövetett, hogy nem önnel élte le az életét.

Igen, azt nekem is mondta sokszor, hogy nagyon megbánta. Luxus élete volt mellettem. Talán akkor ez sem történhetett volna meg, de elváltunk. Elegem lett. Már megint a szerelem... Akkor én hetente, kéthetente jártam haza Németországba, úgy, hogy hazamentem pénteken és vasárnap mentem vissza dolgozni. Egyszer megcsinálta azt, hogy szombaton fölöltözött, elment és reggel jött haza. Egy bizonyos Gerivel volt. Akkor nagyon berágtam, és azt mondtam, hogy köszönöm szépen - nincs tovább.

Hogy lássam a gyerekeimet. Csak azért.

De már vigyázni nem lehetett rá?

Nem. Sajnos sokat ivott... Nyilván a boldogtalansága miatt.

Számított rá, hogy előbb megy el, mint ön?

Igen. Mondtam neki, hogy ha így folytatod az életet, akkor jócskán túl foglak élni! Beszélgettünk erről, de legyintett rá.

Az igaz volt, hogy idén vissza akart térni a színpadra?

Persze, persze. Kézzel-lábbal. Neki nem a család volt az élete, nem a hat gyerek, amivel mindig büszkélkedett. Valójában csak a színpad, a közönség és a dalok számítottak. Mindegy, hogy melyik kocsmában, falunapon, vagy melyik öregek otthonában kellett szerepelnie - csak felléphessen. A taps kellett. No meg, hogy írjanak róla. Azért volt ez a sok botránya, mert mindent elkövetett, hogy ismert legyen és hívják... Ez volt az élete. Nem a család.

Haragszik rá?

Dehogy! Én csak egy dolog miatt haragszom rá, hogy nem törődött a gyerekek jövőjével. Nem volt következetes, nem figyelt eléggé rájuk. Ha én nem vagyok, nem jutnak el odáig, ahol most tartanak. Zsuzsi erre képtelen volt. Csak hagyta, és nem ösztönözte őket semmi felé. Ezt nagy hibájának tartom. Szerencsére én mellettük tudtam lenni, és nem hagytam annyiban semmit.

"A tömegeknek adni vidámságot, önfeledt perceket, kikapcsolódást, feltöltődést -ez volt az ő küldetése és sorsa. De ennek ára volt."
"Hibázott. Lehet, és ki nem? Döntött rosszul is, lehet - de ki nem?"

Ha becsukja a szemét és visszaemlékezik rá, akkor milyen kép maradt meg önben róla?

Nagyon rossz kép maradt, hiszen én láttam most 100 kilósan is. Ez szörnyű volt. Eltűnt az a régi szép lány. Mostanában mindig melegítőben jött le hozzánk és abban nem lehetett látni, hogy milyen, hisz az mindent eltakart. Most karácsonykor fölöltözött szegénykém macskanadrágba. Szomorú volt látni, de nem szóltam neki semmit. Nem volt jó kedve. A gyerekek is és ő is nagyon feszélyezettek voltak. Tudja, most próbáltam kibékíteni Denivel, mert alaposan megromlott a kapcsolatuk. Az a nap nem volt kellemes. Megivott egy üveg pezsgőt, pedig 10 hónapja már nem tette. Azt nem lett volna szabad megengedni neki.

Bűntudata van?

Abszolút nincs.

Nem lehetett volna megállítani?

Nem is akartam. Az nem az én feladatom, hogy egy felnőtt emberre vigyázzak. Hatvannégy évesen vigyázzon magára. Szerintem Zsuzsi nem is akart igazán meghalni. Általában hogyha valaki telefonálgat, hogy öngyilkos leszek, az nem akarja ezt komolyan megtenni...

Mégis megtörtént. Ha így elmennek emberek, akik részei voltak az életének, könnyen engedi el őket?

Nem mondanám, hogy könnyen - de nem sírok utána. Nem. Amit mondtam az elején: én a halált az élet velejárójának tartom, és én magam sem félek tőle. Ha holnap meghalok, nem történik semmi. Többet éltem, mint tízezer másik ember. Egyet nem szeretnék: rászorulni valakire. Huszadrangú kérdés nálam, hogy meddig élek.

Vajon a temetésen mit fog érezni?

Biztos, hogy folyni fognak a könnyeim. Ez egészen biztos. Különben is érzékeny ember vagyok, azzal együtt, hogy ilyen kettős életet élek. Egyrészt nagyon romantikus lelkem van, másrészt meg nagyon kemény, jéghideg vagyok, mert az üzleti élet ezt követeli. Én se keserűséget, se bűntudatot, se gyászt - igazán semmit nem érzek. Csak azt, hogy leéltem 24 évet valakivel, aki szült nekem 4 csodálatos gyereket és ezt, amíg élek, mindig becsülni fogom benne. Nem felejtem el, és mindent el fogok követni, hogy a négy gyerekem is becsülje az anyját, és úgy tartsák meg őt az emlékezetükben.

"Most elkísérjük életének utolsó útján. Ezen az utolsó úton mindannyiuknak alkalma nyílik arra, hogy személyesen is elbúcsúzzanak tőle, hogy megköszönjenek mindent, amit elmulasztottak megköszönni, hogy kérjék a bocsánatát, ha volna mit megbocsátania, hogy felmentsék tévedései alól. Ezen az utolsó úton alkalmuk nyílik arra is, hogy fohászkodjanak a lelkéért, persze mindenki a maga saját hite vagy legjobb meggyőződése, tiszta szeretete szerint..."