Ördög Nóra: Ítélünk és megítéltetünk

Csak én érzem így, vagy mostanában tényleg sokkal gátlástalanabbul és rosszindulatúbban ítélkezünk mások felett? Számtalan kérdés motoszkál a fejemben.

Szögezzük le az elején, hogy egyáltalán nem panaszkodni szeretnék. Inkább csak hitetlenkedve szemlélődöm. Bár a munkaköri leírásomban (nem is tudom, van-e nekem olyan?) nem figyelmeztettek annak idején, hogy ez így lesz. Mégsem voltak romantikus, rózsaszín álmaim azzal kapcsolatban, hogy mi vár rám, ha kiállok a porondra.

Sőt, nyugodtan mondhatom, hogy rosszabbra számítottam. Az élet elkényeztetett az első pár évben, amikor - csak hogy a cirkuszi hasonlatnál maradjak - egy olyan publikum előtt szerepelhettem, ahol szinte ismeretlen volt a rosszindulat fogalma. Pedig általában a gyerekekre mondják, hogy milyen kegyetlenül őszinték. Ezt a kis porondot még az arra sétáló, méla oroszlánok is csak vállvonogatva figyelték a tisztes távolból: "Áááhhh, ez a csaj nem zavar túl sok vizet, hagyjuk békén."

Én persze most sem érzem, hogy bárkinek is zavarnám a vizet vagy inkább a köreit, teszem a dolgom, de közben érdeklődve figyelem az oroszlánokat, akik azóta bizony egészen közel merészkedtek, és mostanra vadabbak lettek, mint bármikor: 21. századi, gyűlölködő, fröcsögő, indulatos, mutáns fenevadak.

Emlékszem, annak idején nagyon pofon csapott az első olyan fórumbejegyzés, komment, amiből egyértelműen a tiszta gyűlölet sugárzott az irányomba. Teljesen értetlenül álltam előtte. Mivel érdemeltem ezt ki? Hogyan sikerült kiváltanom ezt a reakciót? Ez az ember nyilvánvalóan nem ismer, akkor hogyan alkothat rólam ilyen szélsőséges véleményt?

Aztán szépen, lassan hozzászoktam. Nem állítom, hogy könnyen ment annak a ténynek a feldolgozása, hogy vannak emberek, akik ok nélkül gyűlölnek, de nagyon sokat jelentett, hogy közben éreztem a felém áramló szeretetet is a másik oldalról, és ez most fokozottan így van, amiért nagyon hálás vagyok!

De nem mindenki olyan szerencsés, mint én. Én pedig nem tudok úgy tenni, mintha nem látnám, nem hallanám, nem érdekelne. Értetlenül állok, figyelem az oroszlánokat, és csak gyűlnek a kérdéseim. Miért nem lehet valamit az értékén kezelni? Miért nem lehet valamit egyszerűen élvezni? Miért kell mindig mindent kritizálni? Miért lételemünk az, hogy azonnal véleményt alkossunk, és lehetőleg csak a negatívumokra és a hibákra koncentráljunk? Miért? Miért van ennyi gyűlölet? Kinek ártottam én? Kinek ártottak mások? Mindenki teszi a dolgát, hajt, gürizik keményen, miért nincs értéke a teljesítménynek?

Tévedés ne essék, nem szeretném felmenteni magamat, mert mindannyian oroszlánok vagyunk. Én is ítélek meg embereket óhatatlanul, amire nincs okom és még inkább jogom. Mert valahogy ez van benne a levegőben. Engem is megfertőz a járvány. Elragad a hév, és a tudatalattim azt súgja, ha engem is megítélnek, akkor én miért ne tehetném? Pedig ez nem igaz - ez egyáltalán nem jogosít fel semmire. Ezért tényleg igyekszem tenni ellene, és próbálom időben leállítani a kattogó gondolatmenetet, még mielőtt nagyon belekeverednék a kritizálásba.

Szeretném azt hinni, hogy nem arról van szó, hogy több az oroszlán, mint évekkel ezelőtt, egyszerűen csak harsányabbak és bátrabbak lettek. Mert ha negatív véleményed van valamiről, az felsőbbrendűvé tesz. A negatív vélemény menő. A negatív vélemény könnyebben hoz népszerűséget, elismerő tekinteteket és buzgó egyetértést másoktól, ezernyi kattintást, ilyesmiket.

Tudom, hogy rengeteg jóindulat is bujkál a tömegben, csak azt nagyon ciki felvállalni manapság. Ezért érzem különösen kiváltságosnak magam, hogy az elmúlt időszakban nekem a pozitív energiákból is jutott bőven. Annyira bízom benne, hogy talán megtörténhet az - és most buta példát fogok mondani -, ami a cigarettázással is: évekkel ezelőtt még menő dolog volt pöfékelni, ma pedig már az a trendi, ha valaki nem gyújt rá.

Szóval olyan jó lenne, ha még időben visszavennénk ebből a sok füstölgésből. Mert még kiderülhet az is, hogy ez a sok rosszindulat káros az egészségre.