Oláh Gergő: "Megcsináltam! Ez igen!"

Ha visszapörgetnénk az időt, és egy évvel ezelőtt kérdeztelek volna decemberben az ünnepek előtt, milyennek képzelted volna a 2012-es évet?

Álmodni sem mertünk volna arról, hogy ilyen ajándékot kaphatunk, mint amit most 2012 karácsonyán. Hiszen épp az ünnep előtt lett vége a tehetségkutatónak. Szerintem akkor még sem a szüleim, sem a feleségem, sem én nem gondoltuk volna, hogy valaha ilyen megtörténhet velünk. Nem tudom elmondani, hogy mekkora ajándék ez nekünk. Tényleg! Nem találok szavakat, mert még képtelen vagyok feldolgozni. Mindig erről beszélgetünk, nem fogtuk fel mindazt, ami történt.

Még szédülsz?

Még mindig! Csípjenek meg, hogy ez tényleg igaz! Mielőtt találkoztunk, bementem egy üzletbe, mert lett egy ruhaszponzorom, és kijöttem egy adag ruhával. Ez is olyan hihetetlen!

Jó pár szatyor van nálad. Mikor volt ennyi ruhád?

Én soha nem tudtam bemenni egy boltba hét- vagy nyolcezer forintért venni magamnak valamit. Lehet, hogy valamikor meg tudtam volna tenni, de nem engedhettem meg magamnak. Nem akartam. Azt gondoltam, hogy inkább vásárolok a kislányomnak vagy a feleségemnek valamit, nekem jó az, ami van.

Az első pénzedből - amit már a fellépésekért kaptál - kinek vásároltál?

A gyerekeimnek és a feleségemnek. Ők voltak az elsők. Ő is szédül még. Látom rajta, hogy mennyire örül - ez annyira jó! Elvittem vásárolni, hál' istennek, most meg tudtuk tenni. Még mikor zajlott a verseny, volt, hogy arról beszélgettünk, milyen jó lenne, ha egyszer csak úgy bemehetne - akár egy kínai ruhaüzletbe, és ami megtetszik, azt megvehetné.

És eljött a pillanat...

Most bevittem egy butikba, és azt mondtam neki: "Szerelmem, szeretném megvenni azt, ami tetszik neked." Nem is tudom elmondani, hogy milyen érzés volt.

Megtehetted, mert benned van az "X"! Hoztam is neked egy pici ajándékot! Egy fából készült "X" - egy kis majom betűt formáz. Föl lehet ragasztani bárhová.

De aranyos vagy! Köszönöm szépen, az új lakásban kiragasztom!

Megvan már?

Épp ma fogunk elmenni délután, hogy megkössük a szerződést, és holnap már költözünk is.

Milyen az új otthon?

Gyönyörű! Azt beszéltük Nikivel, hogy ha már Istentől kaptunk egy ilyen lehetőséget, hogy megnyertem ezt a versenyt, akkor szeretnénk egy olyan lakásba költözni, ami végre olyan, hogy ha bemegyünk - még ha jelenleg nem is a miénk -, akkor azt mondjuk: "De szépek a bútorok, de szép ez a lakás, de jó itt lenni!"

Az albérlet, ahol most vagytok, nem ilyen.

Bevallom, nem. A feleségem már hetekkel ezelőtt mondta, hogy mikor költözünk végre? Nem nagyon szerettünk ott lenni. Egy pici földszinti lakás, ami ráadásul hideg is volt.

És ez most...

Bementünk és azonnal beleszerettünk! Még saját lakásnak is el tudnánk képzelni. Niki elájult, amikor megpillantotta a konyhát: gyönyörű, beépített szekrénnyel, pulttal, és képzeld, még mosogatógép is van!

Sose volt.

Hogy lett volna? Régen sokszor csak így hülyéskedtünk, álmodoztunk, és mondtam neki, hogy "Ne félj, nemsokára nem kell mosogatnod, majd egyszer veszek neked egy mosogatógépet!" És tessék! Most egy ilyen lakásba költözünk. Hát nem fantasztikus?

Ha még korábbra mennénk vissza az időben - neked milyen volt a gyerekszobád?

Amikor kisebb voltam, és még nem élt a húgom, akkor a nővéremmel voltam egy szobában. Aztán amikor már hárman voltunk, akkor nekem a konyhába tettünk ki egy ágyat. Így oldottuk meg, hogy külön legyünk.

Ha visszaemlékszel azokra az időkre, sóhajtoztál gyerekként, hogy mennyi minden nincs? Hogy mikre vágynál?

Az én szüleim olyan emberek, hogy mindig megteremtették és megteremtik azt, amire igazán szükség van. A tehetségemet is igyekezték támogatni. Emlékszem, amikor kezdtem zongoraleckéket venni a zeneiskolában, ott azt mondták, hogy jó volna, ha lenne otthon valamilyen hangszer, hogy tudjak gyakorolni. Akkor anyuék elkezdtek spórolni, és nem is tudom, hogyan csinálták, de az egyik születésnapomon édesanyám bevitt egy hangszerboltba, ahol nagyon olcsón tudtunk venni egy szintetizátort. Annyira örültem!

Nekik mindig az volt a fontos, hogy a gyerekeknek minden meglegyen.

Igen, de sose éltünk jó anyagi körülmények között. Apu mindig sokat dolgozott. Volt idő, amikor kőművesként rengeteg munkája volt, majd jött olyan időszak, amikor nem fizették ki hónapokig. Ebből elege lett, és a karja sem bírta már. Utána elkezdett vasat gyűjteni. Oda én is sokszor elmentem vele. Beültünk az autóba és "faluztunk". Csináltunk egy hangosbemondót és felvettük, hogy "Jó napot kívánok! Megérkezett a hulladékfelvásárló" - nagyon élveztem!

Akkor apuék hogyan képzelték a jövődet?

Sokszor dolgoztam apuval és az apósommal az építőiparban is mint segédmunkás, és miközben kevertem a maltert, édesapám mindig azt mondta nekem: "Hát, fiam, neked nem ezt kell majd csinálnod!"

Gondoltad, hogy igaza lehet?

Én nagyon szívesen végeztem bármilyen munkát. Ha kell, most is fogok! Bár remélem, hogy most már nem lesz rá szükség, de én szeretek dolgozni! Azért igazat adtam neki, mert mindig azt mondta, hogy nem szabad, hogy elvesszen a tehetségem, és én is éreztem, hogy valamit, valamikor, valahol kezdenem kell ezzel!

Mégis elég sok dolgot nem csináltál végig. A zongorázást félbehagytad, és a középiskolát is.

Igen. Mondhatom, hogy mindent abbahagytam. Az általános iskola után Nyíregyházára kerültem, az ország negyedik legnehezebb sulijába, a táncművészetibe. Én pedig addig sem voltam épp jó tanuló. Nem ment. Ráadásul nagyon családcentrikus vagyok, és volt, hogy 3 hétig nem mehettem haza, mert hétvégén fellépések voltak. Ez túl sok volt 14 évesen. Anyuék látták, hogy szenvedek, és azt mondták, hogy akkor iratkozzunk be másik suliba. Sajnos, akkor még tényleg link voltam, bár amikor beiratkoztam a gyermek- és ifjúsági felügyelő tanfolyamra, azt elvégeztem. Szerintem azt is csak azért, mert anyu ott volt velem. Együtt csináltuk végig.

Ehhez képest jött az X-Faktor, és azt végigcsináltad! A szó szoros értelmében! Felnőttél, Gergő?

Igen, de tényleg! Én most nőttem föl. Szeretnék tanulni, lerakni az érettségit és most érzem azt, hogy meg tudom csinálni. Szeretnék angolul tanulni, és meg is fogom tanulni a nyelvet. Azt hiszem, benőtt a fejem lágya. Tudom, hogy képes vagyok végigcsinálni dolgokat. Amit elkezdek, azt be fogom fejezni. Az X-Faktor felnevelt, és nagyon sok mindenre megtanított - szinte pillanatok alatt. Geszti Péter sokszor mondta, hogy a kis suhanc gyermekből váltam férfivá a verseny alatt.

Magad is rácsodálkozol a változásra?

Igen! Annyira érdekes, hogy ez a verseny átformálta a személyiségemet, és tényleg érettebb lettem. Régen nem voltam pontos, mindig elkéstem. Szétszórt voltam, egy csomó dolgomat elhagytam. A szüleim mindig mondták, hogy szedjem össze magam! Igaz, a változás korábban elkezdődött, akkor, amikor gyerekeim lettek. Attól kezdve elkezdtem jobban figyelni. Azt például, hogy ne veszítsek el semmit, tudod, kitől tanultam meg? Vicces! A buszon előttem ült egy kisfiú, és amikor leszállt, maga mögé nézett, hogy nem hagyott-e ott valamit. Ez a kép annyira megmaradt bennem! Azóta én is mindig hátranézek.

Sok mindenben változtál, de azt is mindenhol elmondod, hogy azért mégis ugyanaz maradtál.

Igen. Ugyanaz vagyok, aki voltam, csak sok mindenben megerősödtem és megkomolyodtam.

Nikinek nem furcsa ez?

Kicsit furcsa lehet, de én úgy látom, hogy élvezi! Ugyanúgy bolondozunk, mint régen - ebben nem változtam. Most is, amikor jöttünk, leültünk a mozgólépcsőre, csak néztek minket az emberek, és mosolyogtak. Ugyanaz a felszabadult, közvetlen ember maradtam, aki voltam.

Csak most felszabadultabban bolondozhattok, mert nem vagytok nyomás alatt.

Ez így van. Régen annyiszor törtem a fejem, hogy mi lesz másnap, hova menjek, kitől kérjek kölcsön. Sok mindent nem is meséltem el az életünkről az X-Faktor alatt, mert nem akartam, hogy esetleg az emberek "agyonsajnáljanak". Pedig kemény dolgokat éltünk át. Ezekről most sem szeretnék beszélni. Nagyon nagy teher volt mind a kettőnkön, feszültebbek voltak a napjaink, sokszor össze is kaptunk. Küzdeni kellett, és azon kellett agyalnunk, hogy mit csináljunk, mit adjunk el? Mi lesz? Olyan jó, hogy ez már a múlt. A feleségemen is azt látom, hogy nagyon felszabadult. Érzem rajta, hogy mennyivel könnyedebb, mosolygósabb - nekem hiányzott ez az énje!

Ezért mondtad azt, hogy a kapcsolatotok is jobb lett?

Nekünk az X-Faktor alatt megújult a házasságunk. Sokszor hallottam, hogy vigyázzatok, nehogy úgy járjatok, mint egyesek! Olyan is volt, aki azt mondta, hogy a verseny végére otthagyom a feleségem. Hát üzenem, hogy nekünk a verseny végére olyan szinten megerősödött a házasságunk, a családunk, hogy magunk is csodálkozunk rajta! Sok kő esett le a szívünkről.

Nem tartasz a jövőtől? Mindig mondják azt is, hogy annyian vannak a piacon ebben a kicsi országban. Az igazi verseny most kezdődik el.

Igen, ez így van. Már a döntők alatt elkezdtem azon gondolkozni, hogy akárhol is végzek, azért én utána nagyon keményen szeretnék harcolni, hogy sokáig legyen ebből valami. Hála istennek, a legjobb helyen végeztem!

Gergő, volt olyan pillanat, amikor elhitted, hogy megnyerheted? Átsuhant az agyadon, vagy mindig próbáltad elhessegetni ezt a gondolatot?

Mindig próbáltam hinni abban, hogy nekem is sikerülhet. Hiszek a kimondott szavak erejében és Istenben. Mindig azt mondogattam magamnak, hogy én is meg tudom csinálni, képes vagyok rá. Volt olyan is, amikor azzal a gondolattal feküdtem le, hogy igen! Ördög Nóri a műsor végén az én nevemet is kiálthatja!

Megköszönted a sorsnak vagy Istennek? Azóta is imádkozol?

Nagyon sokat. Jó páran kérdezték, hogy van-e valami, amit babonából mindig megteszek, mielőtt a színpadra lépek. Babonás nem vagyok, viszont minden alkalommal imádkoztam. Szerintem mindenki azt hitte, hogy azért fohászkodtam, hogy jaj, Uram, segíts, hogy most jól sikerüljön, minden a helyén legyen, de nem. Én mindig megköszöntem Istennek, hogy itt lehetek. Minden alkalommal azt mondtam neki, hogy ha idáig eljuttatott, akkor legyen úgy, ahogy ő akarja. Ha azt akarja, hogy továbbjussak, akkor legyen úgy, ha nem szeretné, akkor legyen úgy. Mindig így imádkoztam. Sose kértem azt, hogy Istenem, most segíts, hogy én legyek a legjobb! Csak hálát adtam, hogy újra ott lehetek a ledfal előtt. Azóta is csak a hálaadás jön belőlem. Én Istenben hiszek és neki tulajdonítom ezt az egészet. Ő segített nekem, és mindannyian hálásak vagyunk, hogy ez sikerült.

Remélem, azért magadra is büszke vagy! Belenézel a tükörbe, és azt mondod: "Geri, azért nem vagy rossz fej!"

Volt már ilyen, igen, hogy belenéztem, és azt sóhajtottam: "Megcsináltam! Ez igen!" Nóra, én olyan boldog vagyok...