Csézy gyásza ellenére színpadra lépett

SuperTv2 A Nagy Duett Gesztesi Károly Papp Gergely Csézy énekesnő Szulák Andrea sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagymamája halála miatt feladta A Nagy Duettet, szombaton azonban egy másik rendezvényen színpadra lépett Csézy, aki saját kollekciójának bemutatóján vett részt  - tudta meg a Life.hu.

Ahogy azt megírtuk, imádott nagymamája halála miatt Csézy múlt hét kedden úgy döntött, hogy befejezi A Nagy Duettet, ezzel kiejtve műsorbeli duettpartnerét Gesztesi Károlyt. Döntésével nehéz helyzetbe hozva a Szulák Andrea - Papp Gergő párost is, akiknek újra vissza kellett térniük a SuperTV2 műsorába, ahonnan egyszer már kiestek.


Csézy döntésekor arra hivatkozott, hogy a tragikus esemény miatt most minden idejét a gyásznak és a temetés körüli teendőknek szenteli. Múlt hét szombaton mégis részt vett egy nagyszabású divateseményen, ahol saját kollekciójának bemutatója végén vonult be meghajolni a színpadra.
"Nagymamám temetésének másnapján, szombaton mutatták be azt a kollekciót, ami az ő mintáit is tartalmazta, és ami Már Róbert tervező szakmai segítségével született meg. Lett volna egy lemezbemutató koncertem is, de azt lemondtam. Végignéztem a bemutatót, majd kimentem meghajolni a végén. Ennyi történt"- kommentálta az eseményeket az énekesnő, aki korábban büszkén nyilatkozta, hogy anyai dédnagymamája Kisjankó Bori alkotta meg az első matyó mintát.

"Nekem azt mondta az én duettpartnerem, barátom, hogy ő nem tud fellépni. Bárki bármi mást mond, én ezt akkor is elhiszem neki. Mást nem kívánok mondani"- nyilatkozta a Life.hu-nak a Gesztesi Károly, Csézy duettpartnere, aki napokkal ezelőtti interjúnkban elárulta, hogy keserű, amiért fel kellett adnia a versenyt.

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.