A TV2 nagy sikerű show-műsora izgalmas heteket ígért a nézőknek, és ezt be is tartotta. A Nagy Duett azonban a végéhez érkezett, vasárnap este tartották a döntőt. Három páros maradt a végére – Nótár Mary és Aurelio, Hegyes Berci és Mihályfi Luca, valamint Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence – versengett a nézők kegyeiért. A fináléban már csak a közönség szavazatai számítottak, a nézők dönhették el, ki legyen A Nagy Duett nyertese.

Forrás: Ripost
A döntőben mindhárom páros két produkcióval vett részt. Elsőként Hegyes Berci és Mihályfi Luca állt színpadra, akik a ValMar Éget a nap című dalát adták elő. A duett után Aurelio és Nótár Mary következtek egy lendületes mulatós mixszel, amely meg is alapozta a hangulatot a stúdióban.
Brasch Bence – csakúgy, mint az előző héten – ezúttal is egy színházi előadás után csatlakozott a döntőhöz, így partnerével, Lékai-Kiss Ramónával csak később, a műsor végén léptek színpadra. A Kislány a zongoránál, valamint az Accalari bomba című dalokat adták elő.
A Nagy Duett nyertesei: váratlan eredmény született
A hat versenydal után összesítették a nézői szavazatokat: először kihirdették a harmadik helyezettet, majd minden korábbi voksot lenulláztak, és jött a végső szavazás, amely egyértelműen döntött a győztes párosról. A Nagy Duett 2025 nyertese Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence lett.

A korábban futó közönségszavazásokat toronymagasan Hegyes Berci és Mihályfi Luca vezette, így a végeredmény sokakat meglepetésként ért.
A TV2 egyelőre nem közölte, hogy lesz-e folytatás 2026-ban.


