A Hulu közzétette az Alien: Föld (Alien: Earth) című sorozat első hivatalos előzetesét. A látványos, ám baljós hangulatú trailer a sorozat alapsztoriját is megvillantja: 2120-ban járunk, a Földet öt hatalmas vállalat uralja, ezek közül pedig az egyik, a Prodigy kísérletei kulcsszerepet játszanak az eseményekben.
A cég által létrehozott úgynevezett hibridek – emberi tudattal rendelkező, humanoid robotok – közül az első prototípus, Wendy, a film egyik főszereplője. A konfliktus akkor robban ki, amikor a Prodigy City nevű városban lezuhan egy űrhajó, amely öt, az univerzum legsötétebb sarkaiból összegyűjtött idegen életformát szabadít el.
Ezeknek az entitásoknak a kézre kerítése a hibridekre, köztük Wendyre marad, a feladat azonban – a trailer tanúsága szerint – jóval veszélyesebb, mint azt bárki sejtené. A klasszikus xenomorf természetesen felbukkan, de a sorozat tovább bővíti a franchise szörnyeinek repertoárját – és a feszültséget is tudták fokozni.
A sorozat showrunnere Noah Hawley, akinek neve a Fargo tévés adaptációjával vált ismertté. A széria augusztus 13-án debütál Magyarországon, a Disney+ műsorán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.