Anaïs unokatestvérei, Lennon és Gene apjukhoz és naybátyjukhoz hasonlóan szintén zenészek. Liam Gallagher legidősebb fia, a 25 éves Lennon nemrég még az Automotive együttes frontembere volt, egészen az idei év elején történt feloszlásukig. A 23 éves Gene a Villanelle frontembere, akik tavaly Liam turnéján támogatták a zenekart, és akiknek idén nyáron új kislemeze jelenik meg. A 25 éves Anaïs azonban nem tervezi, hogy rokonai nyomdokaiba lépjen, és ennek oka az apja, Noel Gallagher.

Forrás: Getty Images Europe
Noel Gallagher lánya a mai napig nem felejtette el apja bántó szavait
Az, hogy most köszöni szépen, de nem kér a zenei karrierből, nem jelenti azt, hogy Anaïs fiatalabb korában nem próbálta ki magát zenei téren. A londoni modell és fotós elárulta, hogy egyszer elkezdett egy hangszert tanulni, de az apja, Noel Gallagher ripityára törte a zeneipari karrierre vonatkozó álmait.
„11 éves korom körül rövid ideig csellóztam. Apám eljött megnézni néhány fellépésemet, de hamar tudtomra adta, hogy nem örököltem a veleszületett zenei tehetséget, és hogy a zenélés talán mégsem nekem való” — mesélte el Noel Gallagher lánya egy interjúban. Ennek ellenére Anaïs azt tervezi, hogy ott lesz a közelgő Oasis Live '25 turné minden egyes állomásán, ahol apja és nagybátyja 16 év után először lépnek fel együtt.


