Újra lesújt a Superman-átok? Nem véletlenül rettegnek a színészek az Acélember szerepétől

Az új Superman-film már megérkezett a hazai mozikba, az alkotók pedig kasszasikert remélnek. Eközben azonban feszültséget okoz a stábban az az évtizedes, a főszereplőket övező rejtély is, amit a „Superman-átokként" emlegetnek Hollywoodban. Szinte a Végső állomás-filmek sztoriját idézi, a legenda szerint pedig a rontás a mai napig él, és színészek életét teszi tönkre: számos szerencsétlenség érheti őket, ha csatlakoznak a produkcióhoz.
Jerry Siegel képregényíró alkotta meg Superman karakterét az 1930-as évek elején. A Superman jogait megvette tőle az akkori DC kiadó elődje, amiért mindössze 130 dollárt (jelenleg 44 ezer Ft) fizetett érte az alkotónak. A szuperhős óriási sikert aratott, dollármilliókat kaszált vele a cég. Ezt látva Siegel iszonyatosan dühös lett, be is perelte őket, de elvesztette a pert. 1951-ben egy levélben azt írta a kiadó vezetőinek, hogy tönkretették az életét és a karrierjét. A levelet nagy betűkkel úgy zárta:
„ÁTKOT SZÓRTAM RÁTOK."
Azóta pedig, balesetek, betegségek, gyanús halálesetek, gyilkosságok, és öngyilkosságok sorozata üldözi a Superman-produkciókat. Ezért az alkotók szerint a filmekbe a mai napig nehéz megtalálni a szereplőket, mert mindenki fél az átoktól.
George Reeves 1951-ben alakította a szuperhőst a Superman kalandjai című sorozatban. 1959-ben pár nappal az esküvője előtt találták holtan egy lőtt sebbel, amit öngyilkosságnak nyilvánítottak, de később gyanúsnak ítélték a körülményeket, sokan azt gondolták, hogy gyilkosságról lehetett szó, mivel a színésznek viszonya volt az egyik filmstúdió vezetőjének feleségével.
Ő az az Acélember, akit te is biztosan ismersz. Sokak számára ő volt az igazi Superman. Christopher Reeve a 70-es években kapta meg a szerepet. Munkássága során mást nem is nagyon játszott. A mítosz szerint az átok 1995-ben sújtott le rá, amikor egy tereplovas versenyen a lova ledobta, és nyaktól lefelé lebénult. Reeve 2004-ben, 15 nappal az 52. születésnapja előtt halt meg. Hivatalos boncolást nem végeztek rajta, így csak a felesége állítása maradt bizonyítékként a halál okával kapcsolatban, aki azt mondta, egy gyógyszer mellékhatása végzett a színésszel.
Dean Cain Supermanként sok fiatal lány szívét megdobogtatta a 90-es években. A sorozat, amelyben a szuperhőst alakította, inkább könnyed, romantikus hangvételű volt, nem pedig egy látványos akciókra kihegyezett igazi szuperhősalkotás. Bár Caint hivatalosan semmilyen tragédia nem érte, de sokan úgy gondolják, hogy a kanadai színész karrierjének nehézségeit egyfajta kriptonitként az átok okozta.
Margot Kidder, aki Superman szerelmét alakította Christopher Reeve oldalán, 2018-ban alkohol-és kábítószer túladagolásban halt meg. A színésznő bipoláris személyiségzavarban szenvedett. Kate Bosworth kapta Lois Lane szerepét a Superman visszatér című filmben. Állítása szerint 2006-ban az átok miatt ért véget a kapcsolata Orlando Bloommal.
Az Oscar-díjas Marlon Brando Superman biológiai apját játszotta. Az átok a hiedelem szerint a Keresztapa sztárjának családját érintette, mivel fia 1990-ben lelőtte a nővére párját. Brando ezt a terhet egészen halálig magával cipelte. Richard Pryor a világhírű komikus az 1983-as filmben egy gonosz szerepét alakította, aki végül megjavul, és Superman oldalára áll. A nagy nevettetőt három évvel később szklerózis multiplexszel diagnosztizálták, ami egy mozgást és idegrendszert támadó autoimmun betegség.
Henry Cavill is meghódította a nézőket a hős megformálásával. Legutoljára 2022-ben játszotta a szerepet. Állítása szerint nem hitt sosem az átokban. A stúdió pedig 2022-ben közölte vele, hogy leváltják a szerepről. Ki tudja, lehet, hogy ezért az átok a felelős?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.