A Dűne igazi urai a nők: az 1984-es film kultikus, mégis csúfosan elbukott

Az HBO Maxon most újraélhetjük a nyolcvanas évek sci-fi mániáját – hatalmas vállpárnákkal, homokférgekkel és néha mára nevetségesnek ható effektekkel és színészi játékkal. Ennyire volt elég a kor csúcstechnológiája, de ha meg tudjuk bocsájtani a filmnek a látványbéli hiányosságait, akkor A Dűne egy ma is élvezhető alkotás lehet. David Lynch adaptációja a maga idejében nem aratott sikert. A kritikusok és a nézők is negatívan fogadták, ám úttörő volt a filmtörténetben, mivel ebben a filmben a nők szerepe jelentős volt.
Frank Herbert Dűnéjét a sok belső monológ miatt lehetetlennek gondolták átültetni filmvászonra. David Lynch volt az első, aki megpróbálkozott vele, ám csúfos bukás lett a vége. A stúdió belekontárkodott a rendezői vízióba, a kritikusok szétszedték, a rajongók pedig csalódottan álltak fel a székeikből a film után. Habár messze nem lett tökéletes film - a színészi játék teátrális, néhol már-már paródiába hajló, de az idő mindent megszépít – ma már a film egy különleges sci-fi relikvia, amelynek erénye nem is feltétlenül a vizuális effektekben vagy a tempójában rejlik, hanem abban, hogy
merész módon merte női kézbe tenni a hatalom bábokat mozgató zsinórjait,
akik a férfi kiválasztott mögött is végig kézben tartják az eseményeket. A Bene Gesseritek titkos matriarchális társadalma, a fremenek, a Harkönnenek és a nagy házak háborúja elevenednek meg a 80-as évek futurizmusában született kultuszfilmben.
A Dűne Frank Herbert legendás regénye, amely megjelenésekor elnyerte a Hugo - és a Nebula-díjat, és sokan a legjobb science fictionként tartják számon, amit valaha írtak. A könyv két okból is egyedülálló volt a maga idejében: mert erős, kidolgozott női karaktereket mert használni és olyan történetmesélési formát alkalmazott, ahol nagyobb hangsúlyt kapott, hogy milyen belső monológok futnak a karakterek fejében, mint maga a történet. Még a mellékszereplők is külön oldalakat kaptak. A filmben muszáj volt egyszerűsíteni, emiatt rengeteget veszítenek a karakterek a mélységükből a könyvhöz képest.
Mind a filmes és könyves világban a Bene Gesserit rend nővérei kapják a legnagyobb hangsúlyt. Ugyanis ők azok, akik a vallási hatalmat gyakorolják, generációkon át terelgetik az eseményeket, politikai összeesküvésekben vesznek részt, genetikailag tenyésztik a nemességet és manipulálják az uralkodókat, hogy megszülethessen a kiválasztott, a Kwisatz Haderach. Nos, sok néző és kritikus gyomra ezt egyszerűen nem vette be.
A nyolcvanas években az olyan übermacsó karakterek voltak divatban, amilyen például James Bond is. A női karaktereknek maximum a támogató szerep jutott.
Ezek után nem is csoda, hogy sokként hatott a közönségre, hogy ebben a filmben tulajdonképpen a férfiaknak nem osztottak lapot. A történetben a férfi hősök – Paul, Leto, Harkonnen – sokszor csak bábok, akiket a női szándékok és stratégiák mozgatnak. Ez a dinamika akkoriban szokatlan volt, ma pedig különösen izgalmassá teszi az újranézést.
Lady Jessica, Francesca Annis alakításában, nem csupán egy mellékszereplő vagy a kiválasztott anyja – ő maga is kulcsfigura. Amikor a Bene Gesserit rendje utasítja, hogy lányt szüljön, ő szeretetből és hűségből fiút hoz világra – ezzel tudatosan megszegi a szabályokat, és teljesen új irányba tereli a jóslatok útját.
Döntése nemcsak egyéni lázadás, hanem egy láncreakció kezdete: politikai egyensúlyok bomlanak meg, próféciák teljesülnek be (vagy dőlnek össze), és az egész univerzum jövője átíródik.
A Dűne világában az űrutazást a fűszer teszi lehetővé, amit csak is az Arrakison található, így annak, aki rendelkezik felette, szinte korlátlan hatalma van. Ennek a hatalomnak a birtokosa Harkönnen báró. Arrakis urát lebegő teste, sebhelyes arca és a kegyetlenségben való gyermeki öröme teszi a film egyik legemlékezetesebb – és legvisszataszítóbb – alakjává. A karakter a hatalom eltorzult, túlzó karikatúrája: egy olyan férfi, aki nem ural, hanem pusztít, nem vezet, hanem rettegésben tart.
A kontraszt szinte már szimbolikus: míg a női szereplők csendben szövik a saját terveiket, Harkönnen báró a nyers erő és kontrollálatlan indulat megtestesítője. Egy valódi, gátlások nélküli diktátor, akit nem érdekel más, csak a hatalom.
A Dűne (1984) nem tökéletes film – de nem is annak készült. Inkább olyan, mint egy rejtett üzenet a nyolcvanas évekből: ha elég figyelmes vagy, meglátod, hogy a sci-fi felszíne alatt valami sokkal mélyebb húzódik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.