Brooklyn Beckham és Nicola Peltz augusztus 2-án, szombaton másodszor is házastársi esküt tettek egymásnak. Az ünnepség szűk körben zajlott, arészleteit nem hozták nyilvánosságra, de a párhoz közel álló forrás úgy nyilatkozott: „A szertartás célja az évek során közösen felépített élet ünneplése, és egy olyan emlék megteremtése, amely örökre velü marad.”
A friss fogadalommegújítás pontos helyszínét és részleteit ugyan nem hozták nyilvánosságra, de a közeli forrás szerint nem csupán szimbolikus gesztusról volt szó. Brooklyn Beckham és Nicola Peltz meghitt esemény során szeretett volna újra elköteleződni egymás mellett, értékelve mindazt, amit az évek során közösen felépítettek. Az elhangzott fogadalmak nem csupán a múlt közös pillanataira reflektáltak, hanem a közös jövő szándékát is megerősítették. „Egy emlék, ami örökre velük marad” – fogalmazott egy bennfentes a People-nek.
A 26 éves Brooklyn és a 30 éves Nicola Peltz 2019 októberében kezdtek el randizni. Kapcsolatukat 2020 januárjában tették hivatalossá az Instagramon, majd alig hét hónappal később Brooklyn megkérte Nicola kezét. Az eljegyzés hírét szintén a közösségi médián keresztül osztották meg. A pár 2022. április 9-én tartotta az esküvőt. A ceremóniára Nicola családjának birtokán, a floridai Palm Beachen került sor. Úgy tudni, Nicola és Victoria Beckham konfliktusa is ekkorra datálódik: Peltz szerint anyósa ellopta a show-t.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.