A paparazzi, aki sosem létezett – Egy mozifilm mellékszereplőjéről nevezték el a világ legpofátlanabb szakmáját

Ha azt halljuk: paparazzi, azonnal magunk elé képzeljük a hírhedten tolakodó fotósokat, akiket ha a sztárok kidobnak az ajtón, ők bemásznak az ablakon és nem csak képletesen... A szó azonban nem a semmiből született – Federico Fellini ikonikus filmjében felbukkanó, ilyen vezetéknevet viselő mellékszereplőből lett egy egész szakma keresztapja. A paparazzi szó születése tökéletesen tükrözi ezt a világot: bosszantó, szúnyogként viselkedő vérszívóhoz hasonlító karakter adta a nevét, mégis képes kivételesen történelmi pillanatokat rögzíteni.

Honnan jött a „paparazzi” elnevezés?

A történet 1960-ban kezdődött, amikor Federico Fellini bemutatta a La Dolce Vita című filmjét. A moziban feltűnt egy mellékszereplő: Paparazzo, akit Walter Santesso alakított. Egy mindenhová befurakodó, szenzációhajhász fotós, akinek a neve aztán egy egész jelenség szinonimájává vált.

És hogy Fellini honnan vette a nevet? Erről már megoszlanak a vélemények: ő maga azt írta, egy opera szövegében találta, míg forgatókönyvírója, Ennio Flaiano George Gissing By the Ionian Sea című útikönyvére esküdött. Maga a rendező később úgy jellemezte a szót, „mint egy zümmögő rovar: lebeg, cikázik, csíp” – pont, mint a fotósok, akik addig sündörögnek, míg le nem kapják a nagy pillanatot.

A hírhedt paparazzók, akik legendává váltak

A vászonról gyorsan átlépett a valóságba is a kifejezés, és innentől kezdve nem volt megállás. Az Egyesült Államokban Ron Galella lett a paparazzi kultúra „keresztapja”, akit nem véletlenül tartanak a világ egyik leghírhedtebb lesifotósának. Mániákusan követte Jacqueline Kennedy Onassist – szó szerint a bokorból ugrott elő, hogy elkapja a tökéletes pillanatot. Jackie többször is beperelte, sőt, bírósági végzés kötelezte, hogy legalább 45 méteres távolságot tartson tőle. Galella persze ügyesen kijátszotta, a bíróság ugyanis elfelejtette kikötni, hogy autóval sem követheti, így olyankor a 45 méteres tilalom nem számított.

Olaszországban eközben Rino Barillari lett a szakma koronázatlan királya, akit csak „il re dei paparazzi”-ként, vagyis a paparazzók királyaként emlegetnek. Ő nem csupán kattintgatott: egyes sztorik szerint többször meg is verték, amikor túl közel merészkedett a hírességekhez. Máskor épp hogy megúszta karcolásokkal, miközben a gépe lencséjével szó szerint befurakodott az olasz elit magánéletébe. Az évtizedeken át tartó hajszának köszönhetően olyan fotógyűjteménye lett, ami ma már felbecsülhetetlen értékű a popkultúrális erekjének számít.

Galella és Barillari neve ma is ott van minden paparazzi-toplistán – egyikük az amerikai álom, másikuk az olasz vérmérséklet képviseletében. Közös bennük, hogy a fotóik nélkül ma valószínűleg sokkal szegényesebb lenne a bulvártörténelem, és unalmasabbak a sztárokról szóló pletykák.

Szeretjük vagy utáljuk?

A „paparazzi” mára nemcsak egy név, hanem egy egész iparág. Azok az emberek, akik képesek megörökíteni ikonikus történelmi képeket – és ugyanakkor azok is, akik szemrebbenés nélkül átlépik a magánélet határait. Van, aki szerint nélkülük unalmasabb lenne a világ, mások inkább úgy látják: a paparazzik a modern kor piócái.