Miközben Keith Urban és Nicole Kidman házasságának felbomlása a hét híre, ezzel együtt találgatások indultak el. Egy koncertvideó irányította rá a figyelmet Maggie Baugh-ra, és arra, hogy a zenésznek ő lehet az új szerelme. A 25 éves lányról mindeközben romantikus fotók kerültek elő, amelyeken egy kaliforniai világítástervezővel, Cameron Coleyval látható.
A Daily Mail tette közzé azokat a fotókat és a bejegyzéseket, amelyeken Maggie Baugh és Cameron Coley közös vacsorákon és csókolózva pózolnak. Coley a március 7-én közzétett fotókhoz azt írta: „1 év, szerelmem. Tovább, egy életen át.” A lap információi szerint a pár Baugh decemberi Grand Ole Opry-debütálását is együtt ünnepelte, a képen egy borosüveget tartanak a kezükben, amelyen ez a felirat állt: „Opry Invite 2024.12.16.”
Úgy tudni, Baugh nemrég költözött, jelenleg Nashville egyik golfpályája mellett talált ingatlant. Baugh állítólag nemrég költözött be ide, miután elhagyta korábbi, Coleyval közös nyugat-nashville-i lakását. Az új bérlő a lapnak úgy nyilatkozott, hogy Baugh „az év elejéig” még Coleyval élt ott. Maggie új szomszédai a lapnak azt mondták: „Néhány hónapja költözött be.” Mások arról számoltak be, hogy embereket láttak jönni-menni, illetve egy furgont és utánfutót, amelyek hangszereket szállíthattak. Egy szomszéd azt állította, fiatal nőt látott a házban, de nem tudta biztosan, hogy Baugh volt-e az. Coley egyébként továbbra is „lájkolja” Baugh Instagram-posztjait, ám azt, hogy jelenleg mi van köztük, nem tudni. A környéken élők közül senki sem számolt be arról, hogy látta volna Keith Urbant a gitáros otthona környékén.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.