Robbie Williams, akit korábban ADHD-val diagnosztizálták, a kilencvenes évek elején nemcsak a zenéjével vált híressé, hanem azzal is, hogy több függőséggel is küzdött. Az énekes többször vett részt rehabilitáción, főként alkohol- és drogfüggőség miatt. Az előadó most az eddig titkolt diagnózisáról beszélt, amely szerinte hozzájárulhat ahhoz, hogy retteg a koncertezéstől.
Robbie Williamset korábban ADHD-val diagnosztizálták, amit nemrég egy podcastban vallott be, ahol azt is elmondta, hogy egy autizmusteszten is részt vett, amely negatív eredményt hozott, de feltárta „autista vonásait”, köztük a biztonságos helyét, az ágyát elhagyva jelentkező szorongását. Ezenkívül az énekes azt is elismerte, hogy még mindig retteg a turnézástól, annak ellenére, hogy évtizedek óta telt házas stadionokban és arénákban lép fel szólóénekesként, és előtte a Take That fiúbanda tagja volt.
Legutóbb pedig arról vallott az énekes, hogy Tourette-szindrómája van. Az 51 éves popsztár azt állítja, hogy a betegsége „tolakodó”, és bár a rohamait magában tudja tartani, a gondolatok olyan intenzíven törnek rá — ami nemrég tudta meg, hogy szintén Tourette-tünet —, hogy még a koncertjein üvöltő több tízezer rajongó hangja sem képes elnyomni azokat.
A Tourette-szindróma egy örökletes neurológiai állapot, amelyet akaratlan hangok és mozgások, úgynevezett tikkek jellemeznek. Az állapot egy másik énekest, Lewis Capaldit is érinteti, ami az egyik oka annak, hogy 2023-ban szüneteltetni kezdte a zenélést, miután tikkjei miatt nem tudott fellépni Glastonburyben.
A skót énekeshez hasonlóan Robbie is azt mondja, hogy mentális egészsége mélyen befolyásolta koncertjeit és élő fellépéseit – és elismeri, hogy még mindig nehezen birkózik meg a turnézás kihívásaival.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.