„Nem azért jöttem, hogy nyerjek, hanem hogy megismerjem magam” – Lengyel Johannával beszélgettünk a Megasztárról
2025.11.01.
A Megasztár 8 döntőseként most nem másokkal, hanem saját magával versenyez, hogy megmutassa, ki is ő valójában. Lengyel Johanna nemcsak a hangjával, hanem a kisugárzásával is magára vonja a figyelmet.
Lengyel Johanna neve sokaknak ismerősen csenghet. A fiatal, mégis rutinos énekesnő, aki Los Angelesben tanulta meg az éneklés alapjait, itthon is számos magyar sztárral állt már egy színpadon. Most a Megasztárban új oldaláról láthatjuk Marics Peti szárnyai alatt.
Forrás: Máté Krisztián
Interjú Lengyel Johannával: egy új oldalát akarja megismerni a műsor alatt
Johanna nem az a típus, aki szerepet játszik. Amikor beszél, minden mondata letisztult, őszinte és átgondolt – de nem hideg, inkább nyugodt és derűs. Van benne egyfajta „nem kell bizonyítanom semmit” kisugárzás, ami csak egy olyan embernek van, aki már megjárta a nagyvilágot, és azt is tudja, mit ér a csend.
Egy asszociációs játékot játszottunk Johannával. A játék neve: 7 érzés. Csupán 7 szó, amire egyből rá kell vágni, ami az eszünkbe jut.
A félelemről azt mondja, természetes része az életének.
„Természetesen vannak olyan dolgok, amiktől félek, de ezeket próbálom legyőzni. Feszegetem a határaimat.”
– mondja, és ebből nem hősködés, inkább tudatos önfejlesztés érződik. Nem menekül a félelemtől, hanem a munkát látja benne – egy újabb lépést, amin keresztül tanulhat magáról.
A harag nála nem dráma, inkább belső folyamat.
„Megélem, de nem szeretek konfrontálódni.”
A szavai mögött ott van a tapasztalat, hogy nem minden vitát kell megnyerni, néha elég, ha az ember megérti, miért is haragudott valójában.
A szégyen? Egyszerűen nem része az életének.
„Most erre nem jut eszembe semmi. Nem vagyok szégyenkezős típus”
– mosolyodik el.
És tényleg, ez a mosoly mindent elárul. Ő olyan ember, aki vállalja, amit csinál – nincs szüksége arra, hogy elbújjon mások véleménye mögé.
Az irigység is távol áll tőle.
„Nem irigykedem. Inkább szeretek másokat segíteni”
– mondja határozottan.
Ebben a szakmában, ahol sokszor a rivalizálás az alapritmus, ez ritka hozzáállás. De Johannánál hitelesen hangzik, mert érezni, hogy tényleg nem másokkal versenyez, hanem csak saját magával.
A féltékenység témája nála rövidre zárul.
„Nem vagyok féltékeny típus”
– mondja nyugodtan, mindenféle magyarázkodás nélkül.
Nem védekezik, nem próbálja megmagyarázni – egyszerűen csak kijelenti. És ez a természetes lazaság az, ami a színpadon is látszik rajta.
A vágy már mélyebb rétegeket érint.
„Az kell, hogy meglegyen a kémia”
– mondja mosolyogva, majd egy pillanatra elkomolyodik, amikor a versenyre terelődik a szó.
„Nem gondolok arra, hogy megnyerem. Sőt. Én azért jöttem ebbe a versenybe, hogy megismerjem magam és tanuljak magamról. Peti jó mester lesz ehhez. Ő is fiatalos, lendületes, és szerintem sokat tudok majd tőle tanulni. Kihozza belőlem azt, ami eddig bennem volt, de még nem tudtam megmutatni.”
A megbánás fogalma nála nem létezik.
„Így belegondolva… nincs bennem ilyen. Minden okkal történt az életemben”
– mondja, és ebben ott a megérkezés érzése. Nem siet sehová, nem hajtja a bizonyításvágy – inkább egyfajta csendes tudás vezeti.
Lengyel Johanna a színpadon nemcsak énekel, hanem elmesél egy történetet – önmagáról, útkeresésről, és arról, hogy a legnagyobb siker nem feltétlenül a győzelem, hanem az, ha közben megtalálod önmagad.
Azt mondja, a félelem vele marad, a vágy is – de egyik sem ellenség. Csak útitárs. És ha az ember megtanul velük együtt létezni, akkor bármit elérhet.
