Végre egy casting, amin nem háborodtak fel a rajongók: jön az élőszereplős Aranyhaj


Új fejezet nyílik a Disney élőszereplős adaptációinak sorában: az Aranyhaj élőszereplős változata is csatlakozik a klasszikus mesék modern feldolgozásainak immár igencsak hosszú sorához. A stúdió nemrég jelentette be, kik formálják majd meg a történet ikonikus főhőseit, miközben több részlet kiderült a produkció hátteréről is.

A Disney bejelentése szerint az Aranyhaj élőszereplős főszerepeit Teagan Croft és Milo Manheim kapta. Croft a főszerpelő Rapunzelt, míg Manheim az eredeti animációs film karizmatikus férfi karakterét, Flynn Ridert formálja meg a készülő élőszereplős filmben. A stúdió ezzel igyekezett tényleg olyan színészt választani, aki elnyeri a nézők szimpiáját is, miután az élőszereplős A kis hableány és a Hófehérke esetében ez nem sikerült.
Teagan Croftot leginkább a Titánok című DC-sorozatból ismerheted, ahol Rachel Roth, azaz White Raven szerepében vált nemzetközileg ismertté. Pályafutását már gyerekként megkezdte a filmvilágban, de az Aranyhaj és a nagy gubanc szereposztásával megnyílhat előtte az út az igazi hollywoodi karrier felé. A másik főszereplő Milo Manheim lesz, aki már régóta a Disney egyik visszatérő arca, legismertebb alakítása Zed a Zombik című filmsorozatban, amely 2018 óta már négy részt élt meg. A színész musicalszínházi háttérrel rendelkezik, és az elmúlt években több nagyszabású zenés produkcióban is szerepelt, többek között a Hollywood Bowl Jézus Krisztus Szupersztár című előadásában – írja a People. Mutatjuk az animációs film és az élőszereplős változat karaktereit!


A filmet Michael Gracey rendezi, aki korábban a Hugh Jackman főszereplésével készült A legnagyobb showman című zenés filmmel aratott világsikert. A forgatókönyvet Jennifer Kaytin Robinson jegyzi, a produceri feladatokat pedig a Szörnyella című filmen is dolgozó Kristin Burr látja el. A készítők ígérete szerint a produkció megőrzi az eredeti animációs film hangvételét, miközben a színészek által igyekeznek frisseséget csempészni a filmbe.
Az élőszereplős Aranyhaj elkészítését 2024 végén jelentették be, majd 2025 tavaszán ideiglenesen felfüggesztették a folyamatot. Az ősz folyamán azonban újraindult az előkészítés, és Londonban már képernyőteszteket is tartottak. Korábban felmerült Scarlett Johansson neve is a film kapcsán, ám végül nem vesz részt a projektben.
Kevesen tudják, de az eredeti Aranyhaj (Tangled) 2010-ben került a mozikba Mandy Moore és Zachary Levi főszereplésével, és világszerte több mint 592 millió dolláros bevételt termelt, ezzel a Disney egyik legsikeresebb animációs filmjévé vált, amit a nézők is imádtak.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.