Előállították a rendőrök a Resztessetek, betörők! sztárját: egy motelban kapták rajta

botrány Daniel Stern Reszkessetek betörők!
A Reszkessetek, betörők! ikonikus színésze, Daniel Stern ellen eljárás indult Kaliforniában. A színészt, aki évek óta visszavonultan, egy kaliforniai farmon él, múlt hónapban egy camarillói motelben kapták rajta rendőrök.

Daniel Sternt a People magazin értesülései szerint egy Ventura megyei rendőri akció során igazoltatták egy motelben. A helyszínen idézést állítottak ki számára, majd elengedték. Joey Buttitta, a megyei ügyészség szóvivője a lapnak megerősítette: tudomása szerint nem vették őrizetbe az egykori színészt, csak a helyszínen hallgatták ki.

Daniel Stern rendőrségi ügybe keveredett
Daniel Stern rendőrségi ügybe keveredett
Forrás: Getty Images

Buttitta közölte azt is, hogy hétfőn, január 12-én hivatalosan vádat emeltek Daniel Stern ellen egy prostitúcióval összefüggő vétség miatt, a bírósági eljárás megindításának időpontját pedig keddre tűzték ki. Az ilyen típusú ügyekben a vádlott személyes jelenléte nem kötelező, így ha úgy dönt, ügyvédje egyedül is megjelenhet a Ventura megyei bíróságon. Ha elítélik, a színész akár 1000 dolláros pénzbírságra és legfeljebb hat hónapig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

Daniel Stern visszavonult a színészettől

Daniel Stern az elmúlt években szinte teljesen eltűnt Hollywoodból. A 68 éves színész feleségével együtt egy kaliforniai farmon él, szarvasmarhát tenyészt, gyümölcsöt termeszt, és képzőművészként is dolgozik. Nyilvános eseményeken nem vesz részt, a Reszkessetek, betörők! jubileumi rendezvényein sem jelen meg.

Korábban elmondta, miért kerüli ezeket az alkalmakat. „Nem nagyon szoktam elhagyni a farmot. Egy telefonhívás, egy Zoom-hívás rendben van, benne vagyok. De alapvetően otthon szeretek lenni” – mondta. A rajongók lelkesedését ugyan értékeli, de a személyes találkozások néha megterhelőek számára: „Jó érzés, hogy nem felejtettek el, de amikor odajönnek hozzám, és azt mondják: ‘Imádjuk’, az néha egy kicsit nyomasztó.”

A Reszkessetek, betörők!-ről ugyanakkor ma is szeretettel beszél. Felidézte, hogy már a forgatás alatt érezte, mennyire jól működik a történet és a humor. „Tudtam, hogy ez egy gyöngyszem lesz a filmek között. Annyira vicces volt, annyira valóságos, tudtam, hogy nagyszerű filmet készítünk. Természetesen fogalmam sem volt – ahogy senkinek sem lehetett –, hogy ilyen soká népszerű lesz – mondta.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.