A csak B-ként emlegetett nőről 2025-ban hallott először a világ, amikor Lesley Ann Jones megjelentette Love, Freddie című életrajzi könyvét. Ebből derült ki, hogy Freddie Mercurynak született egy házasságon kívüli lánya – és ezt titokban tartotta egészen haláláig.

Forrás: Hulton Archive
A szerző azt állítja a könyvében, hogy egy másik család nevelte fel a lányt, de Freddie gyakran látogatta. A sztár állítólag egy földgömböt is ajándékozott neki, amin a Queen világ körüli turnéit követhette. B később DNS-tesztet is csináltatott, amely – elmondása szerint – megerősítette, hogy Mercury az apja.
B. életéről továbbra is kevéset tudni. Franciaországban élt, orvosként dolgozott, és két kisfia volt. Özvegye, Thomas, a Daily Mailnek elmondta: „Hosszú küzdelem után békésen ment el. Most már szeretett apjával van a másvilágon. A hamvait az Alpok felett szórtuk szét.”
A Queen tagjai – a hírek szerint – tudtak a gyerekről, de úgy döntöttek, titokban tartják a kilétét, hogy megóvják a nyilvánosságtól. Freddie Mercury egykori élettársa és közeli barátja, Mary Austin ugyanakkor kételkedett: „Meglepő lenne, ha valóban az ő lánya lenne” – mondta korábban.
A nő saját szavaival így írt korábban az apjához fűződő fájdalmas viszonyáról:
15 éves voltam, amikor meghalt. Sírtam, gyászoltam, és a világ is közben Freddie-t gyászolta – egy ikont, nem az apámat. Meg kellett tanulnom együtt élni azzal, hogy apám most már mindenkié, és velem senki sem foglalkozik. Az életem legfontosabb pillanatai nélküle zajlottak.
Korábbi cikkeink Freddie Mercuryról:


