Jávor Pál túl nagy sztár volt a saját korának – A közönség imádta, a hatalom tönkretette


Volt idő Magyarországon, amikor egyetlen férfinév elég volt ahhoz, hogy a mozik előtt sorok kígyózzanak, a színházakban pedig telt ház legyen. Ez a név Jávor Pál volt. A harmincas évek abszolút férfiideálja, filmsztárja, színpadi bálványa – akit nők milliói imádtak, férfiak irigyeltek, és akit a történelem könyörtelenül darált be. Jávor nem tudott – és nem is akart – alkalmazkodni. Egyenes ember volt egy görbe korban.

Jávor Pál 1902. január 31-én született Aradon, Spannenberger Pál néven, viharos családi körülmények közé. Apja nyugdíjas vasúti főkalauz volt, aki egy mindössze tizenhét éves cselédlányt ejtett teherbe, és csak évekkel később vette feleségül. A kisfiú korán megtapasztalta a bizonytalanságot, az anyagi nehézségeket és azt, milyen, amikor az embernek magának kell talpon maradnia.
Anyja biztos jövőt akart neki, vasutasi pályát. Jávor viszont már kamaszkorában tudta: színész lesz. Megszökött otthonról, katonák postáját hordta, majd tizennyolc évesen Magyarországra költözött – pénz nélkül, de rendíthetetlen hittel.
Felvették az Országos Színművészeti Akadémiára, tehetsége azonnal megmutatkozott, de lobbanékony természete miatt fél év után kirúgták. Ezután statisztált, parkokban aludt, alkalmi munkákból élt. Egyetlen dologban volt biztos: színész akar lenni, bármi áron.
A fordulat Csortos Gyula ajánlásával jött. Szerződést kapott, és bár eleinte egyetlen ágyat bérelt egy zsúfolt munkásszobában, a színpadon már akkor is ott volt benne az a különös erő, amelyet később milliók imádtak.
Jávor Pál nem volt simulékony. Ha megalázták, visszavágott. Színházi titkárt ütött meg, újságírókkal verekedett, kardpárbajt vívott egy kollégával. Nem kereste a botrányt, egyszerűen képtelen volt lenyelni az igazságtalanságot. Ez a tulajdonsága később végzetesnek bizonyult.
Ha a magyar filmtörténet aranykorát egyetlen arc jelképezné, az Jávor Pál lenne. Az 1931 és 1944 között készült mintegy 350 magyar hangosfilm közel egyötödében ő játszotta a főszerepet. Hetven film, folyamatos színházi jelenlét, vidéki turnék, napi próbák és esti előadások – emberfeletti tempó.
A forgatásokon legendás volt a jelenléte. Egy rendező szerint „elég volt, ha belépett a képbe, a kamera szerelmes lett belé”. A közönség levelekkel árasztotta el, a mozik előtt nők vártak rá.
Villát vett Pasaréten, műkincseket gyűjtött, hatalmas könyvtára volt. Jávor Pál villája zarándokhelyíszín volt, rajongói lesték a kapuban.
Partnerei a kor legnagyobb dívái: Karády Katalin, Tolnay Klári, Muráti Lili, Dajka Margit. A vásznon szenvedélyes csábító volt – a magánéletben visszafogottabb, zárkózottabb ember.
Jávor Pál nem egyszerűen jóképű volt: szexi kisugárzással bírt. Mély, búgó hangja, lassú beszéde és hosszan kitartott pillantásai magnetikus erőt sugároztak, amelyhez hasonlót addig nem látott a magyar közönség. Nem hódított, hanem vonzott – ösztönösen, természetesen.
Arisztokratikus sármja nem tanult póz volt: ahogy viselte az öltönyt, ahogy belépett egy térbe, ahogy csendben maradt, amikor más beszélt, mind azt sugallta, hogy mindenek felett áll, nem is teljesen evilági jelenség, mély tudás birtokosa. Volt benne melankólia, titok és egy csipet veszély – ma azt mondanánk rá: csendesen domináns férfi. Ettől lett igazi bálvány.
A legenda ellenére Jávor Pál nem volt nőcsábász. Szenvedélye a zene volt: órákig tudott egyedül ülni, cigányzenét hallgatni, nótázni.
Élete nagy szerelme Landesmann Olga lett – idősebb, elvált asszony, két gyermekkel, zsidó származással. A kor mércéje szerint mindez „nem megfelelő” választásnak számított. Jávor azonban nem hátrált meg. Elvette Olgát, és minden körülmények között kitartott mellette. Ez az egyenesség később az életébe került.
A zsidótörvények idején sokan hallgattak. Jávor nem. Nyíltan támogatta az eltiltott színészeket, kiállt zsidó kollégáiért és feleségéért, a Színészkamarában követelte az üldözöttek védelmét. A Gestapo listájára „megbízhatatlan” közszereplőként került fel.
1944 októberében, a nyilas hatalomátvétel után letartóztatták. Megverték, megalázták, előbb a sopronkőhidai fegyházba vitték, majd Németországba deportálták, a pffarkircheni koncentrációs táborba. 1945-ben amerikai csapatok szabadították fel, ez mentette meg az életét. Felesége túlélte a háborút, és Németországba ment utána. Ez a történet nem a gyávaságról szólt.
A háború után sem várták vissza. A kommunista hatalomnak túl nagy név volt, túl önálló, túl polgári. Amerikába ment – néhány hónapra, végül tizenegy év lett belőle.
Haknik, félamatőr előadások, éjszakai portási munka, irodista állás a Waldorf Astoriában. Néha Márai Sándorral sétált New York utcáin. A sztárból emlék lett, ez törte meg igazán.
1957-ben hazahívták. Már beteg volt. Utolsó éveiben kisebb szerepek, vidéki turnék, régi nóták maradtak. Gyomorrák vitte el. 1959 augusztusában halt meg. Jávor Pál temetése rendkívüli volt, nyolcvanezren kísérték utolsó útjára. Egy ország siratta. Jávor Pál sírja ma is emlékhely, több, mint egy színész végső nyughelye.
Nagyon kérem, halálom után a szószékről hirdessék művésztársaimnak, volt kedves közönségemnek, és minden magyar testvéremnek, hogy egyedül Krisztust követve érdemes élni! Ez az egyedüli igaz érték itt, ami odaát az örökkévalóságban, Isten színe előtt is megmarad. Mert van örökkévalóság! Van örök élet! Van lélek!
Jávor Pál nem csak színész volt. Jelenség. Morális mérce. A közönség imádta, a hatalom tönkretette, de a legenda túlélte mindkettőt.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.